Álomvasutak: Elindult a 19. Nemzetközi Vasútmodell Kiállítás és Mozdonyparádé

2023. szeptember 22. 13:00 | Fajó Attila

Pénteken délelőtt kezdetét vette a VOKE Békéscsabai Vasutas Művelődési Háza által szervezett 19. Nemzetközi Vasútmodell Kiállítás és Mozdonyparádé. A háromnapos esemény a művelődési házban, a vasútállomás várótermében és a vasútállomás rakodó területén zajlik.

45 méter hosszúságú terepasztalon "pöfögnek" a különféle vasúti kocsik, mozdonyok, szerelvények, a Debrecenből, Szegedről, Budapestről és nem utolsó sorban Békéscsabáról érkezett vasúti modellépítőknek köszönhetően. A vasutas művelődési ház három terme is kiállítóhelyiséggé avanzsált, hogy fogadni tudja az érdeklődő látogatókat. 

Kucseráné Szabó Mária, a művelődési ház vezetője kiemelte, hogy az itt bemutatott kiállítás töretlen népszerűségnek örvend nemcsak Csabán, de a környező településeken is.  Mondi Miklós, a MÁV Zrt. Szegedi Pályavasúti Területi Igazgatóság vezetője elmondta: nagy öröm, hogy Békéscsabán ilyen fejlett és kiterjedt támogatóbázisa van a vasútmodell építésének.

– Remélem, hogy egy-egy ilyen kiállításon a kicsitől a nagyokig mindenkit megcsap egy kicsit a mozdony füstje, tovább éltetik a hagyományt és erősítik a kialakult közösséget – jegyezte meg Mondi Miklós.

 

 

A hivatalos megnyitó ünnepségen Herczeg Tamás, országgyűlkési képviselő és Szarvas Péter, Békéscsaba polgármstere is köszöntő beszédet mondott, méltatva a csabai makett klub és VOKE Vasutas Művelődési Ház munkáját.

A csabai vasútmodell klub részéről Fekete Vencel középiskolást kérdeztük, honnan veszi a motivációt a sokszorosan kicsinyített méretarányú modellek elkészítéséhez.

 

 

– Kicsi gyermekkorom óta a vasút szerelmese vagyok, mindig is csodáltam a vonatokat, és most a Vízműben vasútépítést tanulok. Szerintem fontos, hogy a makettépítők tapasztalatot cseréljenek és inspirálják egymást az ilyen és ehhez hasonló rendezvényeken – fogalmazott.

 

Galéria

További programok »

FEL