Állami kitüntetést vehetett át a Lencsési Általános Iskola két pedagógusa

2022. június 8. 07:20 | Vincze Attila

Állami elismerésben részesült a békéscsabai Lencsési Általános Iskola két tanára pedagógusnap alkalmából. Hajtmann Ildikó, ének-zene szakos pedagógus Trefort Ágoston-díjat, míg az iskola intézményvezető-helyettese, Farkasné Kurucsó Júlia Németh László-díjat vehetett át a napokban.

Hajtmann Ildikó 12 éve tanít ének-zenét a Lencsési Általános Iskolában, az első osztálytól kezdve egészen a nyolcadikig, emellett pedig az énekkart is vezeti az intézményben. A pedagógus május 31-én Trefort Ágoston-díjat kapott, amely azoknak az állami és egyházi fenntartású intézményben dolgozóknak adományozható, akik az oktatás érdekében hosszabb időn át kiemelkedő munkát végeznek.

– A Trefort Ágoston-díjat tizenketten kapják egy évben, úgyhogy egy kicsit nehezen is fogtam fel, amikor tudomást szereztem róla, hogy egyáltalán felterjesztettek erre az elismerésre, számomra már ez egy kitüntetés volt, hogy gondoltak rám ilyen formában is, de az, hogy megkaptam a díjat, végtelenül meglepett – fogalmazott. 

 

Hajtmann Ildikó 12 éve tanít ének-zenét a Lencsési Általános Iskolában. Fotó: behir.hu

 

35 éve dolgozik itt matematika-technika szakos tanárként Farkasné Kurucsó Júlia, 2011 óta pedig az iskola intézményvezető-helyettese. A pedagógus munkáját nemrégiben Németh László-díjjal ismerték el. A kitüntetés azoknak az általános iskolai, szakiskolai és középiskolai oktató-nevelő munkát végző tanároknak adományozható, akik a gyermekek harmonikus személyiségformálásában huzamosan kiemelkedő munkát végeznek.

– Nagy megtiszteltetés számomra az elismerés, érzem a kollégáim megbecsülését és támogatását, de holnap is ugyanígy fogok bejönni az iskolába, és ugyanezt a munkát fogom végezni nagy örömmel, jó hangulatban. Semmi egyéb nem változik, csak van egy díjam, egy állami elismerésem, amire büszke vagyok – mondta.

Farkasné Kurucsó Júlia hozzátette, hogy az elmúlt években nagyon jó közösség alakult ki az iskolában és a két díj a kiváló szakmai munkának is köszönhető.

További programok »

FEL