AlföldSlow: Ahol a turizmus jelen van, ott a gazdaság is erősödik

2022. október 4. 18:46 | Vári Bianka

A Kondorosi Csárdában tartotta soron következő taggyűlését az Alföld Slow Egyesület. A lassú turizmust népszerűsítő szervezet újabb tagokkal bővült, így már 19 települést fog össze.

Újkígyós egykori polgármestere kezdeményezte az egyesület létrehozását azzal a céllal, hogy a város értékeit meg tudják mutatni a környező településeken. Szebellédi Zoltán elmondta, hamar rájöttek, hogy „együtt könnyebb”, ezért első körben 10 önkormányzattal, és települési turisztikai szervezettel fogtak össze.

– Jelenleg ott tartunk, hogy éppen a mai taggyűlésünkön csatlakozott 2 új település, így már 19 település érintett valamilyen formában. Általában önkormányzatok, vagy önkormányzati turisztikai cégek a tagjaink, de vannak magánszemélyek és vállalkozások is, akik turisztikában érintettek – fogalmazott.

 

 

Az egyesület zászlajára tűzte, hogy a kis települések helyi értékeit felkutassa, bemutassa és megőrizze. A munkához középtávú stratégiát dolgoznak ki, a munkának a jelentős részét már elvégezték, a következő taggyűlésen pedig nagy valószínűséggel el is fogadják majd a szakértők által megfogalmazott stratégiát. Ennek fő koncepciója, hogy a környékbeliek figyelmét ráirányítsa a helyi értékekre – erről már Szűcsné Gergely Györgyi, Lőkösháza polgármestere és az egyesület alelnöke beszélt.

– Ezeket az értékeket valamilyen szervező elv mentén mutatjuk be, legyen az kultúra, művészet, gasztronómia, vagy természetben történő túra. Ezen keresztül szeretnénk a településeinkre ráirányítani a figyelmet. Tulajdonképpen ennek a fő célja az, hogy a településeink rákerüljenek a térképre, illetve, erősítsék a helyi gazdaságot, hiszen ahol a turizmus jelen van, ott a helyi gazdaság is erősödik – mondta a polgármester.

Végül a résztvevők maguk is körbejárták a Kondorosi Csárdamúzeumot, a következő taggyűlésen pedig egy másik egyesületi településre látogatnak majd el az egyesületi képviselők.

További programok »

FEL