Akik a legnagyobb ajándékkal távoztak a Cápák között műsorból – a RoboKaland

Cápák helyett cicák közt beszélgettem (az egyik majdnem befeküdt a fotóstáskámba), a szoftverfejlesztő Krisztiánnal és a pedagógus Georginával, a Robokaland ökotudatos, digitális alkotóműhely létrehozóival reggel, jaminai házukban.

Nem csak ők ketten, hanem együttműködő partnereik is lelkes természet-és állatvédők, ezért is volt olyan állati jó velük beszélgetni. A hús-vér lényekkel nyilvánvalóan ellensúlyozzák azt a csilliárdnyi elektromos kütyüt, amelyek az életterük garnitúráit alkotják és amelyek nélkül nem lennének ott, ahol most vannak.

Már az előszoba is kvázi egy nagy raktár: nagyobb cégtől kapott elektronikai berendezések, monitorok, laptopok stb. – azaz a világ számára sok elektronikus hulladék van egymásra pakolva, amely Krisztiánéknak lehetőség: a kapott szerkentyűk 99 százalékát ugyanis újrahasznosítják.

– Gyerekekkel foglalkozunk – mesélik –, küldetésünk, hogy a segítségükkel egy élhetőbb bolygót hagyjunk magunk után. A mikroprocesszor- és szenzor-vezérelt okos kerttől az ionhajtóműig egy egész életre felkészítő élmény és tudás, amit nálunk szerezhetnek a hozzánk látogatók. Egy alkotóműhely, ahol kidobásra szánt elektronikai hulladékokból is új, csodás dolgokat építünk. Természettudományok, szoftver-hardver, technológia, robotika érthetően, egyszerűen, játékosan.

Amikor készültek a cápák elé, őszintén megvallották a szerkesztőségi munkatársnak is, hogy ugyan ismerik a műsort, de nem követik. Az első rosta előtt azonban gyorsan végignézték a korábbi részeket, és – mesébe illően – meg sem álltak az utolsó körig, azaz a televíziós felvételig.

behir.hu: Milyen érzés volt hirtelen egy nagyteremben lámpák, kamerák és a cápák kereszttüzébe kerülni? Hamar feloldódtatok? – kérdeztem tőlük.

Krisztián: Az elején volt egy kis fagyás… Eredendően úgy kezdődik a műsor, hogy mindenki két és fél percben bemutatja a vállalkozását és a terveit. Nálunk ez pár mondatig tartott, mert az egyik cápa annyira belelkesült, hogy rögtön egy jó hangulatú beszélgetés közepén találtuk magunkat.

Georgina: Szegény Krisztián egy pillanatra megnémult, majd gyorsan átvettem a szót, utána sikerült visszatérni a rendes kerékvágásba, bemutattuk a küldetésünket. Ezt követően nagy kíváncsisággal kérdeztek rá, hogy honnan jött az ötletünk?

behir.hu: Tényleg, honnan?

Georgina: Tulajdonképpen Gréti kislányunktól; elég hamar, egészen kis korában kiderült, hogy mennyire fogékony a modern technológiára. Egyszer csak azt halljuk, hogy megy a nyomtató a műhelyben, miközben mi tévézünk. Gréti megfigyelte, hogy miképp nyomtatunk egy laptop segítségével és egyszer csak nyomtatott magának egy színezőt.

Azt követően pedagógusként arra gondoltam, hogy milyen jó lenne a gyerekeknek egy technológiai jellegű foglalkozást tartani, ahol megtanulhatják azok működését, új dolgokat fedezhetnek fel általuk. Egy kis „műhelytitok”: amikor Krisztiánt megismertem és először randiztunk, már akkor egy elromlott International rádiót szereltem nagy lelkesen. Ezt a típust valószínűleg a korunkbeli olvasónknak nem kell bemutatni. 

Krisztián: Szülőfalumban néhai nagyapámat – talán 7-8 éves lehettem – addig nem hagytam békén, amíg a helyi tv-szerelőtől nem hoztunk el egy nagy autónyi tv-t, melyet öcsémmel hónapokig szerelgettünk. Évekkel ezelőtt megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy „Milyen jó lett volna, ha akkoriban más gyereknek is lett volna erre lehetősége, mint nekem”. Műszerész, szoftverfejlesztő és informatikus lévén már régóta foglalkoztat az a szomorú tény, hogy mennyi elektronikai hulladék keletkezik a világban, mennyi végzi a szeméttelepeken.

Galéria

behir.hu: Mennyi?

Krisztián: Évente több, mint 50 millió tonna, azaz hét piramis tömegével megegyező hulladék keletkezik! A hatvanas években megindult a tervezett elavulás: azaz, ha ma megveszel egy kétéves garanciával egy terméket, az tuti, két év és néhány hét múlva tönkremegy.

behir.hu: Ez a interjú olyan, mint az internet: egy ablakból négy téma nyílik…

Georgina: Nos, a műsorhoz visszalépve… Megkérdezték, hogy vajon franchise-ban akarjuk-e működtetni a Robokalandot? Nagyon segítőkészek voltak a cápák és próbálták több szemszögből is boncolgatni, hogy ezt, amit mi képviselünk, milyen módon lehetne franchise formában továbbvinni. Mindeközben nagyon sok segítséget és ötletet kaptunk tőlük, milyen cégformákban gondolkodhatunk, milyen irányba haladjunk tovább.

Krisztián: Amin igazán meglepődtünk, hogy a cápák biztosítottak arról: segítik a jövőben a tevékenységünket.

behir.hu: Mivel fogtátok meg őket?

Krisztián: szerintem az alaptevékenységünkkel: az elmúlt évek során az évközi szakkörök és a nyári táborok során körülbelül 15 tonna elektronikai hulladékot hasznosítottunk újra vagy javítottunk meg a gyerekkel.

Georgina: Elmeséltük, hogy milyen képességek, kompetenciák fejlődnek egy-egy foglalkozásunk alkalmával. Továbbá azt, hogy mennyire büszkék vagyunk az egyik gyerkőcünkre, aki milyen ügyesen, szinte már ránézésből beazonosítja egy berendezés gyenge pontját és gond nélkül megjavítja azt. Arról is beszéltünk, hogy autizmussal élő gyerekekkel is foglalkozunk, akikkel csodákat éltünk meg: volt, aki egy másfél órás projektet négy perc alatt oldott meg. Egy 11 éves fiú pedig hét nyelven programoz, több ezer soros (line) programot fejben futtat le.

Krisztián: Szemléltetésképp az adásba felvittünk sok e-hulladékot, illetve mellé tettünk néhány kész munkánkat. Meglepetésünkre, Lakatos István nagy hirtelenséggel mellettünk termett és lelkesen kérdezgette, hogy melyik berendezésből mit lehet építeni a gyerekekkel, az ők kreativitásukkal, lelkesedésükkel.

***

A Robokaland eddig bő félezer gyermeket foglalkozott. Ösztönző programjuknak köszönhetően vannak olyanok, akik akár napokig javítanak egy számítógépet, amit tökéletesen rendbehoznak, majd haza is viszik azt. (Érdekes, hogy a szülők a kidobásra szánt berendezést viszik a Robokaland műhelybe, a gyerekek a működőképes eszközöket viszik haza.)

Elmondásuk alapján a fiatal generáció olyan hihetetlen kreativitással van megáldva, hogy számos olyan elképzeléssel rukkolnak elő, amit még ők is meglepődve tapasztalnak, de igyekeznek megtenni mindent annak érdekében, hogy az ilyen ötleteket biztonságosan végrehajthassák – például a múltkoriban az ionhajtómű plazmájában cukrot karamellizáltak vákuum alatt.