Aki jól sakkozik, az könnyebben tanul az iskolában is – Sakksulisok a Lencsésin

2025. november 4. 08:23 | Such Tamás

Harmadik alkalommal szervezi meg a Lencsési Közösségi Ház a Kreatív hetek a Lencsésin című rendezvénysorozatot, mely idén 25 eseményt foglal magába. Az intézményben másfél éve működő sakk klub vezetői hétfőn a sakksulisoknak szerveztek bajnokságot.

– 2024 áprilisa óta működik a bő 20 fős sakk klubunk, és körülbelül egy éve indítottuk el a felnőtt foglalkozás előtt egy órával a Sakksulit – mondta Takács Péter, az intézmény vezetője. – A gyerekekkel Bhrlik György és Valkó István mesterjelöltek foglalkoznak.

A program kvázi rímel a kreatív hetek programfolyamhoz, hiszen ez a sport mérhetetlen kreativitást igényel. Kerekes Attila szintén mesterjelölt, a felnőtt klub vezetője a bajnokság előtt megjegyezte, „most nem az eredmény a fontos, hanem a játék és a barátság, de azért valljuk be, szeretünk nyerni”.

 

Galéria

Fotók: Nagy Emese / Lencsési Közösségi Ház és Such Tamás / behir.hu

 

Hozzáfűzte, a sakk nemcsak játék, hanem tudomány és művészet is. Mert aki jól sakkozik, az könnyebben tanul az iskolában is.

– Tudomány is... – jelentette ki, majd azt kérdezte, „Kinek van sakk könyve?” „Nekem van! Nekem van! Nekem van!” – záporoztak a válaszok. Majd kifejtette, tudomány mert léteznek remekebbnél remekebb megnyitáselméletek, és emellett művészet is, mert néha nagyon gyönyörű elgondolásokat és kombinációkat láthatunk a sakktáblán.

Eredmények: 1. Lisztóczki Kornél; 2. Lipcsei Péter; 3. helyezett holtversenyben Tusjak Dorina és Pozojevich Olivér.

Lisztóczki Kornél elárulta, sakktagozatos az Evangélikus általános iskolában. A sakkot Bordás Andrea tanítja nekik. – Nagyon szeretek sakkozni; és már egyre többször sikerül apát legyőznöm – fogalmazott.

 

Lipcsei Péter, Tusjak Dorina, Lisztóczki Kornél és Pozojevich Olivér – Fotó: Nagy Emese / Lencsési Közösségi Ház

További programok »

Friss hírek

Átadták a battonyai román iskola és óvoda megújult udvarát

Soltész Miklós államtitkár jelenlétében adták át a battonyai Magdu Lucian Román Általános Iskola és Óvoda teljesen megújult óvodai udvarát. A mintegy 50 gyermeket szolgáló udvarban az óvodások színvonalas és biztonságos körülmények között fejlődhetnek a továbbiakban.
2025. december 4. 15:40
FEL