Aki elkészítette a csabai gólyatérképet

2021. május 13. 15:22 | Such Tamás

Karcsi és Klári, Andi és Bandi, Benő és Benőné stb., akik nem egy óvodás csoport tagjai (Benőné a dajka), hanem illusztrációja annak, hogy a 21. századi városi ember miképp kapaszkodik tíz körömmel a betonlét elviselhető könnyűségéhez. Ugyanis negyven éve a gólyáknak még nem volt nevük. Most van.

A minap találkoztam Péli Magdolnával (akit már a csabai gólyák tiszteletbeli, udvari fényképészévé avanzsáltak) Andi és Bandi fészke alatt az Alkotmány utcában. Biciklivel érkezett, én nem.

Az egyik apropó, hogy elkészítette a csabai gólyatérképet. Elmondja, a városban 25 fészek van, ebből három üres, és a Fás tavon egy fészeknélküli szárnyas tanyázik.

Amikor öt éve nyugdíjba vonult, először az összes csabeni podsztyenás házat fotózta le, majd a kacsákat és csak három esztendeje szerette meg a lencséjén keresztül a gólyákat. Előfordul, hogy akár egy jó fél órát is kivár a fészek alatt, hogy láthassa őket.

 

Péli Magdolna gólyatérképe

 

„Minden gólyának van párja – mondja –, állítólag hűségesek, de azt is olvastam, hogy nem mindegyik. Egy biztos, hogy mindig visszatérnek a fészkükhöz.”

Az egyik kedvenc párja a Szarvasi úti Benő és Benőné – egy szomszédban lakó kisfiú nevezte el őket. A város celebjei egyértelműen Karcsi és Klári, noha Károly most egyedül érkezett haza.

Megfigyelhetjük, hogy a gólyapárok nevei eddig a hagyományos férfi-nő hím-tojó sorrendet követik: Karcsi és Klári, Benő és Benőné, Éliás és Sára (ők gemenciek). Ám az Alkotmány utcaiaknál ez megfordult: Andi & Bandi. (Nyilván fordítva beletörne a nyelvünk: Bandi és Andi.)

Magdika elmeséli, az egyik Alkotmány utcai lakó – történetesen Andrea – a napokban „gólya ügyben” segítséget kért a Békéscsaba napjainkban nevű Facebook-csoport tagjaitól. Ugyanis több napja azt figyeli, hogy egy gólyapár fészket próbál építeni egy villanyoszlopra, de nem sikerül nekik.

 

A Szarvasi úti gólyapár: Benő és Benőné – Fotó: Péli Magdolna

Benő és Benőné – Fotó: Péli Magdolna

 

„Jeleztem a problémát Sámuel Zsuzsának – folytatja –, a Hortobágyi madárkórház madármentőjének, aki azt javasolta, hogy nem szabad velük semmit csinálni, hadd építkezzenek. Négy nap alatt el is készült a fészek.”

***

Kinek mi jut hirtelen az eszébe a gólyáról? Az elegancia. A békazabáló. A kisbabahozó (mennyivel misztikusabb az, hogy a gólya hozza a babát, minthogy a fehér nyuszi tojja a piros tojást). Netán a söröző? (Hahaha.)

A mezei sajtómunkásnak pedig az első márciusi hazaérkező szárnyas, akit a mindenkori főszerkesztő unszolására azonnal a lencsevégre kell rajzolni.

Álljon itt egy kollégám, a Drága Fazekas Feri története:

Amikor 1994 márciusában talán Sarkadkereszttúron vagy Zsadányban, vagy éppen Nagygyantén épp a körzetis szakival beszélgetett a főutcán, egyszer csak megláttak egy gólyát, aki épp javítgatta a villanypózna tetejére húzott fészkét.

A hosszú lábú azonban nem volt jó szögben. Nehéz volt lekapni. Na, most akkor mi legyen? – tanakodtak. A két ember közül a szerv lépett hamarabb és a pisztolytáskájából hirtelen előrántotta a mordályát. De csak azért, hogy a levegőbe lőjön, hátha odafordul vagy felröppen a madár. De persze Feri gyorsan elhessegette az ötletet. Vártak és egyszer csak elkészült a másnapi címoldalas fotográfia.

Egyébként az Andi-Bandi combó keresztanyukája a fentebb említett Sámuel Zsuzsa. Nyilván a szomszéd Andreáról nevezte el, a Bandi pedig az Andira rímelt.

 

Péli Magdolna – Fotó: behir.hu/Such Tamás

 

További programok »

FEL