Eltűnnek a madarak, na de hova?

2025. augusztus 17. 17:38 | Kintner Nikolett

Augusztus közepével elkezdődik a költöző madarak őszi vándorlási időszaka. Az avatottabb fülek, vagy szemek ilyenkor észreveszik a madár populáció hirtelen megcsappanását. A szakemberek nyugalomra intenek mindenkit, hiszen ilyenkor ennek van itt az ideje.

Magyarországon nagyjából 380 madárfaj él, melynek jelentős része a nyár végén elhagyja hazánk területét. Ebben az időszakban gyakran hallhatóak és láthatóak a térségünkben nem honos fajok is, akik éppen megyénk területét választották pihenőhelyül.

Boldog Gusztáv természetvédelmi szakember kiemelte, ilyenkor hirtelen csökkenhet az általunk jól ismert fajok jelenléte.

– Ezek a jeles madaraink, például a gólyák, szinte naptári pontossággal augusztus 20-án veszik a kalapjukat és elvándorolnak. Már egyébként a magyarországi gólyák, a műholdas jelölések alapján látjuk, hogy Kis-Ázsia környékén mozognak, úgyhogy azok a madarak, amik most felénk vannak, könnyen elképzelhető, hogy akár Csehországból, Lengyelországból, Németországból nálunk átvonuló madarak. Persze lehetnek a mieink is, hiszen folyamatosan megy ez a dél felé való áramlás ezeknél a fajoknál, aztán majd jövőre, olyan március végén, áprilisban pedig visszajönnek – fogalmazott.

fotó: Deák István

fotó: Deák István

A madarak többsége azért hagyja el a Kárpát-medencét, mert vagy nagyon hideg, vagy táplálék szegény időszak vár rájuk. Ha tehát a körülmények megváltoznak, a madarak vándorlási szokásai is ehhez idomulnak.

– Gólyáknál az egyértelműen érzékelhető, ha másból nem, már abból is, hogy tavasszal sokkal korábban érkeznek vissza, mint tették ezt mondjuk 20-30-40 évvel ezelőtt. Ebből arra is lehet következtetni, és természetesen a madárgyűrűzések, illetve most már a rádió telemetriás nyomkövető rendszerek is ezt igazolják, hogy nem mennek annyira délre, távol a gólyák, mint régen mentek, sokkal közelebb is megelégszenek a telelőhelyekkel és emiatt aztán hamarabb is érkeznek vissza – emelte ki a szakember. 

Míg a valamivel később induló fecskék családban, csoportosan vonulnak, addig a gólyáknál csak az idősebb, fészkelő példányok járnak vissza rendszeresen, a fiatalabb, 1-2 éves egyedek tartósabb ideig maradnak Afrikában.

További programok »

FEL