Adventi forgatagot rendezett a Fiatal Családosok Klubja Békéscsabai Alapítványa

2023. november 26. 06:15 | Kovács Andrea

Első alkalommal rendezett adventi forgatagot a Fiatal Családosok klubja. A Békéscsabai Család és KarrierPONT székhelyén megtartott eseményen Hevesi Imre adventi gyermekműsora, kézműves vásár és foglalkozás, karácsonyfadísz kavalkád és sok finomság is várta a kicsiket és nagyokat. A Békés Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ pedig itt indította el a békéscsabai Egyszülős Klub számára szervezett adománygyűjtését.

A karácsonyváró családi délutánon megjelenteknek Hevesi Imi bácsi karácsonyi hangulatú műsora adta meg az alaphangulatot, majd  Herczeg Tamás országgyűlési képviselő ünnepi köszöntőjében elmondta, hogy ugyan még az adventi időszak előtt állunk, de november elejétől már számos olyan rendezvényen volt a városban, ahol az óévet búcsúztatták, azért, hogy minél többen tudjanak részt venni a különböző szervezetek eseményein. A Fiatal Családok Klubja a jeles napok alkalmával szerte az országban nagyon sok közösségi programot szervez és a békéscsabai  adventi forgatag is ennek a része – emelte ki a térség országgyűlési képviselője.

 

 

– A FICSAK Békéscsaba Alapítvány első alkalommal rendezte meg adventi forgatagát azzal a céllal, hogy a városban élő családok együtt tölthessenek egy kis időt, ezzel is hangolódva az ünnepi időszakra. A rendezvényen a kisebb és nagyobb gyerekeket, szülőket, nagyszülőket kézműves foglakozással, Kádár Ferkó fotószínházával, mézeskalács díszítéssel, karácsonyi díszek készítésével várták, az udvaron pedig a Portéka Közösség kézműves termékeit vásárolhatták meg - mondta el Nagy Anita programkordinátor.

 

 

Az eseményen a Civil Központok Országos Hálózata adventi civil börzét tartott, amelyen a békéscsabai Egyszülős Klub számára szervezett adománygyűjtést indították el.

– December 20-ig gyűjtjük az adományokat, a tartós élelmiszerek, mikuláscsomagok, édességek mellett akár szolgáltatásokat is lehet felajánlani, hiszen arra is szükség van, hogy élményhez is tudjuk juttatni ezeket az egyszülős vagy mozaikcsaládokat. Az adományokat az Egyensúly AE Egyesület Bankó András utcai székházában és Kolozsvári utcai telephelyén lehet leadni illetve felajánlani – tájékoztatott Herczegné Számuel Annamária, a Békés Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ irodavezetője.

 

Galéria

További programok »

FEL