Rögtön az elején tisztázzuk: ez nem tudományos értekezés. Azt meghagyjuk a szakembereknek, orvosoknak, akik egyébként gőzerővel dolgoznak azon, hogy a vírus terjedése lelassuljon és minél hamarabb megtalálják a megfelelő gyógymódot.
A virucid ember nem egy konkrét személy. A virucid ember egy alteregó, amelyet mindenki magára ölthet, ha akar. Egy olyan nemzetközi veszélyhelyzetben, mint amilyen a mostani COVID-19 járvány, könnyű nagy megállapításokat tenni. (Lásd: az előbbi mondat. Ugye, hogy könnyű?) A nagy megállapítások pedig érzelmeket korbácsolnak és gondolatokat indítanak el. A sorrend nem véletlen, hajlamosak vagyunk előbb érzelmi reakciót adni és csak aztán racionálisat. A gond ott van, amikor a második egyáltalán nem következik be.
Maradjunk a vírusnál. A pusztán érzelmi reakciót adó ember ugyanolyan “szem a láncban” (Illyés Gyula), mint az, aki rémhírt terjeszt. (Csak úgy röpködnek a nagy megállapítások!) Erről persze csak részben tehet. A média által évek, évtizedek óta arra vagyunk kondicionálva, hogy lehetőleg mindenre zsigeri, érzelmi reakciót adjunk. Ez a médialogika a kereskedelmi csatornák versenyének tüzében kovácsolódott fegyverré. Azzá a csatabárddá, ami időnként eláshatatlannak látszik. Nekünk nézőknek, csúnya szóval: fogyasztóknak az a dolgunk, hogy ne dőljünk be neki. Mit jelent ez? Azt, hogy az érzelmi reakción túl igenis van más módja a befogadásnak.
A racionalitás nem elvont, tudományos fogalom. A dolgok értelmes vizsgálata bárki számára elérhető, legyen szó egy egyetemi professzorról vagy a piacon zellert árusító “egyszerű” emberről. Ennek megfelelően, amikor érzelmi reakcióról beszélünk, azt nem a szappanopera-szótárból kölcsönzött, csak végleteket ismerő amplitúdón kell értelmezni. (Példamondat: Lucecitá felpofozta Armandót, majd egymás vállán sírnak.) Érzelmek alatt most az indulati tényezőt értjük és ebben nekünk nézőknek, fogyasztóknak megvan a magunk felelőssége. Ez azt jelenti, hogy mindent, ami elém kerül, meg kell vizsgálnom. Ez több, mint megfontoltság. Ez már nemcsak az egyénre, hanem a közösségre is mutat, amelyben élünk. Családunkra, településünkre, országunkra.
Ma a vírus nemcsak biológiai értelemben szedi áldozatait, hanem mentálisan is. Ez utóbbi területen ugyanúgy védekezhetünk, mint a fizikain, így az, hogy virucid (vírusölő) ember vagy áldozat leszek, elsősorban rajtam múlik. Ez nem kíván tehetséget, iskolát, státuszt: ez embert kíván, aki él és élni akar.
