A Viharsarok vasútja és ami mögötte van

2016. szeptember 25. 17:33 | Fekete Kata

A Viharsarok Vasútja, azaz a Gerzsoltrain – tematikus vasúti információs weboldal a hivatalos megnevezés szerint. Mégis sokkal több ennél. Két fiatalember, Balog Zsolt és Tóth Gergely olyan olthatatlan szenvedéllyel tájékoztat a Békés megyében és azon kívül is történő vasutas fejleményekről, hogy az is visszatér az oldalra, akinek nem ez a mániája. De honnan is jön ez az érdeklődés? – faggattuk a blog íróit.

 

– Már az óvodában is vonat volt a jelük? Más is vasutas a családban? Honnan ered a szenvedély?

Tóth Gergely: – Hogy honnan ered a szenvedély? Apám 31 évig volt mozdonyvezető a MÁV-nál. Gyerekkoromban kivitt Békéscsabán, a repülőhídra, vagy amikor valami elintéznivalója akadt a fűtőházban, amikor lehetett, elkísértem. De nem vonat, hanem halacska volt a jelem az óvodában.

 Balog Zsolt: – Négyéves koromban apukám kivitt az állomásra vonatokat nézni. Megkérdeztem tőle, hogy ki az a bácsi a mozdonyon. Azt mondta, hogy ő a mozdonyvezető. Ekkor mondtam, hogy én is mozdonyvezető akarok lenni, ha nagy leszek. Így lettem én az első vasutas a családban. Egy magánvasútnál vagyok kezdő mozdonyvezető.

– Gergely, Ön mivel foglalkozik?

 – Jelenleg a békéscsabai vasutas művelődési házban dolgozok.

–  A saját kollégáik mennyire tudnak a blogról? Követik?

 – Zsolt és Gergely: – A barátaink, kollégáink és családtagjaink is tudnak a hobbinkról és a blogunkról. Megesik, hogy a családtagok vagy a barátok jeleznek, ha valami különlegességet láttak az állomáson.

– Miért éppen Gerzsoltrain?

– Ez egy mozaikszó. Gergely+Zsolt+Train, azaz vonat=GERZSOLTRAIN

– Múltkor kaptak segítségkérő olvasói levelet is. Mennyire gyakori az, hogy a blogon keresnek megoldást a panaszaikra az utasok?

 Gergely és Zsolt: – Nem ritka eset. Az olyan témákkal és panaszokkal kapcsoltan, amire több észrevétel érkezik, felkeressük a vasúttársaságot, és a válaszokat közzétesszük az oldalunkon. Olyan is megesett, hogy egy utas a vonaton hagyta egy személyes tárgyát, és rajtunk keresztül kért segítséget.

 – Mi a kedvenc vonatuk és miért?

Balog Zsolt: – Nekem nincs konkrét kedvencem, bár vonat és vonat között vannak különbségek. Magyarország különböző tájegységein az adott vonatnemekben (személy, gyors, IC) különféle és változatos járművek közlekednek. Az biztos, hogy ahhoz képest, amin itt utazhatnak az utasok, az Észak-Dunántúlon sokkal modernebb járművek közlekednek.

Tóth Gergely: – Nekem személy szerint a tehervonatok tetszenek jobban. Szeretem a hosszúságukat és azt, ahogyan különböző országok, különböző vasúttársaságainak kocsijai egy szerelvénnyé vannak összeállítva. Vagy éppen ennek az ellenkezője is tetszik, amikor egy szerelvény egy adott kocsitípusból van összeállítva, mint például a tartályszerelvények vagy éppen a kokszot szállító vonatok.

– Zsolt, mozdonyvezetőként mi a legnagyobb kihívás? A vonat hossza számít a vezetésnél?

 Balog Zsolt: – Miután több órán keresztül állandóan koncentrálni kell és változó a munkarend, így elfárad az ember. Vezetésnél természetesen van különbség a vonatok között, de nem hosszúságuk, inkább a kocsik összetömege számít. A nehezebb szerelvényeket nehezebb megindítani és felgyorsítani és lényegesen hosszabb a fékútjuk is, ellenben a könnyebb tehervonatokkal.

– Merre a legjobb, legszebb vonatozni nektek, illetve mit ajánlanának az utasoknak egy kiránduláshoz?

Balog Zsolt: – Nekem inkább a dombosabb, hegyvidéken áthaladó vasútvonalak tetszenek, például a  a 11-es számú Győr – Veszprém vasútvonal, vagy a 2-es számú Budapest – Esztergom.

Gergely: – Én is így vagyok ezzel. Mivel fotós szemmel is nézem a dolgokat, szerintem a hegyvidéken kicsivel szebb képeket lehet készíteni.

Gergely és Zsolt: De persze a Viharsarok Vasútvonalai a legszebbek közé tartoznak.

FEL