A hétköznapok során a "gyereknevelés" gyakran tetten érhető egyik formája a kiabálás. A szakértők szerint ennek nincs sok értelme, és számos káros hatása van a gyermekekre – olvashatjuk ezen az oldalon.
Amikor egy gyerekkel kiabálnak, az megijed, és az agya úgynevezett "harcolj vagy menekülj" módban kezd el működni. Az állapot eredményeképpen leállnak az agy tanulásért felelős részei. A kiabálást az agy vészhelyzetnek érzékeli, ezért minden olyan működését lekapcsolja, mely nem közvetlenül szükséges a védekezéshez. Tehát a gyakori kiabálás következtében a gyerek képtelen az otthoni tanulásra, az eredmény pedig nem más, mint az iskolai teljesítmény romlása. De megjelenik a félelem is a gyermekekben, hiszen ők attól tartanak, hogy elveszítik az anya vagy apa szeretetét. Ami egyértelműen bizonyított következménye a kiabálásnak, az a félelem-szorongás, és az alacsony önértékelés.
Ez a viselkedés egyfajta stresszfaktort jelent a gyermeknek, ami garantálja a szorongást, és az önértékelési problémákat a kicsik lelkében. Érdemes azon is elgondolkozni, hogy a gyakran kiabáló szülők gyenge kommunikációs képességekkel rendelkeznek, és gyermekeiket is erre tanítják, következésképpen ezt tovább viszik.
A düh érzésével nincs gond. Az számít, mihez kezdünk ezzel a haraggal. Ezt nem kell eltitkolni, de érdemes a hirtelen jött dühöt átfordítani valami építő megoldásba.
A kiabálás előtt mély levegő!
A cél a kiabálás csökkentése, ha nem is teljes megszüntetése lehet. Nem gond, ha a szülő rákiált a gyermekére mikor körülnézés nélkül készül lelépni a járdáról az úttestre. A kiabálás hasznos tud lenni és egyes helyzetekben, de ne ez legyen a bevett gyermeknevelési módszer. Ilyenkor jó ha magunkban elszámolunk 10-ig, és végiggondoljuk, hogy mi húzódhat meg a kiabálást kiváltó helyzet mögött.
Több kutatás eredménye alapján az a gyerek ugyanis, akivel rendszeresen üvöltenek, az az erőszakos helyzetekben bezárkózik. Ez egyfajta önvédelem. A legtöbb esetben nem jut el hozzá az intelem az arrogancia miatt.
(Folytatjuk.)
