A városházán kezdte a napját az új diákpolgármester

2017. október 6. 11:16 | Papp Ádám Sándor

Mint arról korábban beszámoltunk, a 26. Garabonciás Napokat, Arbel Dániel, a Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium jelöltje nyerte meg.

Az újdonsült diákpolgármester és két alpolgármestere, Harangozó István és Fazekas Zsolt hagyomány szerint a városházán kezdte a reggelt, ahol a város polgármestere, Szarvas Péter köszöntötte őket. A városvezető gratulált az elért eredményekhez, bemutatta a város működésének menetét, majd az új diákvezetők meghozták első intézkedésüket,  így már péntek déltől minden középiskolában véget ér a tanítás. A diákpolgármester, illetve a két alpolgármester hasonlóan értékelték a hetet, hiszen úgy fogalmaztak, hogy céljuk teljesült, hiszen a diákok számára felejthetetlen élményt nyújtottak, új barátságok köttettek és szép emlékek születtek.

- Én voltam az egyik azon jelöltek között, akik nem mondtak konkrét jelölti ígéretet, azonban szeretném megvalósítani a két alpolgármesterem által ígért dolgokat. Az Andrássy gimnázium kitűzött tervét, egy felelősséggel, illetve bizalommal kapcsolatos előadást szeretnénk szervezni. Szerintem ez rendkívül fontos, hiszen felnőttként tudnunk kell, kiben bízhatunk, ki az akire számíthatunk. Továbbá a Gészi jelöltjének a célját is szeretnénk megvalósítani, egy többnapos, fesztiválszerű rendezvényt, amelyen Békés megyei feltörekvő előadókat szeretnénk elsősorban népszerűsíteni - emelte ki Arbel Dániel, diákpolgármester.

Szarvas Péter a fogadtatáson úgy fogalmazott, hogy fontosnak tartja a diákságtól érkező visszajelzéseket, ezért szeretne fogadóórákat tartani, ahol nyíltan tud beszélgetni a fiatalokkal.

- November első felében polgármesteri diák fogadónapot tartok majd az egy tanítási nap délutánján, aminek az a különlegessége, hogy elsősorban középiskolás diákokat várok erre az alkalomra. Azt szeretném, hogy minél többen jöjjenek el, mondják el a gondolataikat, ötleteiket vagy akár igényeiket a városvezetéssel és működésével kapcsolatosan - fogalmazott Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere.

 

 

További programok »

FEL