A túlóratörvény ellen szólaltak fel az ellenzéki képviselők Békéscsabán

2019. január 31. 17:13 | Szendi Rita

Közösen tartottak sajtótájékoztatót a Magyar Szocialista Párt, a Jobbik, a Demokratikus Koalíció, valamint a Magyar Liberális Párt békéscsabai képviselői. A csütörtöki közgyűlés után tartott tájékoztató témája a túlóratörvény szabályozásával kapcsolatos előterjesztés volt, melyet nem fogadott el a közgyűlés.

 

 

Az ellenzéki képviselők szerint azzal, hogy a város polgármestere nem voksolt, az sokat elárul arról, hogy Szarvas Péter hogyan vélekedik a kérdésről.

– A közösen támogatott előterjesztés arról szólt, hogy a száz százalékban önkormányzati tulajdonban lévő cégeknél ne alkalmazzák a munka törvénykönyvének a módosítását – fejtette ki Miklós Attila. Mint az MSZP-s képviselő elmondta: ez egy gesztus lett volna békéscsabaiak irányába, amit végül a Fidesz-frakció nem szavazott meg. Miklós Attila hozzátette: ez azt jelenti, hogy a többségi kormánypárt nem kívánja képviselni a békéscsabaiak érdekeit.

A Jobbik képviselője a tájékoztatón elmondta, hogy családokat szakítanak szét ezzel a törvénymódosítással.

– Elmondtam a közgyűlésen is, hogy az a frakció ellenezte az előterjesztés megszavazását, amelynek kormánya komoly összegeket áldoz arra, hogy reklámozza magát, mint a családokat támogató kormány – fogalmazott a Jobbik képviselője, Kocziha Tünde.

A Jobbik képviselője szerint ez a döntés várható volt a Fidesz-frakció oldaláról. Nem vélekedett másképp a DK képviselője sem. Kaposi László arról is beszélt, hogy nem tudja mire vélni a polgármester közléseit, aki jogi problémákra hivatkozott, ezért nem vett részt a szavazásban. A képviselő szerint Szarvas Péternek ki kellett volna állnia a békéscsabaiak, valamint az önkormányzati tulajdonban lévő cégek dolgozói érdekei mellett.

További programok »

FEL