A tervek szerint év végén bezárja körösladányi gyárát a Henkel

2024. június 12. 16:49 | behir.hu

A Henkel Consumer Brands üzletág európai ellátási láncának átalakítása részeként magyarországi termelési tevékenységének újjászervezéséről döntött.

Az átszervezés következtében a Körösladányban gyártott folyékony mosószerek termelése a következő hónapokban leáll, a gyár végleges bezárását pedig 2024 végére tervezi a cég. A döntés meghozatala a fogyasztói igények változása miatt vált szükségessé, amely Henkel portfóliójában is változásokat eredményezett, és egyúttal termelési tevékenysége kiigazítását is szükségessé tette – ez pedig hatással volt a Körösladányban gyártott folyékony mosó- és tisztítószerek termékkategóriájára is.

A Henkel tisztában van azzal, milyen hatással lesz a munkavállalókra és a helyi közösségre a körösladányi gyár bezárása. Célja, hogy a lehető legnagyobb mértékben támogassa az érintett munkavállalókat ebben a nehéz átmeneti időszakban. A következő hetekben a vállalat szorosan együtt fog működni a munkavállalók képviselőivel, valamint az érintett hatóságokkal, hogy a lehető legjobban szervezett átmenetet biztosítsa. 

A Magyarországon számos kategóriában (pl. mosószerek, hajfestékek) piacvezető Henkel Consumer Brands üzletág piaci jelenlétét nem érinti ez a konszolidáció, mivel a Körösladányban gyártott termékeket alapvetően nem Magyarországon értékesítik, hanem más európai országokba szállítják.  

A Henkel a jövőben magyarországi termelői tevékenységét a környei gyárára fogja koncentrálni, ahol multitechnológiás ragasztók előállítása zajlik. A vállalat továbbra is elkötelezett ügyfeleinek és fogyasztóinak kiszolgálása iránt, valamint amellett, hogy vonzó munkahelyeket kínáljon budapesti adminisztrációs- és tudásközpontjában, illetve környei gyárban.

Forrás: henkel.hu

További programok »

FEL