A szlovák nemzetiségi önkormányzat is újraválasztott elnökkel kezdte el a munkát

2024. október 3. 16:38 | Kugyelka-Zámbori Eszter

Csütörtökön délelőtt 11 órakor megtartotta alakuló ülését a június 9-én megválasztott öt képviselőből álló Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Nemzetiségi Önkormányzata, az első ülésen négy képviselő tudott megjelenni.

A magyar és szlovák himnuszokat követően, az ülés levezetését korelnökként Tóth Mihály kezdte el, a jelenlévő mind a négy képviselő elfogadta az alakuló ülés napirendi pontjait, amelyek közül az első a hivatalos eskütétel volt. Az eskü szövegét magyarul Bacsa Vendel, Békéscsaba jegyzője, míg szlovákul Tóth Mihály mondta elő. Miután a jelenlévő négy nemzetiségi önkormányzati képviselő, Kiszely András, Krajcsovics Hajnalka, Lopusnyi Natália és Tóth Mihály letette az esküt, Kiszely Andrást újabb öt évre megválasztották a testület elnökének, elnökhelyettesnek pedig Tóth Mihályt.

Az első ülésen többek között elfogadták a testület tagjainak tiszteletdíjáról szóló előterjesztést, valamint a lengyel nemzetiségi önkormányzat szervezeti és működési szabályzatát is.

 

Megtartotta alakuló ülését a szlovák nemzetiségi önkormányzat Békéscsabán Fotó: Kugyelka-Zámbori Eszter / behir.hu

Megtartotta alakuló ülését a szlovák nemzetiségi önkormányzat Békéscsabán Fotó: Kugyelka-Zámbori Eszter / behir.hu

 

– A csabai szlovák önkormányzat szeret előre gondolkodni és nem csak a következő ciklusra, de talán még távolabbra is nyúlnak a terveink. A következő öt évben viszont konkrétan két olyan irány van, amelyet szeretnénk jól körül járni. Az egyik a nyitás a peremkerületek felé, a mezőmegyeri és a fényesi tanyavilágban élő szlovákság irányába, a különböző kisebb programokkal, eseményekkel és mikro-helytörténeti kiadványokkal. A másik pedig a szlovák önkormányzat tulajdonában és fenntartásában működő Csabai Szlovák Tájház múzeumi, tájházi részének szükségessé vált a felújítása, illetve a kiállítási tárgyak rekonstrukciója, amelyet a Munkácsy Mihály Múzeum együttműködésével szeretnénk megoldani a következő öt évben –  hangsúlyozta Kiszely András. A szlovák nemzetiségi önkormányzat újból megválasztott elnöke a testület alakuló ülésén megköszönte a békéscsabai önkormányzatnak hogy jogszabályi kötelezettségén felül segíti a nemzetiségi önkormányzatok munkáját.

A hiányzó Knyihár Mihály képviselő a következő, október 16-ra tervezett ülésen a testület megválasztott elnöke előtt teszi majd le az esküt.

 

Galéria

További programok »

Itthon

FEL