A szervezők már készülnek az idei szupermaratonra

2019. január 23. 06:35 | Gyemendi Réka

Két nap, 200 kilométer, futva, kerékpáron vagy éppen görkorcsolyával. Ez várja a 22. Békéscsaba-Arad-Békéscsaba Nemzetközi Szupermaraton indulóit. A szervezők már készülnek a nyár eleji megmérettetésre, ennek megfelelően Arad és Békéscsaba alpolgármesterei, valamint a KOPP Békéscsabai Atlétikai Club ügyvezető igazgatója aláírta a rendezvény előszerződését.

 

 

Tavaly több, mint 1500-an rajtoltak el a Csabagyöngye elől, hogy részt vegyenek az embert próbáló megmérettetésen. Békéscsaba alpolgármestere elmondta: ez mindig egy nagy sportünnep, munkatársak, baráti társaságok, családok futnak, kerékpároznak együtt, fiatalok és idősek egyaránt nekivágnak a kétnapos viadalnak. A futók között számos profi sportoló szerepel, de rengeteg amatőr csapat is benevez a versenyre. A kerékpárosok száma pedig az utóbbi években már ezret is meghaladta.

– A rendezvény már 22 évet megélt, ez azt jelenti, hogy profik a szervezők. Le a kalappal a KOPP Békéscsabai Atlétikai Club előtt, Czeglédi Katalin előtt, Tóth Sándor előtt. A város partner, lehetőségei szerint ad mindent, amit tud, és reméljük, hogy egy dolgunk lesz: élvezni a szupermaraton két napját – fogalmazott Kiss Tibor, Békéscsaba alpolgármestere.

Tóth Sándor beszélt arról, hogy valójában huszonhárom évvel ezelőtt indult a verseny, akkor Nagyvárad felé futottak, majd a rákövetkező évben kerültek szorosabb kapcsolatba Araddal. Ez utóbbi együttműködés azóta is tart. Megemlítette azt is, hogy az útvonal az évek során többször is változott, minden település, ahol áthaladtak a versenyzők, örül annak, hogy szintén résztvevője ennek a különleges eseménynek.

Bognár Levente, Arad alpolgármestere kiemelte, hogy ez a rendezvény hosszú évek óta köti össze a két várost, hisz a szupermaratonban nemcsak azok vesznek részt, akik végigfutják, kerékpározzák vagy görkorcsolyázzák a távot, hanem számos szervező Békéscsabán, Aradon, de azokon a településeken is, ahol áthaladnak.

– Nagyon felelősségteljes szervezést igényel a szupermaraton, amelynek emellett természetesen az anyagi feltételeit Arad költségvetésében is biztosítani kell. Sokan várják a versenyt, ezért most átbeszéltük a részleteket, hogy idén is igazi sportünnep legyen a verseny a versenyzők, a települések és a nézők számára is – tette hozzá Bognár Levente.

A versenyt idén június 1-jén és 2-án rendezik meg, ismét kétszer 100 kilométert kell teljesíteniük majd a résztvevőknek futva – csapatban vagy egyénileg – kerékpáron vagy görkorcsolyával. Az online nevezési időszak február 1-jétől május 15-éig tart, aztán már csak edzeni kell, hogy mindenki a legjobb formáját hozza majd a szupermaratonon.

 

 

További programok »

FEL