Már az 1980-as években felfedezték, sőt, néhány úttörő már az 1950-es évek végén(!) rájött arra, hogy a számítógépekkel, logikai gépekkel, ipari vezérléssel kapcsolatos tanulmányok óriási nemzetgazdasági és emberi értéket jelentenek. Az akkor informatikai pályára terelt, szakkörökön résztvett, vagy a versenyeken jeleskedő diákok azóta tanárok, mérnökök, fejlesztők, üzletemberek lettek, akik azóta is jelentősen hozzájárulnak a gazdaság és az emberiség jóllétét szolgáló tudomány fejlődéséhez. A SCHOOL-COMPUTER kiállítás egyaránt ünnepli az informatikatanárokat és azokat, akik fogékonyak a téma iránt – olvasható a tárlat hivatalos weboldalán.
Az eredeti tárlatot az Informatika Történeti Múzeum Alapítvány hozta létre 2024-ben és 2025-ben a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával. A kiállítást Képes Gábor, a Neumann János Számítógéptudományi Társaság ügyvezető igazgatója rendezte.
A vándortárlat békéscsabai állomását Kertész Zoltán, a bibliotéka igazgatóhelyettese nyitotta meg, aki úgy fogalmazott: a kiállított gépek a számítástechnika fejlődésének első lépcsőfokát képezték. Mint mondta, a ma használatos eszközök és az akkoriak közt akkora a különbség, mint a kőbalta és a versenyautó között.
– Korábban Túrkevére érkezett ez a tárlat, melynek megnyitó eseményére a közösségi médiában találtam rá. Kisebb egyeztetések után a Neumann János Számítógéptudományi Társaság engedélyével a tárlatot sikerült elhozni hozzánk is. Igen érdekesnek tartom, hogy a mostani iskolások testközelből láthatják, milyen is volt annak idején a közoktatás technikai felszereltsége – tette hozzá az igazgatóhelyettes, miközben a csabai Jankay általános iskola hatodikosai már a digitális őskor lenyomataival ismerkedtek.

Csabai illetőségű informatikus is bővítette a tárlat anyagát két saját gyűjtésű számítógéppel. Gyeraj Mihály 1990-ben kezdett el számítástechnikával foglalkozni, az akkor szerzett élmények az informatikai pálya felé terelték.
– Középiskolában már programozgattam, egy-két gépet már akkor eltettem. Ma már 300 darabos gyűjteményem van, és örülök, hogy hozzá tudtam járulni ehhez a kiállítási anyaghoz – mondta el a gyűjtő.
A kiállítás június 19-ig tekinthető meg a Békés Megyei Könyvtár épületében.