A Rózsa utcai általános iskola kapta a kerékpárosbarát címet

2023. október 11. 18:10 | Hidvégi Dávid

Átadta a Kerékpárosbarát Iskola címet a békéscsabai önkormányzat szerdán délután. Az eseményen elhangzott, hogy a városvezetés nagy hangsúlyt fektet a kerékpáros közlekedés népszerűsítésére és az ezzel kapcsolatos szemléletformálásra.

Békéscsaba évek óta elnyeri a Kerékpárosbarát Település címet. Az önkormányzat a szemléletformálás jegyében úgy döntött, hogy az iskolákat is bevonja egy hasonló programba, ezért meghirdette a Kerékpárosbarát Iskola címet, amelyért tizenegy intézmény versengett. Az önkormányzat a 2023-as évben az autómentes napon az iskola diáklétszámához viszonyítva a legnagyobb arányban kerékpárral érkezett gyermekek száma alapján választotta ki az év Kerékpárosbarát Iskoláját.

– A környezetvédelem a 21. században sokkal fontosabb, mint korábban volt. A csabaiak közössége sokat tud tenni a levegőminőség javításáért, ha kerékpárral, gyalog vagy tömegközlekedési eszközzel közlekedik. Erre az általános iskolás gyermekek, szüleik és tanáraik figyelmét is fel kell hívni, az autómentes nap pedig alkalmas is rá – fogalmazott Szarvas Péter polgármester.

Ismertette: idén szeptember 22-én 1985 diák ment kerékpárral iskolába, ez 500-zal több, mint tavaly. A versenyen harmadik helyen végzett a Gerlai Általános Iskola, ahol a gyermekek 73 százaléka ült kerékpárra. Az intézmény az emlékplakett mellett 30 ezer forint vásárlási utalványban részesült. A Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola 83 százalékkal a második helyezett lett, jutalma 40 ezer forint vásárlási utalvány volt. A versenyt az Erzsébethelyi Általános Iskola Rózsa utcai tagintézménye nyerte, ahol a diákok 87 százaléka kerékpározott. Az intézmény 50 ezer forint vásárlási utalványban részesült. A megmérettetést jövőre is megtartja az önkormányzat.

– Kertvárosi jellegű iskolánk van, ebből kifolyólag sok szülő engedi el kerékpárral a gyermekét. Egy átlagos napon sem kerékpároznak sokkal kevesebben annál, mint amit elértünk. Inkább az a gondunk, hogy hova tegyük azt a sok kerékpárt, mintsem a kevés biciklivel járó gyermek – mondta az Erzsébethelyi Általános Iskola Rózsa utcai tagintézményének intézményvezető-helyettese, Jastyur Marianna.

 

A jövőben is lesznek kerékpáros fejlesztések Békéscsabán

A kerékpáros infrastruktúrát a város jelentősen fejlesztette és nem mond le további beruházásokról sem – hangsúlyozta a polgármester. Szarvas Péter hozzátette: a Deák utcát és a József Attila utcát összekötő 87 éves gyalogos híd is a kerékpáros fejlesztés része, hiszen a felújítást követően 5 méter szélessé válik, így bicikli és gyalogút lesz egymás mellett. A beruházás egy évig tart.

Kiemelte: a Dobozi úton is szeretnének kerékpárút fejlesztést, hiszen ennek a középső szakasza még régi állapotokat mutat, a háttérben már zajlik a kormányzati egyeztetés arról, hogy mikor kezdődhet el a beruházás. Az önkormányzat szándéka továbbá a Kazinczy utcán kerékpárút építése és az Orosházi úti kerékpárút felújítása.

További programok »

Itthon

Hangulatjelentés a magyar-német meccs csabai szurkolóitól

A futball olyan játék, amit 22-en játszanak 90 percen át, és a végén mindig a németek nyernek – mondta a híres angol futballista, Gary Lineker. Sajnos ez szerda este sem volt másképp a magyar válogatott soron következő Európa-banoki csoportmérkőzésén sem.
2024. június 19. 20:35
FEL