A My Fair Lady csodálatos dalait dúdolják városszerte a május 18-ai premier óta, Alan Jay Lerner és Frederick Loewe világhírű musicalje minden este tomboló sikert arat, így volt ez a 26-ai díszbemutatón is. Az előadást Radó Denise rendezte a Békéscsabai Jókai Színházban, a virágáruslány szerepét Papp Barbara, Henry Higgins-ét Szomor György, Pickering ezredesét Bartus Gyula játssza. A teátrum 1993-ban már műsorra tűzte a G. B. Shaw Pygmalionjából készült zenés produkciót, a nyelvészprofesszor alakját akkor Kovács István színművész keltette életre. A szombat esti díszelőadás rangos vendégével régi szép emlékeket idéztünk és a My Fair Lady töretlen népszerűségének okait kutattuk.
– Olyan szeretettel fogadták a kollégái, mintha csak most játszott volna itt, pedig a békéscsabai My Fair Lady óta eltelt 25 év. Az előadást akkor Kerényi Miklós Gábor rendezte vendégként, Eliza Doolittle szerepét Zsila Judit, Alfred P. Doolittle-ét Gálfy László játszotta. Hogyan emlékszik vissza azokra az időkre? S mennyire kell változnia egy immár klasszikus darab előadásának, Higgins professzor alakjának negyedszázad alatt?
– Alapgondolatom az, hogy a világ természeténél fogva változik. Ez talán fellengzősen hangzik, de ha belegondolunk, látjuk, hogy így van, és ezzel együtt minden változik: az ízlés, a szemlélet, az értékek, a megítélés. A My Fair Ladyt is - megmaradva a klasszikus keretek között, de – ma már biztos másképpen kell játszani. Más a világ, a közönség ízlése, nem könnyű erre reagálni, nincs recept, de aki hozzáfog egy ilyen sikeres előéletű darabhoz, annak tudnia kell, mit változtat a korábbi felfogáson, hogy a mű ma is megszólaljon, mondjon a nézőnek valamit, ne csak üres szórakoztatás legyen. Azzal nem értek egyet, hogy egy klasszikust mindenképpen modernizálni kell, csak azért, mert úgy érzi a rendezője, hogy mást akar, mint korábban, és nem veszi figyelembe a meghatározó értékeket. A jó klasszikus még akkor is jó klasszikus marad, ha rossz rendezők kezébe kerül, tudok erre is példákat, de most ez nem fontos. A My Fair Lady olyan fantasztikus, csodás mű, hogy tényleg nem lehet elrontani. Nagyon sok változatot láttam, nekem szívügyem. Egyébként Guinness-rekorder vagyok, mert háromszor játszottam Higgins szerepét, a békéscsabai volt az én szerelmem, az első előadás, ugyanakkor persze megvoltak a másik kettő értékei is később, Kecskeméten és Veszprémben.
– Várkonyi Zoltán növendékeként már főiskolás korában játszott a Vígszínházban és filmszerepeket kapott. A közönség elsősorban az Egri csillagok Bornemissza Gergelyeként és Kárpáthy Zoltánként zárta szívébe. Láttuk a Képzelt riportban Joshuaként, Casanovaként, Sárkány doktorként, a Macskajáték Csermlényi Viktoraként. Olyan filmekben játszott, mint A kőszívű ember fiai, a Sellő a pecsétgyűrűn, A Pogány Madonna, a Sacra Corona vagy az Abigél, a Szomszédok, a Kisváros című tévéjátékokban. Kinek jutott eszébe 1993-ben, hogy meghívja Higgins professzor szerepére?
– Akkoriban a Vígszínházban, 17 év után úgy éreztem, jobb, ha én nem fogok ott megöregedni. Pár évadot töltöttem a Tháliában, azután úgy döntöttem, hogy szabadúszó leszek. Komoly lelki válság előzte meg az elhatározást, mert hűséges alkat vagyok, szívesen maradtam volna ott, ahol a pályám nagy részét töltöttem. De hamar kiderült, piacképes vagyok a szakmában, sorra hívtak, ekkor történt, hogy megkeresett az akkori békéscsabai igazgató, Tímár Zoltán. Kerényi Miklós Gábor rendezte az előadást, akinek az édesanyja volt a főiskolán a hangképzéstanárunk, jöttem, és nagyon kedvesen fogadtak. Soha előtte nem vendégeskedtem vidéken, akkoriban nem is volt ez nagyon szokás, nem így működött a pálya, mindenki társulati tag volt. Újdonságot jelentett nekem a meghívás, nagyon érdekes volt, korán érkeztem, sétálgattam, bámészkodtam a városban, és az emberek megismertek, megszólítottak, ami nagyon jólesett. Már ez a fogadtatás megelőzte azt az élményt, amit nekem a kollégákkal való találkozás nyújtott. Itt valami egészen elképesztően kedves, aranyos társulat volt, gondolom, ma is ez jellemző. Van összehasonlítási alapom, sok társulatban vendégeskedtem, dolgoztam ország-, világszerte. Úgy él az emlékezetemben az a fantasztikus találkozás, mint az első szerelem. Nagyon jó hangulat volt, melegszívű, értő közönség, nem tudnék egyetlen embert sem mondani a kollégák közül, akivel ne lettem volna jó baráti viszonyban. Ez nem bók, hanem megállapítás, amit le kell szögezni!
– Mindez a pozitív tapasztalat vezetett oda, hogy pár évvel később (a Jókai Színház ötvenéves jubileumi kiadványa szerint 1998. februári premier) visszatért a Candida című színmű James Morell lelkész szerepére? A feleség Dobó Alexandra volt, az előadást Szőnyi G. Sándor rendezte.
– Abszolút! Nagyon örültem a kollégákkal való újbóli találkozásnak, együtt munkálkodásnak, de az másfajta előadás volt. Szintén nagyon jó, de valószínűleg elsősorban attól, hogy az előző fantasztikus élményre épült, a korábbi vendégeskedés folytatásaként, aminek az élményei frissek voltak bennem az itteni létről.
– Mindkétszer G. B. Shaw-darabban játszott. Mit gondol az angol szerzőről?
– Ez véletlenül alakult így, de az biztos, hogy a szellemisége közel áll hozzám.
– Beszélgetésünk elején említette a klasszikusok örökérvényűségét. Ön szerint mi a titka a My Fair Lady nem szűnő világsikerének?
– Mindenekelőtt Shaw fantasztikus írói képessége és ez a szerencsés találkozás a zenével. Nem mindig sül el ilyen remekül, ha egy klasszikust megzenésítenek. Azt a kényszert én értem, hogy hú, ez akkora siker prózai színpadon, az lesz zenével is. Sok esetben ki is kerekedik belőle egy jó zenés darab, de sokszor nem. A My Fair Lady talán – szakember ezt jobban tudja, mint én - az etalon, az első olyan zenés feldolgozása egy klasszikusnak, amit nyugodtan tekinthetünk kiindulópontnak, az összes többi hasonló feldolgozás ennek a sikerére épült. Én nagyon szeretem ezt a kort, a Bernard Shaw-féle angol humort, Higgins professzor mentalitását, ami persze nem ugyanaz, mint az enyém, de közel áll hozzám, higgadt, pontos, precíz. Nem magamat akarom itt ezzel előtérbe helyezni, csak azt mondom, hogy nem volt nehéz megtalálni a megoldási pontokat a szerepben. S most kíváncsian várom az előadást…
– Kezdésig még van pár percünk egy utolsó kérdésre. Radó Denise rendezésében végig a finomhangolás, a női kéz, ízlés érződik, a gondosság, amellyel a virágáruslányt nőiessé emeli fel, aki környezetében mindenkit tanít és jobb emberré nevel.
– Ez tökéletesen így van, és egyértelműen benne rejlik a darabban. Zsila Judit kiváló alakítást nyújtott annak idején Eliza szerepében, mert pontosan úgy érezte a Shaw-i felfogást, mint ahogyan említettem, a humort és a személyiséget, ami hozzá is közel állt, így pontosan megtalálta Eliza lényegét. Kedves volt, bájos, tenyerestalpas és kitűnően énekelt. Óriási sikere volt, meg lehet pontosan különböztetni, hogy a közönség tapsa kinél erősebb, kinél gyengébb, Jucinál nagyon erős volt. Boldog vagyok, hogy együtt játszottunk. Mint említettem, nagyon sokféle előadást láttam, például egy svédországi produkciót is Malmöben, nagyon érdekes szereposztással. Döbbenet volt, amikor megjelent a színpadon Higgins, aki olyan volt körülbelül, mint Feleki Kamill fiatal korában. Majd nála egy fejjel magasabb, nem szőke, sötét hajú Eliza lépett a színpadra. Mi lesz itt?! S egyetlen perc alatt elmúlt a sztereotípia, amit számon kértem a látványon, hogy milyennek kell lennie ennek a párosnak. A dolog működött, jók voltak, így is lehet. Merészség volt, de fantasztikusan működött, azonnal összetalálkoztak.
Niedzielsky Katalin
