Talán leggyakrabban az őzeken akad meg a szemünk, amint búzavetésen vagy az egyre többször felkeresett repcevetésen táplálkoznak, pihennek. Amikor hóborítást kap a táj, jelenlétük fontossá válik más fajok számára is, amelyek nem tudják a hó alól kikaparni a táplálékot. Ilyen faj például a túzok, amely nem véletlenül sokszor vegyes csapatokban fordul elő az őzekkel.
A mezei nyúl is hasonlóan gyakori lakója a pusztavilágnak. Idén jó szaporodási év volt rájuk, így sok helyen találkozhatunk vele. Az árokpartoktól a nyílt vetésekig, erdőszélekig előfordul sokféle élőhelyen.
A rágcsálók aktivitása ilyenkor már lecsökken, de azért az egerészölyveknek, gatyás ölyveknek marad annyi aktív egyed, amennyi kiszolgálja az igényüket. Míg a menyét elsősorban a pockokat keresi, addig a hermelin a vizes élőhelyek közelében fordul elő. Most még nem fehér a hermelin, de rövidesen felölti téli rejtő színezetét, amikor szinte teljesen fehér lesz a bundája, így jól elrejtheti a tájban. Csak a farka vége fekete, ami egy-egy villanásnyi időre való megpillantáskor szinte fel sem tűnik.
A sünök ilyenkor már téli álmot alszanak, mert ha a szabadtéri hőmérséklet tartósan 10 fok alá csökken, náluk már elkezdődik az inaktivitás. Bezzeg a rókát így kora télen már alkonyattájt is láthatjuk, de ez az idő előrehaladtával még kifejezettebb lesz. Közeleg majd a koslatás ideje. Ugyanígy mozognak a sakálok is, érdekes vonyításuk felfedi a falka hollétét.
Ha begyalogolunk az erdőbe, akkor, ha magukkal az állattatokkal nem is, de a nyomaikkal találkozhatunk egy friss havazás után. Ilyen a tipikus erdőlakó nyuszt, amelynek elütött példányait is egyre többször látjuk. Ez azt jelenti, hogy a nyest mellett már az alföldi nyílt vidékeken is egyre gyakrabban jelen van ez a kisragadozó.
Forrás: Körös-Maros Nemzeti Park
