A pártok elkezdték leszedni kampányplakátjaikat

2018. április 11. 13:04 | Papp Ádám Sándor

Az országgyűlési választások után a választókerületekben továbbra is megtalálhatóak a kampányplakátok. A Helyi Választási Iroda vezetője kiemelte: a pártoknak 30 nap áll rendelkezésükre arra, hogy eltávolítsák azokat.

A Szarvasi úton kedden reggel kezdték el leszedni a választási plakátokat a Fidesz-KDNP békéscsabai szervezetének alkalmazottjai.

A párt már a választások másnapján elkezdte eltávolítani kampányplakátjait a megyeszékhelyen. Ezek leggyakrabban villanypóznákon, valamint különböző hirdetőfelületeken találhatóak meg. Herczeg Tamás elmondta: több helyszínen vannak még plakátok, azonban ezeket határidőn belül le fogják szedni.

-Amiket mi tettünk fel azokat már szedjük is le. Én azt remélem, hogy egy-két napon belül eltűnnek a városból, illetve a választókerületből. A többit pedig, ezeket a villanypóznákon található füleket, pedig amint ideér az az eszköz, amivel feltették, akkor fogják leszedni - fogalmazott az országgyűlési képviselő.

A Helyi Választási Iroda vezetője azt mondta: a pártoknak 30 napjuk van eltávolítani a plakátokat. Dr. Bacsa Vendel kiemelte: amennyiben ez nem történik meg a határidőn belül, bírságra számíthatnak a szervezetek.

-Amennyiben harminc napon belül az eltávolításra nem kerül sor, akkor az önkormányzat, illetve annak a felületnek a tulajdonosa - ahova a plakátot elhelyezték – intézkedik a plakát eltávolításáról. A költségeket viszont áthárítja arra, aki kihelyezte, illetve akinek az érdekében. Tehát alapvetően a jelölő szervezetekről lehet szó - hangoztatta Dr. Bacsa Vendel.

A Lehet Más a Politika Békés megyei elnöke a 7. TV híradójának megkeresésére azt válaszolta, hogy az LMP a választásokat követő 10 napon belül eltávolítja plakátjait. A Demokratikus Koalíció helyi választókerületi elnöke pedig azt mondta: határidőn belül leszedik majd az általuk kihelyezett plakátokat.

További programok »

FEL