Az őzek megsínylették a hőséget – nagy a baj

2024. szeptember 16. 06:35 | Bere Mátyás

Békés vármegye apró- és nagyvadak tekintetében is jól áll, de dívik a vadászturizmus is. Ezzel szemben komoly probléma, hogy az őzek állománya egyharmadával csökkent, ennek okát még vizsgálják.

2022 nyarán vette kezdetét a szembetűnő problémák sora. A szárazság, az aszály idején két éve már észrevették, hogy jelentős gond van az őzgida-állománnyal.

– Az őzgida-állomány akkor elpusztult lényegében a szárazság miatt. Elapasztottak a suták, nem tudták fölnevelni a szaporulatukat. 2023 márciusában a számláláskor tapasztaltuk, hogy az őzállományunk 1/3-át elveszítettük, ekkor jó vadgazda módjára megpróbáltuk ezt fékezni a Békés Vármegyei Kormányhivatallal karöltve. Csökkentettük az őzállomány hasznosítását, kevesebbet lőttünk és a suta-vadat pedig abszolút kíméljük – fogalmazott Hrabovszki János, az Országos Vadászkamara Békés vármegyei szervezetének elnöke.

Ez a gyérülés megérződik az őzbak állományon is. Idén már csak nagyjából 3000 került terítékre, míg ez korábban 4000-4200 volt. Ez nagyban befolyásolja a turisztikai vonzását is a vadászatnak. Ez azt jelenti, hogy a többségében Osztrák, Német, Szlovák vadászok, akik jellemzően fizető őzbakvadászai a megyének, most kevesebben érkeznek, így ez jelentős bevételkiesés is.

A ritkulás kiváltóoka még kérdéses, de folynak a vizsgálatok, az elnök a klímaváltozást és a nagy melegedést emelte ki. – Dél-Békésben jellemzően nem nagyon van természetes vízfolyás, Észak-Békés területén jönnek be a folyók Magyarországra, ott még úgyahogy jobb a helyzet, de északon is tapasztaljuk az őzek darabszámának csökkenését. Korábban 20-25 ezer őzet tartottunk nyilván, most jelentősen 20 ezer alatti a szám – fogalmazott.

Az őz-állomány kifejezetten lassan regenerálódik, ugyanis évente egy, maximum kettő gidát tud felnevelni az őzsuta. Emellett sok-sok ellensége van, mint például a sakál, melynek egyre gyarapodik a Békés vármegyei darabszáma, ezen állatok pedig az őzgidákat felfalják. Hrabovszki János kifejtette, hogy igyekeznek védeni az állományt, például télen jó takarmánnyal látják el őket és bíznak abban, hogy tavasszal jó szaporulattal találkoznak majd. A vadgazdálkodók emellett itatással is küzdenek az őzekért, az elnök hozzáfűzte, hogy az agráriumban végzett öntözés is sokat segít a vadállománynak.

 

Illusztráció: pixabay.com

Illusztráció: pixabay.com

További programok »

Itthon

Több millió forintot nyúlt le idős, hiszékeny szomszédja bankszámlájáról egy nő

Információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntette miatt emelt vádat az Orosházi Járási Ügyészség és vádiratában próbára bocsátás intézkedés alkalmazására tett indítványt egy 31 éves büntetlen előéletű pusztaföldvári illetőségű, de jelenleg Ausztriában élő nővel szemben, aki a szomszédját csapta be. A járási ügyészség indítványa szerint a sértett részére okozott kárt is meg kell majd fizetnie.
10:04
FEL