A nap sztorija – Szujó Zoltán 41 éves

2018. június 29. 14:05 | Diós Zsolt

A behir.hu időutazós rovatában ma egy olyan embert mutatunk be, aki ezer szállal kötődik Békés megyéhez, azon belül is Gyomaendrődhöz és Békéscsabához. Kisgyermekként egy fővárosi kirándulás alkalmával meglátta Knézy Jenőt és eldöntötte, hogy ő is sporteseményeket fog közvetíteni. Álma megvalósult, ma már ő az ország egyik legismertebb sportriportere, aki a médiában az első lépéseit Békéscsabán tette meg. Ismerkedjünk meg Szujó Zoltán pályafutásával.

 

 

A kezdetek

Szujó Zoltán, napra pontosan 41 esztendeje, 1977. június 29.-én született Salgótarjánban. Szülei gyomaendrődi származásúak, ezért nyugodtan kijelenthetjük, hogy 1980-ban hazaköltöztek a Körös-parti városba. Itt járt általános iskolába, majd középiskolai tanulmányait is a helyi, Kner Imre Gimnázium német tagozatán végezte. A gimnáziumban töltött évek alatt arról álmodott, hogy élvonalbeli kosárlabdázó lesz,

1999-ben tanári diplomát szerzett a békéscsabai Körös Főiskolán. Eredetileg kosárlabda-edző és némettanár.

A főiskolai évek alatt hallhattuk először Szujó Zoltán nevét a Csaba Rádióban és a helyi televízióban.

 

 

Kereskedelmi televíziózás

A főiskola után a Magyar Televíziónál gyakornokoskodott, majd 2000-től 2011-ig az RTL Klubnál dolgozott, itt szerzett országos ismertséget.

 

A Reggeli című műsorban Barabás Évával (forrás: origo.hu)

 

Mint kiküldött tudósító 2002 óta a világ különböző pontjairól öntötte az információkat a Forma 1-es futamokról. Emellett a magyar és külföldi ökölvívók mérkőzéseiről is tudósított. Kommentátorként és szerkesztő-riporterként szerepelt a csatorna más sportműsoraiban és híradójában, de részt vett a televízió egyéb kiemelt programjaiban is így a Sztárbox című műsorban, vagy a Dominónapon. 2008-tól három éven keresztül népszerű műsorvezetője volt a Reggeli című magazinműsornak.

Forma-1-es berkekben azért is annyira elismert szpíker, mert ő maga is kipróbálta az autóversenyzést, ugyanis 2007-től a DHL Racing Team színeiben, Czollner Gyula csapattársaként részt vett a Magyar Suzuki Swift Kupában.

2009-ben szerepet kapott az Álom.net című, felejthető magyar mozifilmben, ahol kosárlabda-kommentátort, gyakorlatilag önmagát alakította.

 

 

Közszolgálati televíziózás

Miután az MTVA 2012-ben megszerezte a Forma-1 közvetítési jogait, hősünk szinte automatikusan a közszolgálati média munkatársa lett. Már abban az évben mélyvízbe dobták, a londoni olimpiai közvetítés egyik arca lett, aki műsorvezetőként és több sportág kommentátoraként is remekül helyt állt. A záróünnepélyt egymaga közvetítette végig.

 

Forma 1-es elemzés (forrás: ripost.hu)

 

A Forma-1-es közvetítésektől a 2012-es szezon végén mint utazó riporter, helyszíni tudósító visszavonult. 2013. január 7.-én bejelentették, hogy Hősünk váltja Mezei Dánielt és Wéber Gábor mellett ő kommentálja majd a futamokat. A sportág hazai szerelmesei ekkor pezsgőt bontottak. Többet is.

2013-ban Borbás Marcsival vezette az Itthon vagy! Magyarország, szeretlek! című országjáró műsort, valamint az MTVA jótékonysági műsorát, a Jónak lenni jó!-t.

2014 októberétől kinevezték az MTVA Sportfőszerkesztősége vezetőjének. Erről a posztjáról hét hónap után kimerültségre való hivatkozással lemondott, de valójában az igazi terepmunka hiányzott neki. Azóta is szívvel-lélekkel a Forma-1-es közvetítéseken mutatja meg, azt, hogy Hősünk az ország egyik, ha nem a legjobb sportriportere.

 

Magánélet

Mivel okos Békés megyei emberről van szó, ezért magánéletét magánemberként éli. Annyit lehet tudni róla, hogy felesége Sütő Adrienn, két kislányuk van, a  2004-ben született Dorka, Zsófi pedig 2007-ben érkezett.

Amikor teheti, manapság is hazajön Békés megyébe. Allűröktől mentes srác maradt, aki ma is minden köszönést fogad és viszonoz, ha családjával végigsétál Békéscsaba főutcáján.

 

 

Tavaly decemberben a 7.tv-nek adott hosszabb interjút, amit most is érdemes visszanézni:

 

Isten éltesse Szujó Zoltánt!

További programok »

FEL