A nap sztorija – Mickey egér 90 éves

2018. december 4. 14:01 | Diós Zsolt

Walt Disney egyik legismertebb karaktere, Miki egér idén ünnepelte 90. születésnapját. Az idő vasfoga nem hagyta nyomát vonásain, sőt mintha inkább fiatalabbnak tűnne, mint a kezdeti időkben. Az eltelt évtizedek alatt a fehérkesztyűs egérkéből kulturális ikon lett, akit egy felmérés szerint többen ismernek, mint a Mikulást. Ma már a televízióinkba költözött, így egyszerre akár több gyermekcsatornán is találkozhatunk a Mickey egér játszótere című műsorral. Ismerjük meg Miki történetét!

 

 

Nyúlból egér

Érdekes módon Miki egér története nem is vele, hanem egy nyúllal kezdődött. A Disney Brothers Stúdió csak egy fogaskerék volt a hatalmas Universal Stúdió gépezetében, amikor 1927-ben Walt Disney megalkotta Oswald, a szerencsés nyúl karakterét, amelynek jogait a Universal birtokolta.

Kerek, fehér fejével, gombszerű orrával, lógó füleivel a mosolygó Oswald rövid idő alatt népszerű lett, és a Universal rendelt is belőle egy sorozatot.

 

Miki az első filmjében (forrás: toonsphere.com)

 

Az Universal 1928-ban azonban jogi és művészeti vitába keveredett Disneyvel. Embereit átcsábították egy másik munkára, az ő fizetését lecsökkentették. Csak egy munkatársa, Ub Iwerks tartott ki Disney mellett.

Egy veszekedéssel, ötleteléssel terhelt éjszaka után a két rajzoló zseniális változtatásokkal állt elő. Lerövidítették a nyúl fülét, középen kikerekítették, átrendeztek rajta néhány vonalat, és egyszer csak a nyúlból egér lett. Mortimer Mouse-nak keresztelték, ám Disney felesége, Lillian rendkívül ellenszenvesnek tartotta az ódivatú nevet. Addig agyaltak, amíg megszületett Mickey Mouse, magyar nevén Miki egér.

A hírnévhez két sikertelen, a fiókban maradó rövidfilmen át vezetett az út. Az első két alkotásban Mickey egér még kísértetiesen hasonlított Oswald nyúlra, és természete sem volt éppen túl barátságos. Disneynek változtatnia kellett, Mickey mind külsejében, mind természetét tekintve barátságosabb lett.

Jött a Steamboat Willie, az első animáció, amely zenét és hangeffektusokat is tartalmazott. Az alkotás premierjét 1928. november 18-án tartották New Yorkban és hatalmas sikert arattak.

 

 

A mester és alkotása (forrás: medium.com)

Népszerű rágcsáló

Ettől kezdve nem volt megállás, nem telt bele egy hónap és a Mickey Mouse-filmek sorozatgyártása már gőzerővel folyt. A főhősnek maga Walt Disney kölcsönözte hangját, csakúgy, mint csinos cipőt és masnit viselő szerelmének, Minnie-nek.

Kezdetben Miki egér kicsit gonoszabb, csintalanabb, vékony pálcikákból álló figura volt, aki nagyon utálta a macskákat és a nőket. Sok csúnya dolgot csinált és volt olyan film, melyben szerelmi bánatában öngyilkosságot követett el, kilencszer.

A fazonigazítás után, 1928 végére a kis rágcsáló igazi amerikai sztár lett, a mozipénztárak előtt kígyózó sorok álltak, az emberek csak akkor vettek jegyet az előadásra, ha a film előtt Miki egér kalandjait vetítették.

Ekkor Walt Disney bevetette csodafegyverét, azaz Miki egér termékek egész sorát dobta piacra, két évvel később megalakult az első Mickey Mouse Club.

 

 

Ráncfelvarrás és dollárkötegek

Mickey első újraálmodója, Fred Moore 1935-ben megváltoztatta a figura mozgását. A korábbi rajzolók a rágcsálót körök sorozatából állították össze, amely korlátozta mozdulatait. Moore körte alakúvá formálta a törzsét, pupillát rajzolt a szemébe, fehér kesztyűket húzott a kezére, megrövidítette az orrát, hogy csinosabb legyen. Moore nevéhez fűződik egyébként az 1940-ben készült Fantázia című zenés film legemlékezetesebb részletének megalkotása is, a Miki egér főszereplésével készült Varázslótanonc epizód.

Ilyen volt és ilyen lett (forrás: wopa-plus.com)

1935-ben a The Band Concert című kisfilmben mutatkozott Mickey először színesben, karmesterként.

Rajzfilmjei hemzsegtek a bohózati elemektől és szójátékoktól. Mivel a nézőközönség jelentős részét gyerekek tették ki, Miki egér mindig egyenes jellemű és becsületes maradt, szemben a folyton civakodó és izgága Donald Kacsával, aki bajt bajra halmozott.

Walt Disney akkoriban szívesen hangoztatta, hogy óriási cége egy kisegér létezésétől függ.

A Disney műhely megérezve és megszeretve a siker és a dollár illatát, szakmányban kezdte el gyártani Miki vetélytársait. A sorozatban bemutatott mozifilmek, egyebek mellett a Bambi vagy a Csipkerózsika hamarosan ellopták a rivaldafényt a népszerű egértől, amely a mozipénztáraknál is megérződött. Utolsó rövidfilmje, a The Simple Things, 1953-ban készült el. Hősünk harminc esztendőre kivonult a mozi, a film, de nem a show-biznisz világából. 1955-ben, a Disneyland megnyitásán Mickey főszerepet kapott, az élményparkba látogatók ereklyeként vitték haza a vele készült képeket.

Walt Disney 1966-ban meghalt, de cége a világ egyik, ha nem a legsikeresebb filmgyára maradt.

 

 

Visszatérés

Mikit 1978-ban, ötvenedik születésnapján hatalmas megtiszteltetés érte. Ő lett a filmtörténet első rajzfilmfigurája, aki csillagot kapott a hollywoodi Hírességek sétányán.

Az egész világ ünnepel (forrás: milled.com)

Mikit 1983-ban láthatta újra filmvásznon a közönség a Miki egér: Karácsonyi ének című játékfilmben.

Pályafutása már nem futott akkora ívet, mint karrierje elején, azonban a rajzfilmsztárok közül elsőként lett kulturális ikon, aki a divat világában is megvetette a lábát. Divattervezők egész sorát ihlette meg.

Az amerikai elnökök életében is fontos helyre került Harry Truman óta, Lyndon B. Johnson kivételével minden amerikai elnökkel találkozott. Barack Obama így nyilatkozott a Mikivel zajló csúcstalálkozója előtt: “Érdekes lesz a világ vezetői közül olyasvalakivel összefutni, akinek nagyobb a füle, mint az enyém.” A Donald Trumppal való találkozás még várat magára, de bízunk benne, hogy Miki elviszi Donald – mármint a kacsa – barátját is az eseményre.

A rajongók természetesen képregény formájában is találkozhattak Mikivel, az új időkhöz alkalmazkodva pedig előbb videó, majd számítógépes játékokban is "szerepet vállalt".

A legfiatalabb korosztálynak ma sem kell nélkülöznie a fehér kesztyűs sztárt. 2013-ban visszatért a képernyőre, ugyanis a Disney filmstúdió rajzfilmsorozatban élesztette fel egyik legnépszerűbb rajzfilmhősét. A Miki egér játszótere című sorozat azóta hazánkban is legalább féltucat televíziós csatornán futott és fut a mai napon is.

 

Isten éltessen, Miki!

További programok »

FEL