A nap sztorija – Ez történt 1969. május 8-án, Békés megyében

2019. május 8. 13:41 | Diós Zsolt

A behir.hu időutazó rovatában ma újra visszarepülünk ötven évet és megnézzük, hogy miről írt az 1969. május 8-án megjelenő Békés Megyei Népújság. Kukkantsunk bele ma is az elvtársak és az elvtársnők, illetve a kor örömét, bánatát megélő emberek világába. Ma a népújság olvasói levelekre válaszoló rovatának következő számából két üzenetre és azok válaszaira, a mezőberényi gimnázium könyvkötő-gyakorlati oktatásáról szóló beszámolóra, továbbá néhány rövidhírre esett a választásunk. Mai lapszemlénket is kiegészítjük egy aznapi fotóval és természetesen a 2019-es kommentárok sem maradhatnak el. Hasznos időtöltést kívánunk!

 

Szerkesszen velünk!

MIT kérdeznek az olvasók?

MIT válaszolnak az illetékesek?

 

Ki söpörjön?

"Szellemes, csipkelődő levelet kaptunk az Erzsébethelyen lakó Varga Györgytől. Ezt írja: Idős ember vagyok, sok cipőt elkoptattam a rossz, hepe-hupás utakon, de a piszkos, sepretlen járdákat igyekszem kikerülni. Lehetőleg a kövesúton járok, mert az gyakran tisztább, mint a gyalogjáró. Szeretünk mi, erzsébethelyiek is tiszta lábbelivel közlekedni és nem bokáig járni a porban és szemétben.

Rendnek kell lenni! (forrás: FORTEPAN/Erdei Katalin)

Olvasónk példának okáért azt kérdezi, hogy ki söpörjön az 1-es számú téglagyárral szemközti emeletes ház előtti járdán? Mint írja. a köztisztasági vállalat emberei csak a kövesutat „smirglizik”.

Olvasónk is tudja, hogy a vállalatra csak a közterületek járdáinak tisztán tartása tartozik. Lakóházak előtt maguk a lakók vagy a házmesterek kötelesek söpörni. Reméljük, hogy a söprű-vita hatással lesz majd az erzsébethelyi járdák állapotára.

 

„Kapsz egy pofont”

„Május 2-án egy és két óra között egyik békéscsabai óvoda mellett vitt el az utam. Az udvaron virágcsokorral a kezükben a kisfiúk és kislányok a köszöntő dalt tanulták anyák napjára. Lelassítottam a lépteimet és gyönyörködtem a csöpségekben. Imádom a gyerekeket! De aztán szertefoszlott minden illúzióm, mert az egyik óvónéni, rámutatva valakire, így kiáltott fel: A te hangod nem hallom! Énekelj, mert kapsz egy pofont! Egyszerű munkásasszony vagyok, és volt idő, amikor én is foglalkoztam ilyen picinyekkel. Mindenki tudja, hogy kedveskedéssel, szeretettel többet el lehet érni, mint fenyegetéssel. Különösen, ha olyan gyerekekről van szó, akik az anyák tiszteletére rendezett ünnepségre készülnek.”

Hricsovinyi Györgyné (Békéscsaba, Kulich Gyula lt.. 45) olvasónk levelének azért is adtunk helyet a Szerkesszen velünk rovatban, mert megindító az a hang. ahogy a gyerekekről beszél. Ám, ahogy ő sem, mi sem szándékozunk „kinyomozni” kinek az ajkát hagyta el a már idézett mondat. De egyet állíthatunk: Reméljük, nem fog megismétlődni többé. Tudjuk, hogy az óvodákban féltő gonddal óvják, nevelik a csöppnyi emberpalántákat. Óvónőnek lenni nemcsak foglakozást, hanem hivatást is jelent. Szolgáljon ez megnyugtatásul a szülőknek."

 

Mai kommentár: Folytatódik az össznépi kívánságműsor és reklamáló fórum, mely egyfajta fogyasztóvédelmi útmutatóként is funkcionált 1969-ben. Joggal feltételezhetjük, hogy a megyei pártlap szerkesztői sem gondolták, hogy ilyen „sikeres” lesz a rovatuk. Ma két érdekes esetet emeltünk ki a megjelentett levelekből. Az első levélben a jaminai lakost, Varga Györgyöt olyannyira zavarja a söpöretlen járda az 1-es számú téglagyárral szemközti emeletes ház előtt, hogy tollat és pappart ragadott. A levél olvastán az épületben élők vélhetően annyira elszégyellték magukat, hogy 1969. május 8-a óta napjában többször is leszaladnak és lesöprik a járdát. A második eset cseppet sem vicces és igazán kár, hogy a rovat szerkesztői nem jártak komolyabban utána. Továbbá szomorú, hogy azzal nyugtatták az olvasó szülőket, hogy óvónőnek lenni nemcsak foglakozás, hanem hivatást is.

 

 

Könyvkötő gimnazisták

"Tavaly még első osztályosok voltak azok a fiúk, akik ma másodikosan már olyan pompásan kötik be a folyóiratokat, könyveket, mintha mindig azt tanulták volna.

„Pedig csak heti két órában tanulják - vezet be a műhelyterembe Szabó Antal, a mezőberényi gimnázium igazgatója, a másodikosok könyvkötő-gyakorlati oktatásának vezetője -, és talán azért is tanulták meg olyan jól, mert kedvelik, mert érdekes. Most a vászonkötés a tananyag, jövőre már fényképalbum-kötés és más, finomabb kötések elsajátítása következik. A negyedik évben pedig bélyegberakókat készítenek majd a fiúk, ez már egészen magas szintű kézügyességet, és nem csekély hozzáértést követel tőlük”.

Lelkes könyvkötők (forrás: Békés Megyei Népújság, 1969. május 8.)

A könyvkötő gimnazisták az iskola számára is, meg önmaguknak is hasznosat tanulnak. „Bekötöttünk már vagy 200 kötet könyvet, folyóiratot, ebben az évben teljesen rendbe hozzuk az iskola könyvtárát. Aztán a saját könyveinket is beköthetjük, sőt, még a községi könyvtártól is hoztunk olyan agyonolvasott köteteket, melyeknek rendbeszedését már a megyei könyvtár kötészei sem vállalták. Nekünk tanulni, nagyon jól jöttek”.

Szabó Antal nem titkolja, hogy neki egyszerűen hobbyja a könyvkötés. „Volt egy csomó könyvem, puha táblájú, meg évekig gyűjtött folyóiratom, s elhatároztam, hogy bekötöm valamennyit De hogyan? Találtam egy könyvet az iskola könyvtárában, abban minden benne volt. Könyvből tanultam meg a kötészetet. Nézze ezeket az egyszerű eszközöket Mi magunk készítettük. A fűzőállvány néhány léc, zsineg, semmi több. Kell még egy zsákvarrótű, megfelelő cérna. Présnek két falap és egy csomó tégla, ha más nincs. Nekünk már rendes présünk van, azzal persze sokkal szebb és jobb munka. "

Tíz könyvkötő tanítványa van Szabó Antalnak, két második osztályból. „A két osztályba mindössze ennyi fiú jár, mondja, annyi a lány nálunk, mint égen a csillag. A lányok különben gépírást, szabás-varrást tanulnak a gyakorlati órákon.”

Egymás után készülnek el a fiúk a szép kötésekkel. Azt mondják valamennyien: izgalmas a munka, nagyon szeretik. Rövid látogatásunk minden eseménye ezt bizonyítja."

S. E.

 

Mai kommentár: A Békés Megyei Népújság kulturális rovatvezetőjének, Sass Ervinnek, mint mindig, most is igényesen megírt beszámolója a mezőberényi gimnáziumban tett látogatásáról. 1958 márciusában kormányhatározat jelent meg a gyakorlati műszaki képzés fejlesztéséről a gimnáziumokban. Ez év szeptemberétől kezdték terjeszteni a gimnáziumokban az 5+1-es oktatási formát, ami azt jelentette, hogy a tanítási órákat a hét öt napjára osztották el, egy munkanapot pedig a gyakorlati foglalkozással töltöttek a tanulók. A gyakorlati foglalkozás a politechnikai oktatás megvalósítását szolgáló tantárgy. Feladata, hogy elsősorban az elméleti ismeretekkel alátámasztott munkaműveletek elemeit ismertesse meg a tanulókkal. Zárásként vizsgát kellett tenniük a tanulóknak.

 

 

Rövid hírek

"- PIONÍROKKAL LEVELEZNEK. A dobozi általános iskolában 40 úttörő levelez szovjet pionírokkal.

- VIRÁGGAL KÖSZÖNTÖTTÉK AZ ÉDESANYÁKAT. A MÁV Békéscsabai Pályafenntartási Főnökség szakszervezete május első szombatján virágokkal és ajándékokkal köszöntötte a vállalatnál dolgozó édesanyákat

- A MAGYAR-VIETNAMI TALÁLKOZÓ. Endrődön pénteken délelőtt a községi művelődési otthonban magyar-vietnami barátsági találkozót rendeznek, majd délután a békenagygyűlésen Varga Zsigmond országgyűlési képviselő mond beszédet.

 

Levelezés után (forrás: FORTEPAN/MHSZ)

 

- NAPIRENDEN A TŰZRENDÉSZET. A Gyulai Járási Tanács Végrehajtó Bizottsága május 9-én tartja ülését, amelyen dr. Mucsi Imre, a járási tűzvédelmi bizottság elnöke a tűzrendészeti hatósági és testületi munkáról, Antal József, mezőgazdasági és élelmezési osztályvezető pedig az erdészeti, vadászati és természetvédelmi feladatok ellátásáról tesz jelentést.

- HALÁLOS BALESET. Május 6-án ismét egy halálos közlekedési baleset történt megyénkben. Medgyesegyházán Varga Péter 72 éves helyi lakos egy útkereszteződésben segédmotor kerékpárjával úgy hajtott ki a jelzőtáblával védett magasabb rendű útvonalra, hogy nem adta meg az elsőbbséget egy motorkerékpárosnak. A jármű összeütközött. Varga Péter olyan súlyosan megsérült, hogy a kórházba szállítás után meghalt.

- FORGALMI AKADÁLY. Az olaszországi Plata városba kedden különös forgalmi akadály keletkezett a városháza előtti téren: mintegy 500 birka vonult fel szarvai közé kötözött plakátokkal, amelyen követelték maguknak azt a jogot, hogy a város tulajdonában levő erdőkben legelészhessenek. A birkákat kísérő pásztorok azzal fenyegetőztek, hogy nyájaikat a római parlament elé terelik, ha követelésüket nem teljesítik.

- KÜLÖNÖS TOLVAJLÁS ügyében mond ítéletet a brüsszeli bíróság. Egy Gaston Provoost nevű férfi felnyitott egy utcán parkoló kocsit, s abból 7 millió belga frank értékű ékszert lopott el. Valamivel később egy rövid időre őrizetlenül hagyta ő is kocsiját, s visszatérve, megdöbbenve látta, hogy az ékszereket tőle is ellopták. A belga rendőrség mindkét lopás elkövetőjét bíróság elé állította.

- BÉKEAKTÍVA ÜLÉS. Május 9-én délelőtt Orosházán, a Hazafias Népfront járási irodájában Békeaktíva ülést tartanak, amelyen Klaukó Mátyás, a megyei tanács vb-elnöke tájékoztatja a résztvevőket a békehónap jelentőségéről, s az ezzel kapcsolatos teendőkről.

- TÜZESET STATISZTIKA. 1967-ben a gyulai járás területén 38 tűzeset fordult elő, s mintegy 96 ezer forint kárt okozott. 1968-ban 43 tűzeset volt, a kár pedig 138 ezer 700 forintot tett ki.

- VADÁSZAT. A gyulai járásban hét vadásztársaság működik. Hat főfoglalkozású és három mellékfoglalkozású vadőrt alkalmaznak. A vadásztársaság tagjainak száma 166.

- ÜGYES FIÚT vegyeskereskedő tanulónak felveszek. Gazdag, Orosháza, Székács József u. 44."

 

Mai kommentár: A rövid hírek ezen a napon is sokat elárulnak a korról, a korszellemről, az 50 évvel ezelőtti emberekről. Mai távlatból nézve megmosolyogtató, hogy a dobozi általános iskolában 40 úttörő levelez szovjet pionírokkal, bár nyelvgyakorlásnak bizonyára kiváló elfoglaltság volt. Szórakoztató összejövetel lehetett az endrődi művelődési otthonban megrendezett délelőtti magyar-vietnami barátsági találkozó, majd a délutáni békenagygyűlés. Hidegháború ide, hidegháború oda, 1969 májusában a Békés megyei emberek tobzódtak a békével kapcsolatos rendezvényekben. Endrőd mellett Orosházán, a Hazafias Népfront járási irodájában Békeaktíva ülést tartottak, ahol tájékoztatót hallhattak a békehónap jelentőségéről, s az ezzel kapcsolatos teendőkről, amiből lássuk be bőven lehetett.

 

 

Egy fotó

Mai fotónk az 1969. május 8-ai Békés Megyei Népújság 6. oldalán jelent meg. A felvétel címet nem, csak képaláírást kapott: A tartalékos tisztek és tiszthelyettesek területi klubjai rendszeresen megtartják foglalkozásaikat. Képünk Békéscsabán készült, ahol hivatásos tiszt ismertette a hallgatók előtt a tájoló használatát.

 

 

(A fényképek illusztrációk, nem biztos, hogy 1969-ben készültek, nem biztos, hogy Békés megyében, de jellemzőek a korra.)

További programok »

Itthon

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját a békéscsabai Szent-Györgyi Albert Technikumban, pénteken. Az intézmény a Büntetés-végrehajtási Szervezet együttműködésével azért hozta létre a gyakorlati oktatásra is alkalmas helyiséget, hogy a rendészet és közszolgálat ágazat diákjai a valós körülmények között ismerjék meg a büntetés-végrehajtási környezetet.
2024. április 19. 17:21
FEL