A nap sztorija – Ez történt 1969. április 15-én, Békés megyében

A behir.hu időutazó rovatában ma újra visszarepülünk ötven évet és megnézzük, hogy miről írt az 1969. április 15-én megjelenő Békés Megyei Népújság. Kukkantsunk bele ma is az elvtársak és az elvtársnők, illetve a kor örömét, bánatát megélő emberek világába. Ma a már ismert, juhbéllel üzletelő „bűnöző” bírósági ítéletéről szóló tudósítás, az OMTK-nak, azaz az Orosházi Munkás Testedző Kör két veteránjának visszaemlékezése, továbbá egy korabeli lehúzásról szóló jegyzet kerül reflektorfénybe. Mai lapszemlénket is kiegészítjük fotókkal, de ma kettővel, melyek két gyulai szoborról készültek. A 2019-es kommentárok ma sem maradhatnak el. Hasznos időtöltést kívánunk!

 

 

A tárgyalóteremből

Nyolc évre ítélték a sikkasztó felvásárlót

“Több heti tárgyalás után tegnap hirdetett ítéletet a Békéscsabai Városi Bíróság Révbíró Sándor, a Békéscsaba és Vidéke Általános Fogyasztási és Értékesítési Szövetkezet felvásárlójának bűnügyében. Mint korábban már beszámoltunk róla, Révbíró a szövetkezet megbízásából juhbelet vásárolt fel az ország egész területén, feldolgoztatta budapesti saját műhelyében, majd értékesítette a húsipari vállalatnak. A felvásárlásra az ÁFÉSZ-tól minden hónapban ellátmányt kapott és őt illette az árrés 50 százaléka. Ebből kellett fedeznie a feldolgozás, költségét és ebből kapta a fizetését is.

Gyulai termék az 1960-as évekből (forrás: gyulaanno.hu/Bagyinszki Zoltán)

1966 elejétől 1968 júniusáig az árrésből őt megillető rész 307 000 forintot tett ki. Révbíró azonban nem elégedett meg a legális haszonnal és az említett idő alatt folytatólagosan csaknem 702 000 forintot sikkasztott el az ÁFÉSZ terhére. Felrúgva a megállapodást, nem méterre, hanem kötegszámra vásárolta fel a juhbelet Ügyesen kalkulált és hónapról hónapra tetemes többlethez jutott. Ezt azonban nem számolta el, hanem fiktív vételjegyeket állított ki, azaz úgy tüntette fel a többletet, mintha azért is fizetett volna.

A tárgyaláson mindvégig azt állította, hogy kényszerűségből sikkasztott, rendkívül magas rezsiköltségét nem fedezte volna az árrés 50 százaléka. Védekezését nem fogadták el.

A bíróság folytatólagosan elkövetett, társadalmi tulajdonban különösen nagy kárt okozó sikkasztásért, Révbíró Sándort nyolcévi szabadságvesztésre ítélte és további nyolc évre eltiltotta a közügyektől. Továbbá kötelezte, hogy 701 ezer forintot fizessen ki az ÁFÉSZ-nak kártérítés címén. A vádlott fellebbezett, felmentését (!) kérte.”

B. D.

 

Mai kommentár: Április 11-én szemléztük az 1969-es Békés Megyei Népújság bűnügyi rovatából a Nagy Juhél-biznisz tárgyalását. Ígéretünkhöz híven visszatérünk és beszámolunk az ítélethirdetésről is. Nos, Révbíró Sándor esetével nyilvánvalóan példát akart statuálni a bíróság. A rovatban közölt korábbi ítéletekhez képest rendkívül súlyos büntetést kapott az ügyeskedő. Mint láthattuk, emberölés és súlyos testi sértés miatt 6 év és 6 hónap szabadságvesztést, az emlékezetes, játék pisztollyal elkövetett taxi-eltérítés miatt öt hónap felfüggesztett szabadságvesztést szabtak ki a bírák. A közös vagyont elherdáló Hack Ádámot is mindössze kétévi szabadságvesztésre ítélték. A juhbélben utazó Révbíró – érthető – fellebbezését B.D. újságíró elvtárs nem is érti, ezt jelzi a (!) jellel.

 

 

“Akkoriban nem sportolhattunk ilyen körülmények között”

– Ötvenéves emlékek –

“Kunos Antal, Poór György. Ketten a sok közül, akik lelkes tagjai voltak az OMTK-nak, azaz az Orosházi Munkás Testedző Körnek, mely a Tanácsköztársaság idején izmosodott meg, vált végleg a munkások sportközösségévé. Hogyan emlékezik erre az időre a két veterán?
Erre kerestünk választ.

Az Orosházi Munkás Testedző Kör első csapata 19Í4-ből (forrás: Tanulmányok a kétszázötven éves Orosháza és vidéke történetéről, 378. o.)

A még mindig fiatalos tekintetű, 69 éves Kunos Antal így eleveníti fel az akkori eseményeket: – Az OMTK 1913-ban alakult, egyik alapítója Kiss János könyvkötő volt. Én 1915-16-ban kezdtem sportolni, s lettem a kör tagja, mert szerettem, élveztem a sportot, s e „hobbym” mellett ki is tartottam egészen 1967-ig – persze nem végig aktív sportolóként. Kezdetben, a háború miatt nem volt élet az OMTK-ban, de 1919-ben, a Tanácsköztársaság olyan lehetőségeket biztosított, hogy újjáalakultunk. A lakosság 80 százaléka nekünk drukkolt. Különösen a birkózó, műkedvelő és labdarúgószakosztály ért el jó eredményeket Akkoriban, 1919-ben én is futballoztam. Egy-egy mérkőzés után teaestet, vacsorát rendeztünk, sportünnepélyeink a városban nagy eseménynek számítottak. Természetesen akkoriban nem sportolhattunk ilyen nyugodt körülmények között, mint a mai fiatalok, hiszen a Tanácsköztársaságnak mindenfelől védenie kellett magát. Az ellenség közeledtének hírére társaimmal elrejtettük a sportfelszereléseket, így sikerült megőrizni azokat. A Tanácsköztársaság bukása után sem szűnt meg a sportkör, de a vezetősége hosszú évekig csendőri felügyelet alatt állt. Amikor 1922-ben abbahagytam a játékot pályafőrendező, majd alelnök lettem. 1944-től 65-ig pedig játékvezetőként maradtam hű a sporthoz. A járási-városi labdarúgó-játékvezetők elnöki tisztjét 1947-től 1967-ig töltöttem be.

Poór György, aki évek óta betegséggel bajlódik, már nehezebben emlékszik a régi időkre, s ilyenkor a feleség segíti, mint annak idején is.

– Az OMTK-nak alakulásától egészen 1923-ig voltam kapitánya, illetve játékosa a labdarúgó-csapatnak, s szertári teendőkkel is foglalkoztam. Emlékezetes számomra az a mérkőzés, amikor sérült kapusunk helyére álltam, s megszereztük csapatunknak, s kék-fehér zászlónknak a győzelmet S egy emlék napjainkból: jóleső érzéssel gondolok arra, hogy nem feledkeztek meg rólunk, veterán sportolókról, s az 1964-ben tartott jubileumi ünnepségre minket is meghívott az Orosházi Kinizsi Sport Egyesület!

 

Mai kommentár: Sporttörténeti kuriózum szemtanúi lehetünk az 1969. április 15-ei Békés Megyei Népújság sportrovatában.
„Összetartásban rejlik a erő” – ezzel a jelmondattal alakult meg 1913. június 15-én az Orosházi Munkás Testedző Kör. Az egyesület a kék-fehér színt kapta. Idézet az alapszabályból: „A sportkör célja a testgyakorlás minden ágának művelése és a munkásokkal azok megkedveltetése. Ezen cél elérésére szolgálnak a torna, vívó és atlétikai gyakorlatok, úszás, játékok, sportünnepek, valamint kirándulások.” Az OMTK fennállása alatt számos kiváló sporteredménnyel büszkélkedhetett, és mint látjuk műkedvelő-szakosztállyal is rendelkezett. Története során több egyesülést és névváltozást is megért. Az OMTK története önálló sztoriért kiált.

 

 

Jótevő

“Két lány szólózott a zenés-táncos étteremben. (Szólózni annyit jelent, hogy egyik lánynak sincs fix férfipartnere, ezért – szabad a vásár.) Nem voltak csúnyák, az ifjúságuk hamva valószínűleg a neonfény miatt nem érvényesült, lett légyen éjfél után egy óra körül az idő. Társaságunk egyik, ugyancsak szóló és vidéki férfitagja az alacsonyabbik, barna lányért lelkesült, csak éppen a kurázsija ingadozott: felkérje táncolni vagy sem… Ez érthető is volt nála, hiszen a negyedik teenager-kort is meghaladta már s az ő idejében – hiába – más volt a stílus. De azért csak létrejött az ismeretség, s barátunk sugárzott a sikertől.

Szórakozóhely Békéscsabán (forrás: FORTEPAN/Bauer Sándor)

– Aranyos lány mind a kettő – mesélte, amikor a tánc és a hölgyek asztalánál töltött kis idő után visszatért a társasághoz.

– A háziasszonyuk kizárta őket, mert nem értek haza este kilencre… Képzeljétek, most az utcán kellene lenniük. Pénzük nincs, hogy szállodába mehessenek és éppen csak egy kávéra jöttek be ide. Persze, majd én…

Újra megszólalt a zene, barátunk ment… Három óra felé már vissza se jött a társasághoz, a lányok asztalánál maradt, tele megértéssel és kétheti fizetésének megfelelő nyereségrészesedéssel a zsebében. Aggodalmainkat nagyvonalúan leintette.

Az aranyos lányok eközben ragyogóan megvacsoráztak, kávéztak, boroztak, s imádták jótevőjüket – barátunkat -, aki egyszerre érezhette magát jótékony atyának és sikeres férfinak, különösen, ami a kis barnát illette. Zárórakor el sem búcsúzott a társaságtól – a törődéstől nem volt ideje.

Másnap – pontosabban: napkelte után nem sokkal – kölcsönkért egy százast, hogy hazautazhasson. Az állomáson csak annyit mondott el, hogy beszélt a két lány háziasszonyával. Keményen, férfiasan, olyannyira, hogy az öreglány meg is sértődött. Még mielőtt kiabálni kezdett volna, a kis barna megsúgta neki, hogy egy százasért biztos befogja a száját a házi néni…

– És látod – fejezte be a történetet barátunk -, milyen hatalma van ennek az átkozott pénznek. Ahogy odalöktem a százast, olyan mézes-mezős lett az öregasszony, mint a tükrös huszár a búcsúban. És milyen diszkrét! Feküdt vissza nyomban, nehogy a kedves társaságot zavarja. Így aztán …

A vonat elindult s nem tudhattuk meg, hogy mi volt azután. A kölcsönkért százast egyébként visszaküldte.

Dér Ferenc

 

Mai kommentár: Bájos kis történet Dér Ferenc tollából, 1969-ből, olyan, ma már nem létező szereplővel, mint a házinéni. Ma, 2019-ben ez a történet vélhetően a bűnügyi rovatban jelenhetne meg, mint tipikus lehúzásos bűncselekmény, melynek szereplői: két szingli, egy jóhiszemű, pénzes balek és a madám, aki szobáztatja a lányokat. 1969-ben csak egy jegyzet született a sztoriból, mely természetesen okulásul kellet, hogy szolgáljon a Békés megyei újságolvasók számára.

 

Két fotó

Mai fotóink az 1969. április 15-ei Békés Megyei Népújság hátoldalán jelentek meg Kőben és bronzban címmel és két, akkoriban átadott gyulai köztéri alkotásról készültek. Mindkét felvétel kapott képaláírást.

 

Az első fotóé: A Várfürdő előtt, a gyógyászati rész bejárójánál a közelmúltban helyezték talapzatára Osváth Mária szobrászművész alkotását, egy bronzba öntött női aktot.

 

 


A második fényképé: A mikrohotel előtt Huszár Imre szobrászművész kőbe álmodott női aktját szintén a közelmúltban emelték talapzatára. Mindkét képzőművészeti alkotás jelentősen tovább gazdagítja műértékeit.

 

(A fényképek illusztrációk, nem biztos, hogy 1969-ben készültek, nem biztos, hogy Békés megyében, de jellemzőek a korra.)

Megosztás:

Címke: , ,