A nap sztorija – Ez történt 1968. szeptember 15-én, Békés megyében

A behir.hu időutazó rovatában ma újra visszarepülünk ötven évet és megnézzük, hogy miről írt az 1968. szeptember 15-én megjelenő Békés Megyei Népújság. Kukkantsunk bele ma is az elvtársak és az elvtársnők és a kor örömét, bánatát megélő kisemberek izgalmas világába. Ma egy gyulai tanya szomorú története, egy korabeli tinédzser monológja és néhány rövid hír kerül reflektorfénybe. Mai lapszemlénket is kiegészítjük egy aznapi fotóval és természetesen a 2018-as kommentárok most sem maradhatnak el. Hasznos időtöltést kívánunk!

 

Ez a tanya eladó

Macskánál alig nagyobb, cérnahangú kutyuska igyekszik jobb belátásra bírni az idegent, aki hívatlanul lépett a portára. Az Udvaron két rózsaszín malac ropogtatja a füvet, s az erődítményszerű, vastag kőkerítés tetején galambok tollászkodnak.

„Ez a tanya eladó” adja tudtára mindenkinek a kézzel írott, arasznyi betűs tábla és azt is, hogy a kiterjedt alföldi tanyavilág lassan-lassan eltűnőben van. Szinte naponta lehet hallani, olvasni, hogy. itt vagy ott tanya eladó. Sokszor azonban vevő sem jelentkezik. Ilyenkor aztán a tulajdonos vagy ott él továbbra is, távol a világtól, vagy ami a gyakoribb, eladatlan marad a ház és az értékesebb építőanyagok egy majorbeli vagy falusi új ház épületébe kerülnek be, csak a vályogfal marad a régi helyén, csupaszon.

Alföldi tanyavilág (forrás: FORTEPAN/Urbán Tamás)

Ez a tanya biztosan vevőre talál előbb-utóbb. Alig néhány kilométerre fekszik Gyulától, a műút mellett. A jelenlegi tulajdonos, Dudás Mózes öregember, már 85 éves. Egyedül él.

– A feleségem beteg, az egyik gyereknél lakik. Jönnek ide kérem mindennap, hogy megvegyék a házat. De még egy komoly vevő sem jelentkezett. Alig ígérnek valamit, nem akarom elkótyavetyélni.

Dudás Mózes két esztendő híján, negyven éve tulajdonosa a háznak. Kilencen voltak testvérek, egy közülük meghalt, így aztán, amikor az apja ráíratta a tanyát, nyolcszor tíz mázsa búzával váltotta meg testvéreitől az örökséget.
– Pedig milyen sok volt tíz mázsa búza! Két jó tehén ára. Dolgoztunk az asszonnyal reggeltől estig. Más még aludt, amikor mi már talpon voltunk. Nyolc holdat műveltem, a sajátomét, de béreltem is. Aztán meg jártam a vásárokat, fuvaroztam, állatokat tartottam… Nem volna ez eladó, ha nem lennék beteg… De hát a feleségem is…

Három fia van, Egy fodrász, kettő paraszt. A legidősebb szívesen ideköltözne a tanyába, de a méhek miatt nem lehet. Kevés a virág, kevés a fa errefelé… A kiskutya változatlanul, szorgalmasan ugat, Mózes bácsi testvéröccse zöttyenti be a vasalt kaput. – Nézem már, mi van, hallom, hogy nyugtalan a kutya.

A ház belseje szorgalmasan másolja az udvar elhagyatottságát. A konyha köve megfakult, az ajtókat szürkés-barnára pácolta az idő. A szoba földes. Körben a falon szentképek és egy pergamen – sárga katonai elbocsátó levél. Az ágy vetetten, a tenyérnyi ablakok alig-alig engednek be némi fényt. Az asztalon, egy lefelé fordított tányér alatt tészta szikkad. Galuska lesz belőle ebédre. A szekrény tetején rádió.

– Híttak engem a gyerekek, hogy menjek hozzájuk. Hogyan mehetnék? Itt van a tanya. Amíg nem adom el, itt maradok… Csak hát nehéz így. Tudja, a szívem… öreg vagyok már.

A tiszta szoba csak nevében idézi a régi parasztházak reprezentatív helyiségének hangulatát. Igaz, a magas támlájú faragott ágyak még a helyükön vannak, de az ágynemű helyett csak barna szalmazsákok feküsznek benne. Nyomasztó ez az elhagyatottság, kicsit elszomorító, kicsit elgondolkoztató ez a magányos ház, ez a fáradt, beteg öregember.
Az öccse gombát hozott. Most szedte, ilyenkor eső után sokat lehet találni. Hetenként egyszer húst is hoz meg tejet, mert az öregnek kímélnie kell a gyomrát. Maroknyi gyógyszerfiolát emel fel, a vadszőlővel befuttatott tornác egyik szögletéből.

Alig húsz méterre innen, a műúton gépkocsik húznak el, s ha az ember kicsit odafigyel, a város mással össze nem téveszthető zaját is hallja. Itt mégis szinte megállt az idő. Csak a gémeskút rozsdás láncú kútostora emelkedik az ég felé, mint egy felkiáltójel.

Az öreg tanácstalanul álldogál az udvaron, körbefordul, hunyorít. Aztán, mintha keresne valamit, visszaballag a házba.
Brackó István

Mai kommentár: Megrendítő történet az 1968-ban már eltünedező tanyavilágról, a jó tollú Brackó Istvántól. Egy egész élettörténet rajzolódik a szemünk előtt, az emberről, aki egész életében keményen dolgozott és nehezen válik meg javaitól. Szinte látjuk magunk előtt a rogyadozó épületet és a bevetetlen ágy már a vég kezdetét jelenti a történetben. Bízunk benne, hogy megoldódott a 85 esztendős Dudás Mózes bácsi sorsa és nem kótyavetyélődött el a szívének oly kedves tanya.

 

Brackó István: Egy teenager monológja

Az öregem azt mondta, hogy vele együtt hajít ki, ha megveszem. Dohogott, mint egy kehes mozdony, és azzal a marha nagy kezével akkorákat csapott, a konyhaasztalra, hogy anyám valósággal megijedt, és gyorsan leszedte az edényeket. Vacsoráztunk éppen. Koponya, a haverom azt mondta, hogy ki kell várni az alkalmas lélektani pillanatot. A szülőknek mindent be lehet adni – mondta -, csak a lélektani pillanatra kell ügyelni. Addig dumált, míg engem is behúzott a csőbe. Pedig én már nem vagyok hátulgombolós. Már borotválkoztam is. Igaz, az öregem halált murit csapott. Szappanoson hagytam az ecsetet. Anyám alig győzte csitítani. No de ez más tészta…

Szóval, a nagyokos Koponyára hallgatva vacsora után pendítettem meg a dolgot, amikor az öreg felpattintotta a pléhdózniját és dohányt szálazott a cigarettapapírra. Anyám már előtte is furán nézett rám, mert nem ettem rendesen, pedig jó kajás vagyok. Mondom, hogy gitárt veszek. Csak így, minden bevezető nélkül, rögtön a lényegre térve. Csak a lányoknak szoktam szövegelni, de hát azoknak vonalas duma kell, különben luftballonnak nézik az embert.

Zenekar alapítási láz tombolt (forrás: FORTEPAN/Péterffy István)

Csend lett, amikor a már hetek óta magamban hordott nagy titkot elkottyantottam. Ügy kalimpált a mellem, mintha pénzért csinálná. Az öregnek megállt a kezében a formálódó cigaretta, aztán bütykös ujjúval bekattintotta a dóznit és rásandított. A fejét nem mozdította, csak a tekintetét emelte fel: – Gitárt? – motyogta először, szinte csak magának és anyámra /pillantott, aki a kredenc körül matatott. Gitárt – mondtam sokkal bizonytalanabbul.

Látja, akinek szeme van, próbáltam atyám észjárását követni, hogy a gitár jó dolog. Az emberfia csak el- pötyögtet rajta valami fenékrázó kis muzsikát, aztán… Megakadtam. Most mondjam azt; hogy a nagyfülű Pintérnek is van egy bendzsója és henceg vele a lányok előtt? Vagy azt, hogy a beatlesék is rozoga faládával kezdték… Nem szóltam semmit, csak néztem előre és kiválasztottam egy kis négyszöget a falon, azt tanulmányoztam.

Tudod, a fél nyarat végigmelóztam. Ládákat hordtam a konzervgyárban, cipeltem a zöldséget. Megvettem, már a füzeteket és a könyveket, van rendes ruhám, szóval semmi sem hiányzik, csak egy gitár. Pedig már ki is néztem magamnak a kirakatban. A fája fényes, a nyaka pedig tűzvörös. Egyszer be is mentem a boltba, mondanom sem kell, hogy azzal a fene okos Koponyával, és a nyakamba akasztottam. Haláli érzés volt. Megfricskáztam a húrokat, de nem jött ki abból semmi értelmes dolog. Gyakorolni kell – állapította meg Koponya. 0 könnyen beszél. Neki van egy ócska dobja, azt püföli egész nap. Szól a rádió és ö meg csak püföli a kutyabőrt. A szomszédok úgy szidják, mint a bokrot.
Jó, jó, mondom már, ne siettess. Szóval akkor kiborult az öreg. Megtáncoltatta a tányérokat és azt ígérte, hogy kihajít, ha megveszem. Igen ám, próbáltam eszmélni, de akkor mi lesz a zenekarral? Ősszel már játszani szeretnénk. Pintér a bendzsóval, én a gitárral, Koponya dobol. És kerítünk még valakit, hogy négyen legyünk.

Szóval az öreg továbbra is csak mozdonyt játszott. Szikrázott, fújt, dohogott. Anyám már teljesen megpuhult, amikor végre az öregem is beadta a derekát. Azt találtam neki mondani, hogy biztosan irigyli, mert ő már túljutott az ötvenen és szégyenszemre nem vehet gitárt a kezébe.
Először csak nézett rám, aztán bosszúsan beletúrt a hajába. Csináljatok, amit akartok, hirdette ki az ítéletet. de ha nekem valami marhaság sül ki a dologból, kitekerem a nyakadat. Láthatod, nem rossz ember az öreg, csak érteni kell a nyelvén. Mindjárt másnap megvettem a gitárt, Koponya akkora szemeket meresztett a hangszerre, mint az öklöm. Egy szöget vertem az ágyam fölé, és most azon csüng. Ne röhögj! Nem Koponya, hanem a gitár. Délutánonként leakasztom és próbálok belőle kicsalni valamit. Pintér kérdezte, hogy mikor lépünk fel. Hol van az még? Hiszen nem is próbáltunk! Koponya kitalálta, hogy nálunk gyakoroljunk, mert itt vastagok a falak. Így nem hallja meg senki, hogyan kínlódunk… Nem buta fej ez a Koponya. Csak az öregem mit szól majd hozzá?!

Mai kommentár: Újra Brackó István, aki az 1968. szeptember 15-ei számban két írással is jelen van. Az előző, szociográfia mellett, egy szintén nagyszerű anyaga jelent meg a lap Köröstáj című kulturális mellékletében. A fejét gitárvásárláson és zenekar alapításon törő kamasz monológját olvashatjuk, aki szembetalálja magát az atyai tekintéllyel. Képet kapunk az akkori fiatalok életfelfogásáról, életmódjáról. Csak halkan jegyzem meg, hogy a teenager ma már jó esetben a jól megérdemelt nyugdíjas éveit tölti.

 

Rövid hírek

Lakásbelső rádióval (forrás: FORTEPAN)

– Kollégium ipari tanulóknak. Sarkadon sok ipari tanuló magánházaknál albérletben lakik, ezért a községi tanács javaslatára a helyi Lenin Termelőszövetkezet egy épületet biztosít, amelynek rendbe hozása után megfelelő szálláshelyet kapnak az ipari tanulók.
– Húszéves a PIÉRT. Húszéves fennállásának évfordulóját ünnepli az Állami Papír- és Írószer Nagykereskedelmi Vállalat Ebből az alkalomból Budapesten jubileumi kiállítást rendeznek. A kiállítás szeptember 16-án nyílik.
– Fogászati rendelő és váró. Még ebben az évben befejezik Csanádapáca község új, korszerű fogászati rendelőjének és várótermének építését Jelenleg a belső munkálatokon dolgoznak. A beruházás értéke meghaladja a 120 ezer forintot
– Békés megyei tudósítások. A Magyar Rádió Szolnoki Stúdiója a 222.38 méteres középhullámon rendszeresen sugároz Békés megyei tudósításokat Legutóbb beszámoltak a gyógynövénykutatók szarvasi tudományos találkozójáról és a Jókai Színház évadnyitó ünnepi társulati üléséről is.
– Nyolcszázötvennyolc diák. A Békéscsabai Rózsa Ferenc Gimnáziumba az 1968/69-es tanévre 858 diákot vettek fel. Az osztályok száma még mindig igen magas: 25, közöttük 7 első és 7 második osztály. Az első osztályosok egy kémia-fizika, egy angol, egy orosz tagozatú, egy kéziszedő és gépmester szakközépiskolai, valamint három normál tantervű osztályban tanulnak.
– Az őszi szezonban először. Táncestet tartottak szombaton este a Békéscsabai Építők Munkácsy Kultúrotthonában. Az őszi szezon első rendezvényén az Apolló-zenekar játszott.
– Országos javítóvizsgák. Szeptember közepén kezdődnek Békéscsabán, a Sebes György Közgazdasági Technikumban az országos javítóvizsgák. A választás azért esett megyénk középiskolájára, mert itt teljes a szaktanár-ellátottság.

Mai kommentár: A rövid hírek ezen a napon is sokat elárulnak a korról, a korszellemről, az 50 évvel ezelőtti emberekről. Mai távlatból nézve érdekes, hogy a sarkadi ipari tanulók lakhatásán a helyi termelőszövetkezet igyekezett segíteni. A Magyar Rádió Szolnoki stúdiójáról szóló hír emlékeztet bennünket, arra hogy valaha középhullámon voltak foghatók az adások. A teljes békéscsabai közgazdasági technikumának szaktanár-ellátottság pedig ma is büszkévé tehet bennünket.

 

Egy fotó

Mai fotónk az 1968. szeptember15-ei Békés Megyei Népújság címoldalán jelent meg, a Most már csak az aranyérmek hiányoznak című írás, melyben a gyulai GELKA-szerviz felkészültségéről tudósít. A felvétel képaláírást is kapott Rózsa János tv-szereiő és Simon Rudolf szervizvezető munka közben címmel.

 

(A fényképek illusztrációk, nem biztos, hogy 1968-ban készültek, nem biztos, hogy Békés megyében, de jellemzőek a korra.)

Megosztás:

Címke: ,