A behir.hu időutazó rovatában ma újra visszarepülünk ötven évet és megnézzük, hogy miről írt az 1968. november 30-án megjelenő Békés Megyei Népújság. Kukkantsunk bele ma is az elvtársak és az elvtársnők, illetve a kor örömét, bánatát megélő kisemberek izgalmas világába. Ma a korszak egyik szupercsapatának, az Ifjú Gárda békéscsabai tanácskozásáról szóló hír, a gyomai gimnázium névadásáról szóló beszámoló és egy fogorvosi beavatkozásról szóló karcolat kerül reflektorfénybe. Mai lapszemlénket is kiegészítjük egy aznapi fotóval és természetesen a 2018-as kommentárok sem maradhatnak el. Hasznos időtöltést kívánunk!
Az Ifjú Gárda parancsnokságának tanácskozása Békéscsabán
A békéscsabai KISZ-táborban tegnap, a megyei Ifjú Gárda parancsnokság kibővített tanácskozáson vitatta meg az Ifjú Gárda egységek helyzetét, munkájuk eddigi eredményeit A tanácskozáson ott volt Csatári Béla, a megyei tanács elnökhelyettese, Fabulya Balázs, a KISZ megyei bizottságának titkára, a fegyveres testületek képviselői, valamint a járási, városi Ifjú Gárda parancsnokok.
Megyénk gárdaegységeinek tevékenységéről a mintegy 540 viharsarki ifjúgárdista munkájáról llovszki Lajos, a KISZ MB honvédelmi és sportfelelőse tartott tájékoztatót. A KISZ Központi Bizottságának katonai szakreferense, dr. Menyhárt László, A honvédelmi nevelőmunka 1969. évi feladatai az ifjúsági mozgaloméban címmel tartott előadást.
Mai kommentár: 1968-as lapszemléink során már megismerkedtünk a szocialista rendszer több szuperalakulatával, így a nőtanáccsal, a munkásőrséggel és a KISZ-szel. Ma azonban egy új csapattal találkozhatunk, az Ifjú Gárdával, mely kezdetben a Kommunista Ifjúsági Szövetség rendezvényeit biztosító rendezőgárdából kialakított, honvédelmi nevelést erősítő szervezet volt. Az ifjúgárdista fiúk és lányok 14 éves kortól teljesíthettek szolgálatot a szervezetileg katonai egységben. A gárdisták a rendezvényeken egyenruhát viseltek, mely az egész országban egységes volt. A szerencsés vagy szerencsétlen tagok általános honvédelmi kiképzésen és politikai foglalkozásokon kívül úgynevezett szakági képzéseken vettek részt. Ilyen szakág volt a honvéd, a határőr, a polgári védelem, a munkásőr, a rendőr, a tűzoltó és a vízrendész. A szervezet 1972-ben ért a csúcsra, ekkor 31 ezer tagja volt. Szerencsénkre 1989-ben feloszlatták.
Méltóan a névadóhoz
Himnusz, fehér blúzos lányok, sötét ruhás fiúk, a falón zászlók, s a díszelnökség előtt virágok pompáznak az asztalon. Az ünnepség színhelyéül választott tornaterem zsúfolt: szülők, tanárok, diákok, Pestről, Békéscsabáról jött vendégek, s a megye más iskoláinak diákküldöttei szoronganak a széksorok között. Az elnökség tagja Hunya István is, Kiss Lajos személyes barátja, ismerőse, harcostársa. A legendás öregember őszinte, komoly szavakkal emlékezik a névadóra, beszéde - bár előzőleg nem készített jegyzeteket - folyamatos pisszenés sincs a teremben. Pedig az ünnepély már így is hosszúra nyúlt; az énekesek és a zenészek rövid műsorai között beszédet tart az igazgató, a megyei tanács küldötte, majd felolvassák Hidas Antal erre az alkalomra írt levelét, s aztán újra szavalat, énekszám.
Pontosan 14 esztendőt váratott magára ez a névadóünnepély. Ha majd ezután megkérdezik az itt tanult diákok, hogy hol érettségizett, ezt feleli: a Gyomai Kiss Lajos Gimnáziumban. Tizennégy év nem hosszú idő egy középfokú tanintézet életében, különösen akkor, ha figyelembe vesszük, hogy az országban jó néhány középiskola dicsekedhetik több száz éves múlttal.
Amikor 1954-ben egy ideiglenes épületben, háromtagú tanári karral, egyetlen, 37 fős osztályban megkezdődött Gyomán a középiskolai oktatás, nem is lehetett szó a névadásról. Aztán múltak az évek, s ma már tizenöt osztályban 24 tanár irányításával 464 diák tanul a szakközépiskolai képzéssel kibővített gimnáziumban. Hogy az iskola Kiss Lajos nevét vette fel, az mindenképpen indokolt.
Kiss Lajos Gyomán született, a KMP egyik alapító tagja volt, bekapcsolódott a magyar forradalmi mozgalmakba, s a Tanácsköztársaság idején az angyalföldi kerület párttitkára volt. A Tanácsköztársaság bukása, s majd három évi raboskodás után a Szovjetunióban, Moszkvában élt. Bekapcsolódott az ottani irodalmi életbe, s Vörös város című regényével maga is hozzájárult a dicső 133 nap történetének, tanulságainak, megörökítéséhez és megőrzéséhez. Egész élete, magatartása, emberi tulajdonságai példaként állhatnak a ma embere, a ma ifjúsága előtt, így nem véletlen az sem, hogy a névadó ünnepséget november 24-én, a KMP megalakulásának félszázadik évfordulóján tartották.
Kiss Lajosról mind ez idáig keveset tudtunk. A lexikonok szűkszavú feljegyzései, bírósági jegyzőkönyvek adatai, néhány korabeli dokumentum és persze a regény, a Vörös város vall csak róla.
Haza írott levelei sajnos elkallódtak, külföldi publikációinak összegyűjtése pedig nem látszik könnyű feladatnak. A történészekre vár a gyomai születésű forradalmár-író életének, munkásságának teljes feltárása. A róla elnevezett gimnázium tanárai, diákjai jó példával járnak elöl Kiss Lajos megismertetésében; az iskola folyosóján kiállításon mutatták be a róla szóló vagy az általa készített írásokat, fényképeket. Már az ünnepséget megelőzően sokszorosított feljegyzéseken ismertették meg a diákokat Kiss Lajossal, s a Vörös város is a tanulók olvasmányává vált. Ám biztosnak látszik, hogy ezzel nem merült ki a gimnáziumban Kiss Lajos eszmei hagyatékának ápolása, hanem tettekben megnyilvánuló törekvések jelzik majd azt, amire ünnepi beszédében Fekete Antal igazgató is utalt; a névadóhoz méltóan szeretnénk tanítani és tanulni, és az itt végzett diákok büszkék lesznek majd arra, hogy a Gyomai Kiss Lajos Gimnáziumban tettek érettségi vizsgát.
Az előcsarnokban, a bejárattól balra, egy kinagyított fiatalkori fénykép alatt márványtábla őrzi Kun Bélának Kiss Lajosról mondott szavait. A tábla alatt gyűlnek a koszorúk, a község vezetői, diákok, tanárok, úttörők, kiszesek tisztelegnek a névadó előtt, fényképezőgépek vakui villannak, s aztán újra a koszorúk következnek. A márványtáblán egyetlen mondat: Kommunista attól a naptól kezdve, amióta Magyarországon kommunista lehetett, amióta megalakult a kommunista párt.
Brackó István
Mai kommentár: Szegény gyomai elvtársak hiába keresgéltek és törölgették a műbőrkalap alatt megizzadt homlokukat egyszerűen évekig nem találtak egy valamire való – a kor és a párt elvárásainak megfelelő - öreg kommunistát, akiről elnevezhették volna a település gimnáziumát. Határ Győz neve természetesen szóba se kerülhetett. Majd egy nap megvilágosodtak és ráébredtek, hogy Gyomán született Kiss Lajos, aki az első kommunisták egyike volt az országban és ő írta azt a csodálatos könyvet, a Vörös várost, melynek egyik kiadásába maga Kun Béla írt előszót. Nosza, nevezzük el róla az iskolát! Így is történt. A párttitkár és a tanácselnök hátradőlt, a gyomai KISZ vezető hozott egy üveg vodkát, a helyi nőtanács meg sütött egy kis pogácsát és kerek volt a világ, de a pogácsa legalábbis. Az utókor pedig szépen-lassan elfelejti Kis Lajost, ugyanis a gimnázium honlapján, a történeti részben már meg sem említik a nevét. De talán így van ez rendjén.
Órabér
Józsi bácsit már harmadik éjszaka kínozta a fogfájás. Nappal még csak elfoglalta magát valamivel és észre sem vette azt a cudar fogat, hanem aztán estére mindig hasogatni kezdte az állát, szinte az egész feje sajgott tőle. Próbálta csitítgatni hideggel, meleggel, még pálinkát is tett rá, hiába. Végre a negyedik nap este már elfogyott a türelme, s lesz, ami lesz, felkereste a fogorvost.
Ügyes kezű ember volt a doktor, Józsi bátyánk még végig sem gondolhatta, hogy milyen fájdalmak várnak itt rá, és reccs, már kinn is volt az átkozott fog. Fellélegzett az öreg, hogy milyen hamar túl vannak rajta, s kérdezte, mennyivel tartozik.
- Harminc forint - mondta az orvos.
Kaparássza a pénzt Józsi bácsi, és már tréfálkozni is kedve kerekedett:
- Nem furcsa, doktor úr - kérdezte évődve -, maga ilyen gyorsan keresi a pénzt, nekem meg ennyiért több mint két óra hosszat kell dolgoznom.
Ám a mi doktorunk is hamar kész volt a válasszal, mert sajnálkozva felelte:
- Jaj de kár, kedves hácsi, hogy nem szólt előbb. Ha csak az hiányzik, húztam volna én egy órán át is ezt a fránya fogat.
Mai kommentár: Rovatunkban már többször találkozunk a fogakkal, a fogászattal kapcsolatos 1968-as írásokkal. Roppant érdekes, hogy a kor szakemberei minden fogfájásos esetben az eltávolítást tartották üdvözítőnek, a megtartás, a fog megmentése eszükbe sem jutott. Feltételezhetően ezért rettegtek az emberek az orvosi szakma ezen a téren tevékenykedőitől. Felhívnánk a figyelmet az ötven évvel ezelőtti homeopátiás gyógymódjára, a házipálinkára. Józsi bácsi rághatott volna kokacserjét is a fájdalom csillapításának érdekében, de azt hiába keresett nem talált a spájzban.
Egy fotó
Mai fotónk az 1968. november 30-ai Békés Megyei Népújság címoldalán jelent meg A békéscsabai szőnyegszövőben címmel és a következő képaláírással: Rácz Tamásné és Susák Ilona nemrég került a szövőszékhez, mindkettőjüknek sokat kell még tanulniuk. Az a lényeg azonban, hogy kedvvel dolgoznak, szorgalmasak és igyekeznek a torontáli szőnyeg készítésének a titkait megismerni. Képünkön: Knapcsik Istvánné részlegvezető-helyettes (középen) figyelemmel kíséri a két fiatal munkáját, oktatja, tanítja őket.
(A fényképek illusztrációk, nem biztos, hogy 1968-ban készültek, nem biztos, hogy Békés megyében, de jellemzőek a korra.)
