A behir.hu időutazó rovatában ma újra visszarepülünk ötven évet és megnézzük, hogy miről írt az 1968. december 12-én megjelenő Békés Megyei Népújság. Kukkantsunk bele ma is az elvtársak és az elvtársnők, valamint a kor örömét, bánatát megélő kisemberek izgalmas világába. Ezúttal egy, a békéscsabai vasútállomás felújításának tervéről szóló beszámolóra, egy a gyulai bútoripari Ktsz sikereiről készült anyagra és egy orosházi munkavállaló kálváriáját – aki egy újságcikk miatt került bajba – bemutató riportra esett a választásunk. Lapszemlénket szokás szerint is kiegészítjük egy aznapi fotóval és természetesen a 2018-as kommentárok sem maradhatnak el. Hasznos időtöltést kívánunk!
Jövő év tavaszán nagyarányú rekonstrukciós munkák kezdődnek a békéscsabai vasútállomáson
Helyreállítják a II. világháborúban lebombázott emeleti részt
Készül a békéscsabai vasútállomás épületének rekonstrukciós terve, amelynek megvalósítását előreláthatólag a jövő év második negyedévében kezdik meg.
Nagy Zoltán, az állomásfőnök-helyettes vezető mérnök tájékoztatása szerint felújítják többek között a nagycsarnokot, amelyből eltávolítják a jelenleg ott levő málhakamrát. Az információs iroda a gyermekes anyák várótermének helyére kerül. A tanuló-várótermet kultúr-váróteremmé alakítják át, ahol a fiatalok továbbra is tanulhatnak, a felnőttek pedig olvashatnak. Korszerűsítik az Utasellátó elárusítóhelyeit és újságárus-pavilon is létesül. A nagycsarnokban több elárusító automatát helyeznek el. A kijárati csarnok előtt (a vágányok felé) IBUSZ-helyiséget terveznek, ahol a nemzetközi vonatok utasainak az igényeit (pénzbeváltás, hálókocsiban helybiztosítás stb.) elégítik ki. Korszerűsítik a mosdókat, WC-ket. A menetrendet - amely most táblákon látható - falba épített keretekben helyezik el. Az egyéb hirdetmények elhelyezését is tetszetősen, reklámvilágítással oldják meg.
A peront tetővel alakítják ki a postáig, és valószínűleg korlátok sem lesznek. A tartóoszlopokat úgy helyezik el, hogy a csomagszállító villamos targoncák az utasok zavarása nélkül közlekedhessenek.
Helyreállítják a II. világháborúban lebombázott emeleti részt, így az épület kívülről szimmetrikus kiképzést kap. Az Utasellátó belső területét megnagyobbítják, az emeleten üzemi helyiségek lesznek. A másik oldalon bővítik a postát és változtatnak a vasúti üzemi helyiségek elhelyezésén is. A felújítás része a födémcsere és a külső tatarozás is. A rekonstrukcióra mintegy 12 millió forintot fordít a MÁV.
A forgalom zavartalan lebonyolításának biztosítására az egyes részfeladatokat szakaszosan hajtják majd végre és a munka előreláthatólag két évig tart. Ez idő alatt az állomás előtti tér forgalmát is szabályozni fogják. A rekonstrukció befejezése után a tér aszfaltburkolatot kap.
Mai kommentár: Békéscsaba első vasútvonalát 1858. október 25-én adták át a forgalomnak. A vonal kiszolgálására Békéscsabán a Tiszavidéki Vasút típusterveitől eltérő, de azokhoz illeszkedő, romantikus stílusjegyekkel díszített vasútállomás épült. A létesítmény a második világháború idején, 1944. szeptember 21-én szenvedte el a legsúlyosabb szövetséges bombázást. Az állomás régi és új felvételi épülete nem pusztult el, de súlyosan sérült. Az 1969-re tervezett helyreállítás a kor ízléséhez igyekezett igazítani az épület formáját. Az épület teljes rekonstrukciójára 2013-ig kellett várni. A felújítás után, 2016-ban nyerte el mai arculatát, mely büszkeséggel töltheti el a békéscsabaiakat.
Sláger a gyulai bútor
A Gyulai Fa- és Fémbútor- ipari Ktsz eddigi működése legnagyobb volumenét, 117 milliós termelési érték gyártását tervezte erre az évre. Néhány héttel december 31-e előtt bizonyosra vehető, hogy egy-két millióval túlteljesítik a saját elképzeléseiket, s elérik a kerek 120 milliót. Főként irodák, intézmények, szállodák felszerelését szolgáló bútoraik zöme export megrendelésre készült. Állandó vevőik vannak a Szovjetunióban, az NDK-ban, Lengyelországban és Csehszlovákiában. De eljutnak a gyulai bútorok Becstől kezdve, Kuvaiton keresztül Dél-Jemenig vagy éppen Kubáig is.
A nyugati piacokon jelenleg legnagyobb sikert a barokkos és a modern formai elemek ügyes ötvözetével komponált kerti garnitúrájuk aratták. Hogy bútoraik keresettek legyenek külföldön és belföldön egyaránt, ahhoz, nemcsak megbízható minőséget szükséges produkálni, hanem új formákat, esztétikailag érdekes megoldásokat keresni nap mint nap. S mivel a mai konkurenciaharcban a „jó bornak is elkél a cégér”, megfelelő reklámról, hírverésről is gondoskodni kell. Ebben az évben több mint félmilliót költöttek propagandacélra a gyulai szövetkezetben. Művészi kivitelű színes ismertetők, prospektusok, reklámnaptárak készültek, s többek között Berlin, Frankfurt, Grác, London, Moszkva, Párizs, Prága, Varsó kiállítási termeiben hívták fel magukra a figyelmet az aranykezű gyulai mesterek termékei.
Mai kommentár: 1950-ben alakult meg a Gyulai Fa- és Fémbútoripari Szövetkezet, mely 1963-tól kizárólag bútorgyártási profillal rendelkezett. Magyarországon a fürdővárosi szövetkezet kollektívája vezette be a fémvázas irodabútorok gyártását. Mint a címoldalas anyagból is látjuk, hogy az 1960-as évek végén kiterjedt export kapcsolataik voltak az Amerikai Egyesült Államoktól a Szovjetunióig. Vagyis a hidegháborús felek barátkozása nem a gyulai szövetkezeten múlt. Grác nem elírás, a második legnépesebb osztrák város nevét 1968-ban így jelentették meg a Békés Megyei Népújságban.
Ami már felháborító
Egy dolgozó kálváriája a Békés megyei Vendéglátóipari Vállalatnál
Lapunkban augusztus 8-án „Négyen a pult mögött” címmel rövid jegyzetet írtam, amiben dicsértem Szemenyei Lajosné felszolgálót, hogy az orosházi Tv-presszóban szezonidőben, udvariasan igyekszik teljesíteni a fogyasztók kívánságait. Ugyanakkor megjegyeztem, hogy az idősebb felszolgáló rendeléseit négy fiatal leány és asszony „megerőltetés nélkül” teljesíti a pult mögött.
Írásomra augusztus 23-án válaszolt Tóth Lajos, a Békés megyei Vendéglátóipari Vállalat orosházi telepvezetője, közölte, hogy Szemenyei Lajosnét - idős korára való tekintettel - a Halászcsárdába helyezte, ahol „a munka jobban megoszlik”. Egyúttal megköszönte a lapban közölt észrevételt.
Eddig a történet lényege, amely látszólag azt mutatja, hogy lám, az orosházi vendéglátóiparnál a dolgozók érdekeit a legmesszebbmenően figyelembe veszik.
A valóság pedig ennek teljesen az ellenkezője.
Az első sértést Szemenyeiné néhány évvel ezelőtt kapta, amikor az Alföld Étteremben Purcsi János, a vállalat megyei igazgatója így szólt hozzá:
- Kartársnő, maga koránál fogva (!!) egy ilyen reprezentatív helyen nem felel meg. Áthelyezzük a Halászcsárdába.
Könnyeit nyelve tudomásul vette a megfellebbezhetetlen kinyilatkozást és új munkahelyén továbbra is tisztességgel dolgozott. Ez év júniusában egészségi okok miatt kérte Tóth Lajost, hogy helyezze könnyebb munkakörbe. A telepvezető teljesítette ezt és a Tv-presszóba irányította.
A sajtóban megjelent elismerés után megkezdődött Szemenyei Lajosné kálváriája, aki 18 év óta dolgozik a vállalatnál és a város lakói részéről közmegbecsülésnek örvend. A munkatársak „felfedezték”, hogy Szemenyeiné nem ismer egyes új árakat, és ami még borzasztóbb, „összeférhetetlen”. Ezek után ugyanaz a Tóth Lajos, aki a Tv-presszóba helyezte, visszaküldte a Halászcsárdába. Nekünk pedig szemrebbenés nélkül megírta „köszönő” levelét.
A tarthatatlan állapotról másoktól értesültünk, hiszen Szemenyeiné reszketve került minden újságírót, mivel bő három éve hiányzik a nyugdíj-jogosultságából és vigyáznia kell, nehogy még rosszabb helyre tegyék. Sajnos ez is megtörtént...
Novemberben kollégámmal együtt felkerestem Tóth Lajost, és tájékoztatást kértem a levélben foglaltakra és a történtekre.
- Elismerem, hogy nem került könnyebb munkakörbe Szemenyeiné - mondta a vezető -, de így kellett intézkednem.
- Mi tette azt szükségessé, hogy a dolgozó dicséret helyett büntetésben részesült? — kérdeztem.
- A Tv-presszó dolgozói kollektívan panaszkodtak, hogy Szemenyeiné sok mindent elfelejt és összeférhetetlen. Egyébként az áthelyezéssel Purcsi János igazgató is egyetértett.
És már tette is elénk a levelet, amelyben az állt, hogy „Szemenyei Lajosnét, a Halászcsárdába vagy a Gólyafészekbe kell irányítani, tekintettel idős korára”.
Rózsavölgyi Árpádné a Tv-presszó helyettes vezetője kérdésünkre izgatottan válaszolt:
- Nem igaz, hogy mi panaszkodtunk, sem egyénileg, sem kollektíven nem voltunk sehol Szemenyeiné ügyében. Az igaz, hogy voltak, akik kifogásolták a lassú kiszolgálást, de a szezonidőben csak egy felszolgáló volt, most pedig ketten vannak.
- Mikor történt a nézeteltérés, a cikk előtt vagy után?
- Hátha ezt nézeteltérésnek lehet nevezni, az a cikk után történt... - válaszolta Rózsavölgyiné.
Ezek után minden világos lett.
Tóth Lajos telepvezető hivatkozva a vállalati igazgatóra, levelében félrevezetett bennünket. A dolgozókra vonatkozó rendelkezéseket pedig önkényesen magyarázva, példát mutatott, hogyan nem szabad törődni az idősebb munkatársakkal. Hogy Szemenyei Lajosné a Halászcsárdában tüdőgyulladást kapott (a sörösládák cipelése közben megfázott), hogy 20-25 éves fiatalokkal kellett felvennie a versenyt, ez egyáltalán nem érdekelte az illetékeseket. Beszélgetésünk után Tóth Lajos november 9-én egy újabb levelet írt szerkesztőségünknek, melyben közli, hogy Szemenyeiné a Halászcsárda presszójában fog dolgozni. Azonban a lényeget itt is újból „kifelejtette”.
Dudás Sándorné, a Halászcsárda helyettes vezetője így nyilatkozott:
- Könnyű munkakörbe kerül betegsége után Szemenyeiné. Megköszönheti, hogy így gondoskodunk róla.
- És tessék mondani - kérdeztem - mennyi volt az elmúlt tizenegynéhány évben a dolgozó átlagkeresete?
- Rendszeresen megvolt neki az 1600-1800 forint havonta - mondta mind idegesebben. Majd arra a kérdésre, hogy most mennyi havi jövedelem várható, kiderült az idegesség oka.
- Ha minden jól megy, maximálisan megkeresheti a havi 1100 forintot - mondotta Dudásné.
Nem mondom, szép jövő egy nyugdíj előtt álló dolgozó életében.
Ezek után valóban felháborító, ahogyan a vállalat reagált a dicséretre. Sőt, ezt még csak megtoldotta Ledzényi Pál szakszervezeti titkár, aki nemrégiben kijelentette Szemenyeinének:
- Nézze, kartársnő, hiába panaszkodik maga az újságíróknak, azok csak firkálnak, de magán nem segítenek (?).
Pedig az újságíró „firkálásai” jelen esetben egy méltatlanul és jogtalanul háborgatott dolgozó védelmében kéri ki a közvélemény egészséges ítéletét. És biztosak vagyunk benne, hogy a Területi Munkaügyi Döntőbizottság megváltoztatja a törvénysértő határozatot és visszahelyezi Szemenyei Lajosnét eredeti munka körébe, a Tv-preszóba.
Talán ezek után nem marad el az egy ember sorsa felett felelőtlenül intézkedők felelősségre vonása sem.
Pankotai István
Mai kommentár: A 2018. augusztus 8-ai rovatunkban mi is szemléztük az ominózus cikket. Akkor azt írtuk, hogy: „Bájos történet, melyben megint az újságíró az igazság bajnoka, aki megmenti a nyugdíjkorhatárhoz közeli felszolgálónőt. Persze az írógépével, mert megírja az esetet, a problémát meg majdcsak megoldja valaki.” A korra jellemzően nem a problémát oldották meg – mely abból adódott, hogy az idős hölgy, akinek akkor még nem tudtuk a nevét, egyedül volt kénytelen kiszolgálni a vendégeket, miközben négy fiatal kolléganője trécselt a pult mögött – hanem az akaratán kívül a problémára rávilágító Szemenyeinét hurcolták meg. A történetben az orosházi elvtársak hazudozása az igazi csavar. Szerencsétlen, idős kartársnő pedig az elszenvedő. Pankotai István újságíró becsületére legyen mondva nem hagyta annyiban az ügyet és harcolt az alkalmazottért. A háborút saját terepén, a lap hasábjain, a nyilvánosság előtt folytatta. Amennyiben lesz, akkor az ügy folytatásáról beszámolunk, addig pedig reménykedünk benne, hogy Szemenyeiné sorsa rendeződött és örök kávé-süti bérletet kapott a TV-presszóban, melyet unokái megörökölhettek.
Egy fotó
Mai fotónk az 1968. december 12-ei Békés Megyei Népújság címoldalán jelent meg cím nélkül, de a következő képaláírással: Megkezdődött a nagy karácsonyi vásár. Békéscsabán a Képcsarnok Vállalat kirendeltsége tesz sokat azért, hogy a modern lakáskultúra kialakítását segítse, és hozzájáruljon a tömegek vizuális-művészeti neveléséhez is. Mint a bolt vezetője elmondotta, az utóbbi hónapokban különösen a terrakotta-szobrok és a rézkarcok iránt nagy az érdeklődés, ami természetes is, hiszen olyan kitűnő szobrászok műveit hozták forgalomba, mint Marosán László, Gondos István, Herényi Jenő, a rézkarc művészei közül pedig Szabó Vladimir és Kiss Terézia. - Felvételűnk a kirendeltség karácsonyi kirakatát mutatja be.
(A fényképek illusztrációk, nem biztos, hogy 1968-ban készültek, nem biztos, hogy Békés megyében, de jellemzőek a korra.)
