A behir.hu időutazó rovatában ma újra visszarepülünk ötven évet és megnézzük, hogy miről írt az 1968. november 21-én megjelenő Békés Megyei Népújság. Kukkantsunk bele ma is az elvtársak és az elvtársnők, illetve a kor örömét, bánatát megélő kisemberek izgalmas világába. Ma egy, kissé szentimentális pártnépszerűsítő jegyzet, egy, a gázpalackok helyes használatát bemutató előadást beharangozó anyagra és egy, a gyermekek forradalmi hevületét befolyásoló rendezvényről szóló beszámoló kerül reflektorfénybe. Mai lapszemlénket is kiegészítjük egy aznapi fotóval és természetesen a 2018-as kommentárok sem maradhatnak el. Hasznos időtöltést kívánunk!
A párt tagja
Régi ismerősömmel találkoztam. Nyugdíjas bácsi, nem a gondtalanok kategóriájából. De most, igazán, lakkozás, túlzás nélkül adom tovább, mintha néhány centit kiegyenesedett volna a görnyedtségből, s szemében új derű csillant. Mi van, mi újság? Hát büszkén közölte: „A fiam kilenc nappal ezelőtt párttag lett”, - talán még az órákat is meg tudta volna jelölni. Azután egy másik barátommal jöttem össze, ő a taggyűlésükről beszélt. „Tudod, valami megütötte a szívemet. A munkahelyem nem nagy, a pártszervezetben is kevesen vagyunk. Az egész épületben, tele hivatallal, ugyanez a helyzet, nem a kommunisták vannak többségben. Az elnök a taggyűlésen maga is megemlítette ezeket a körülményeket, és végül kérte, énekeljük él az Internacionálét. Egy kicsit elfogódottak voltunk, egyszer-kétszer megbicsaklott a hangunk, de elénekeltük az Internacionálét, s hidd el, az utolsó sorokat, onnan az ismétléstől, már szinte ércesnek hallottam”.
Bennem is megrezdült valami, amikor, közvetlenül egymás után az említett két találkozásom volt Együtt éreztem, együtt örültem az idős kommunistával, aki mindenkinek elmondta, hogy az ő fiával erősödött a párt S beleéltem magam barátom helyzetébe, akit a taggyűlés felemelő pillanatai egy kicsit ellágyítottak. Hogy a két való és igaz történet érzelmi húrokat pendít meg, ez azért van, mert emlékeztet milyen nagy erő, ha megőrizzük a párttagság nemes pátoszát a nehéz küzdelmek harcosainak - lehet, nem is egészen kifogástalan a kifejezés - romantikáját S nagyon jó, ha ezt sohasem felejtjük. Mostanában részt vettem több vezetőségválasztó taggyűlésen, s rendkívül örvendetesnek tartom azt a tapasztalatot, hogy - valószínűleg szerepe van ebben a párt töretlen, céltudatos politikájának, a nemzetközi helyzet alakulásának, az ezekből adódó teendők, állásfoglalások sorának - ismét előtérbe került a kérdés: mit jelent párttagnak lenni?
Sok pártszervezetben, nyilván a rendkívül sürgős napi feladatok körében, de esetleg más, túlbecsült vagy éppenséggel mellékes körülmények miatt, a kelleténél kevesebbet foglalkoztak a párttagság jelentőségével. Voltak párttagok és voltak hangulatok, hogy az ország mai egészséges fejlődése, a párt szilárdsága és egybeforrottsága idején most már lazítani lehet, a kommunisták elé állított mércét már nem kell szabályozgatni, ellenőrizgetni, nem szükséges hangoztatni a különösebb odaadást, az áldozatkészséget, az erőfeszítést, a példamutatást, s valahogy csak kibírjuk, ha diszkréten félrenézünk az itt-ott felbukkanó önzés, elmaradott gondolkodás, méltatlan magatartás láttán, még ha az illető zsebében, ha restelkedve is, piros tagsági könyvecske lapul. Sokan hajlamosak arra, hogy ne hallják meg, amikor hanyag, fegyelmezetlen, feladatait nem teljesítő, mohó párttag környezetében az emberek arról kezdenek suttogni: „Ha neki szabad, nekünk is szabad”. Pedig asz a párttag, aki megpróbálja kerülni az MSZMP szabályzatát, a kormány rendeletéit, aki problematikus helyzetekben hajladozik, mint a nádszál, akit csak a maga zsebe érdekel, akiből hiányzik a megértés mások baja iránt, akiben nincs emberi melegség^az többszörösen kárt okoz a pártnak, államunknak, dolgozó népünknek, a legtöbbször környezetének és önmagának is.
Jó tudni, hogy a párttagok óriási többsége nem ilyen ember. Nem kis munka áll amögött, hogy a magyar nép felismerte, a kommunisták nem „vizet prédikálnak és bort isznak”, hanem mindennapi munkájukban, cselekedeteikben is hűségesek azokhoz az elvekhez és normákhoz, amelyeket hirdetnek. Mi más bizonyítaná ezt fényesebben, mint az ország nagyszerű előretörése, eredményeink sokasodása, nemzetközi tekintélyünk növekedése! Mégsem szabad, hogy árnyékban maradjanak azok a pontok, ahol még javítani kell. Hiába van lefektetve, többen is szóvá tették, hogy a párt a kommunistáktól példamutatást vár el a takarékosságban, a pazarlás ellen folyó harcban, a kommunista ebben a tekintetben is legyen élő lelkiismeret. Másutt új nevet vétettek fel a vezetőség jelöltjeinek listájára, mert az egyik párttagnak felrótták türelmetlenségét, néha sértő, nyers modorát.
Ha az, hogy mit is jelent párttagnak lenni, ritkábban kerül is napirendre az utóbbi években, most az új vezetőségválasztó taggyűléseken és ezeket követően, a párttagok között, a munkahelyek közösségében erőteljesen és komolyan hozzáláttak ennek a jelenségnek a felszámolásához. Világosabban áll az emberek előtt, ahogyan eddigi eredményeink elérésben is a párttagok jártak elöl, a további út sem képzelhető el másképp. Nem titok, hogy a jövőben még több függ a kommunisták szilárd helytállásától, erőfeszítéseitől. Nyilvánvalóan első és legelső törvény, hogy a párt minden tagja ehhez méltó legyen, mindenütt, ahova az élet állítja, akár vezetőnek, akár beosztottnak. A vezetőségválasztó taggyűlések lendülete, alapossága, aktivitása táplálja azt a tudatot, hogy a párttagság eleven erő. Ha ez az óriási erő teljes lendülettel dolgozik, ha a lelkesedés tüze kiolthatatlan marad, akkor magával ragadja a dolgozók millióit.
Íme, erre is gondol az ember, amikor azt hallja, hogy nyolc kommunista elénekelte az Internacionálét.
V.J.
Mai kommentár: Túlcsorduló szocialista romantika az MSZMP megyei lapjában. Már-már megkönnyezi az ember azt a sok jót és szépet, amit, a teljes nevét nem vállaló V.J. monogramú, írni egészen jól tudó elvtárs papírra vetett. Amennyiben eltekintünk attól a makacs történelmi ténytől, hogy a kommunizmus – mint valamennyi diktatúra – vérben született és, hogy az eszmét komoly áldozatok árán tudták csak ráerőszakolni a társadalomra, viszont figyelembe vesszük azt az erkölcsi mércét, melyet V.J. a jegyzetben elvárásként megfogalmaz az elvtársainak, akkor kijelenthetjük, hogy ha azt megugrották volna, akkor elképzelhető, hogy 1990 után talán nem szemlesütve kellene énekelniük, hogy „Föl, föl, ti rabjai a földnek, Föl, föl, te éhes proletár!...”.
Bemutató a palackos gáz helyes használatáról
A vezetékes és a palackos gáz helytelen használata miatt az utóbbi hónapokban több gázrobbanás történt a megyében. Ezek között volt olyan, ami két újonnan épült lakást rongált meg, de minden esetben sérülések, anyagi károk keletkeztek. Az ilyen esetek megelőzésére az SZMT munkavédelmi bizottsága bemutatót szervez, amelyen gázipari szakemberek ismertetik majd a gáz tulajdonságait, a vezetékes gázszerelés, valamint a készülékek használatának szabályait.
A bemutatóra a jövő év elején kerül sor. Erre meghívják a gázt használó vállalatok, üzemek vezetőit és részt vehetnek azok is, akiknek a lakásában gázberendezés van.
Mai kommentár: A gázt kezdetben világítás céljából használták. Kishazánk gázipari történetében a fordulópontot az olajjal össze nem függő jelentős földgázkészletek felfedezése jelentett. Az 1950-es évek végén feltárt gázkincs a hazai gázipar elmaradottságának felszámolásához nagyban hozzájárult. Az alföldi szénhidrogén-kutatás 1957-től kiemelkedő sikerrel járt. A Békés megyei Pusztaföldvár, Pusztaszőlős, Battonya telepeinek megtalálása és feltárása számottevő eredményt hozott. Gazdasági jelentőségű készletekkel rendelkező szénhidrogéntelepek jelenlétét bizonyították a területen. A kormány, felismerve a földgázhasználat kiszélesítésének gazdasági jelentőségét, 1960-ban elhatározta a gázipar fokozott mértékű fejlesztését. Azonban elmulasztotta a társadalom figyelmét felhívni az új energiaforrás veszélyeire. A sorozatos balesetek veszettek oda, hogy utólag kellett olyan bemutatókat szervezni, ahol ismertették a gáz használatának biztonságos voltát.
Gyermekeink a forradalmi múlttal ismerkednek
Az elmúlt héten Békéscsabán, a Fegyveres Erők Klubjában a városi nőtanács meghívására az óvodák, az általános és középiskolák szülői munkaközösségének elnökei és választmányi tagjai tanácskoztak.
A százhúsz édesanya és édesapa nagy figyelemmel hallgatta Bocskai Mihálynénak, a megyei pártbizottság munkatársának előadását a jubileumi évfordulókról.
A hangsúly a Kommunisták Magyarországi Pártjának megalakulására, a történelmi körülmények bemutatására esett. Kiemelte az előadó, hogy a szülői ház feladatai az iskola mellett óriásiak.
Sok függ attól, hogy a gyermek mit lát és mit hall szüleitől. Hogyan tudják történelmünk dicső korszakát saját vagy a nagyszüleik életből vett példákkal bemutatni úgy, hogy az eleven valóság legyen. Mindezekben sokat segít az úttörők és a kiszesek áldozatos, lelkes munkája, amit a forradalmi hagyományok gyűjtésében végeznek.
A már több éve rendszeresen ismétlődő szülői munkaközösségek elnökeinek megbeszélései hasznos és dicséretre méltó kezdeményezése a városi nőtanácsnak. Ezeken az összejöveteleken sikerül olyan szülőkkel találkozni, akik másfajta gyűlésekre nemigen járnak, de erre szívesen eljönnek. Ez érthető is, hiszen nemcsak tájékozódnak, hanem gyermekeik felfogásbeli és szellemi formálásához is hasznos útmutatást kapnak.
Az elhangzott tájékoztatás alapján a következő hetekben megbeszélést tartanak a szülőkkel minden óvodában és iskolában.
Mai kommentár: A kisembereken uralkodó elvtárak semmit nem bíztak a véletlenre. A Kommunisták Magyarországi Pártjának megalakulásának évfordulója okozta örömüket el szerették volna juttatni az óvodákba és az iskolákba is, had örvendezzenek a gyerkőcök is, hiszen nem is volt ennél fontosabb. 2018-ban csak abban reménykedünk, hogy ez a fajta agymosás mindössze azt a lelkes 120 családot érintette és a többi békéscsabai háztartásban inkább elénekelték a Bóbitát a gyermekeknek, a gyermekekkel. Azon már meg sem lepődünk, hogy a Nőtanács és a KISZ is aktív szereplője a történetnek, hiszen már megtanultuk, hogy nélkülük nem rendeztek korszakalkotó rendezvényeket.
Egy fotó
Mai fotónk az 1968. november 21-ei Békés Megyei Népújság címoldalán jelent meg Negyven ember helyett címmel. A képaláírásból megtudhatjuk: Véget ért a cukorrépaszedés a békési Október 6. Tsz-ben. A képen látható csehszlovák kombájn naponta negyven ember munkáját végezte el. Az értékes gépek már gépszínbe kerültek, s várják. hogy a jövő évben száz százalékban ők végezzék el a cukorrépa betakarítását.
(A fényképek illusztrációk, nem biztos, hogy 1968-ban készültek, nem biztos, hogy Békés megyében, de jellemzőek a korra.)
