A nap sztorija – Ez történt 1968. november 16-án, Békés megyében

A behir.hu időutazó rovatában ma újra visszarepülünk ötven évet és megnézzük, hogy miről írt az 1968. november 16-án megjelenő Békés Megyei Népújság. Kukkantsunk bele ma is az elvtársak és az elvtársnők, illetve a kor örömét, bánatát megélő kisemberek izgalmas világába. Ma egy, a tótkomlósi Tsz Moszkvába szállítandó szegfűjéről szóló beszámoló, egy békéscsabai pékség mindennapjait bemutató riport és a postások egyenruhájának változásáról készült tájékoztató kerül reflektorfénybe. Mai lapszemlénket is kiegészítjük egy aznapi fotóval és természetesen a 2018-as kommentárok sem maradhatnak el. Hasznos időtöltést kívánunk!

 

Szaktanácsadás a virágboltban
Moszkvába szállít vágott szegfűt a tótkomlósi Viharsarok Tsz

A tótkomlósi Viharsarok Tsz-ben szinte az év minden szakában kerül zöldség vagy virágféleség eladásra. 1968-ban az öntözött kertészet és a hajtatóház a tervezett 5,7 millió forint bevétel helyett legalább 6,7 millió forintot hoz. Jelenleg a szegfű a sláger. 60 ezer tő szegfűről 300 ezer szál virág értékesítését tervezik. A hazai értékesítésen kívül hetenkint kétszer repülővel szállítanak több ezer szálat Moszkvába.

Csendélet (forrás: FORTEPAN/Zsanda Zsolt)

A kertészkedéséről híres szövetkezet a falu közepén saját virágboltot nyitott. Az ünnepélyes átadásra pénteken került sor s már az első napon sok előjegyzést vettek fel az Erzsébetek köszöntésére. A tótkomlósi virágboltban többek között vágott és cserepes virágot, menyasszonyi, nyoszolyó- lányi csokrot, koszorút, virágföldet vásárolhatnak a vevők. Szak- tanácsadást is kapnak valamennyi virágféleség gondozásához. A bolt vezetője, Kanka Istvánná ugyanis 10 évet dolgozott a kertészetben.
Jól felkészültek Tótkomlóson a palántanevelésre is: a háztáji gazdaságok számára például megyei szinten negyedmillió szál paprikapalánta előállítására kötöttek szerződést.

Mai kommentár: A szocialista munkások a 20. század elején tűztek először vörös szegfűt a gomblyukukba, azóta is egyik kedvenc szimbóluma a baloldali pártoknak. Ezért nehéz elvonatkoztatni és politikai felhang nélkül tekinteni a szegfűre. A tótkomlósi Viharsarok Termelőszövetkezet ügyesen ismerte fel a társadalmi igényt és állt rá a virág termesztésére. Az pedig, hogy Moszkvába is a Dél-békési településről szállították a szegfűt óriási dolog, hiszen arrafelé akkoriban nagy szükség a szimbólumokra, továbbá a Szovjetunió fővárosában nagyon okos és kiváló ízléssel megáldott emberek éltek.

 

Éjszakáról – éjszakára

Nemrég szovjet szakemberek jártak a Békés megyei Tanács 1. számú Békéscsabai Sütőipari Vállalata Bartók Béla úti üzemében. Kissé meglepte őket, hogy 34 fajta finom sütemény készül, mert ennél sokkal többet a budapesti üzemekben sem láttak. Amikor pedig megkóstolták, nemcsak dicsérték, hanem egyik-másiknak még a receptjét is elkérték.

Pékek hajnali akcióban (forrás: FORTEPAN/Krantz Károly)

És mi a minőségről a fogyasztók véleménye? Ha eláruljuk, hogy a kereskedelem naponta 70 ezer süteményt rendel, akkor talán felesleges külön kérdést intéz, ni a fogyasztókhoz. Azt is érdemes tudni, hogy a zsemléből és kifliből – amiből egyébként 25-26 ezer készül – minden reggel 5 órakor elindul az első szállítmány az elárusítóhelyekre, s így a munkába menők már korán hozzájutnak.
Arra persze kevesen gondolnak, hogy a hajnali friss, ropogós péksütemény nem az égből pottyan, hanem egy

11 tagú szocialista brigád

fáradozik az elkészítésén. De ha olykor-olykor nem eléggé ropogós az a kifli, azért mégiscsak eszébe jut az embernek, hogy a pékeket, a sütőipar dolgozóit kell szidni. Mindenki jó minőségű árut vár a pénzéért, még azért a 40 fillérért is.
Ha Born Ferenc brigádjának tagjai valamit vásárolnak, nekik sem mindegy, hogy miért adják oda a verejtékes munkával megszerzett pénzüket. Ezért is törekednek ropogóssá „varázsolni” a péksüteményt. Ne érjen másokat se csalódás! Hogy elvétve mégsem úgy sikerül, ahogy szeretnék, az egyebek között azokon a mikroorganizmusokon is múlik, amelyek kelesztik a nyers tésztát. Távol áll azonban a brigád tagjaitól, hogy most már minden hibát ezekre a szabad szemmel nem látható élő szervezetekre vagy valami másra hárítsanak.
Néha jogosan szidnak bennünket – mondja Adamik András, az első kemencés, aztán azt is megmagyarázza, hogy miért.
A tészta „élő anyag”, ami sokfajta külső hatásra reagál. Ezeket a pék az érzékein keresztül méri le. Ha például magas a levegő páratartalma, másképp kell a tésztát összeállítani, mintha alacsony. Néha melléfoghat az ember. Még az olyan is, mint Nagy István dagasztó, aki több évtizede éjszakáról éjszakára péksüteményt készítés igazi

mestere a szakmájának.

De nem gép. Öt is örömök, bánatok érik és sokszor a fáradtság, hőség kínozza.’
És a pék otthon, az asszonytól hallja először:
– Már megint vacak kiflit sütöttetek.
Ha százból csak egyszer, akkor sem marad el az ilyen megjegyzés. Hogy pedig 99-szer kifogástalan, az természetes.
No azért nem akarnak részvétet kelteni maguk iránt. Amikor célul tűzték a szocialista cím elnyerését, azt is elhatározták, hogy tovább javítják a minőséget. Ha jó az áru, nagyobb a fogyasztás, ami pedig a vállalat gazdasági eredményét növeli. Az pedig nem mindegy, hogy mennyi lesz á nyereségrészesedés, elvégre ők is a „piacról élnek”. Egyelőre pedig még elég szerényen a munkájukhoz képest. Mert itt aztán nincs „mellébeszélés”. Éjszaka kezdik: 2 órakor a dagasztók, 3-kor a táblások (akik a tésztát feldolgozzák), 4-kor pedig a kemencések. És dolgoznak egyfolytában, szinte megállás nélkül 8 órát.
Csorba Pál kemencés munka után így osztja be az idejét: hazamegy, otthon – mivel a felesége dolgozik – ebédet készít a gimnazista kislányának, aki amikor megérkezik, még be is számol a napi eseményekről. Aztán Csorba Pál alszik 2-3 órát. Estefelé – ha jó a műsor – tv-t néz, 9-től pedig ismét alszik éjjel 3-ig. Ehhez a programhoz csak ennyit fűz hozzá:
– Néha a fáradtságtól tv-nézés közben is elalszom.
Más sem tudja sokkal jobban beosztani a szabad idejét, ami pedig ugyebár egyáltalán nem irigylésre méltó. Valami mégis vonzza őket ehhez az üzemhez. Egy kicsit talán a várakozás megszokott izgalma is: vajon

milyen lesz a sütemény?

És jóleső érzés tölti el mindnyájukat, amikor a ropogós kifli és zsemle elindul útjára, hogy már a hajnalban munkába menők is megízlelhessék. Egy-két falat olykor talán még a rossz hangulatot is feloldja.
– Szeresse a munkáját az ember, találja meg benne az örömét, akkor a vele járó nehézségeket is könnyen elviseli – vélekedik Mike Sándorné, aki 14 év után most már mint nyugdíjas dolgozik az üzemben. A táblásokkal jár be éjjel 3-ra. A vekkert sem kell beállítania, olyan pontosan ébred 2-kor.
Áldozatos munka ez, amit társadalmunk a jövőben majd anyagilag is jobban honorál. Egyelőre január 1-től 4 százalékos béremelést kapnak a sütőipar termelődolgozói. A péksütemény fogyasztói pedig úgy honorálhatják a munkájukat, ha olykor-olykor arra gondolnak, hogy nem az égből pottyan a reggeli friss, ropogós kifli és zsemle. Nagyon is verejtékes munkával kell érte megküzdeni. Éjszakáról éjszakára.

Pásztor Béla

Mai kommentár: A szokásokhoz híven Pásztor Béla tollából egészen érdekes, már-már szociográfiai anyag került a Békés Megyei Népújságba. A kenyérkészítés – a gabona összezúzása, őrlése, faszénen, hamuban, égetett agyagon, öntött vasedény vagy földből tapasztott kemence oldalán való sütése – évezredek óta az asszonyok dolga volt, azaz hogy maradt mind a mai napig az ősi formákban élő közösségekben. A pék, mint férfiak foglalkozása az ipari méretű sütödei, illetve nagyüzemi formák megjelenésével vált meghatározóvá, amikor az alapanyagok mozgatásához és feldolgozásához már komoly fizikai erőre volt szükség. Ezért sem találunk az anyagban sem női nevet a pékek között. Az 1968-as vásárlói kritikákat nem, a szakemberek zsörtölődését azonban elfogadja a mai ember. Ugyanis akkoriban még nem ételszínezéktől volt barna színű a barna kenyér és nem margarint használtak vaj helyett.

 

Megváltozik a postások egyenruhája

A postások szakszervezetének kongresszusa a dolgozók kívánságának megfelelően határozott a postások egyenruházatának módosításáról. A szakszervezet javaslatára a Postavezérigazgatóság a Szegedi Ruhagyárban 20 nyári és 20 téli, férfi és női ruhamodellt készíttetett. Ezeket valamennyi postaigazgatóságon bemutatják, meghallgatják, figyelembe veszik a dolgozók véleményét, s a legjobban tetsző modelleket véglegesítik a postások új egyenruhájaként. A kiválasztott új postásöltözékek gyártása jövőre kezdődik. A postások egyenruháján 45 év után változtatnak, a jelenlegit még 1923-ban rendszeresítették.

Ez már az új formaruha (forrás: FORTEPAN/Péterffy István)

A nyári öltöny, kosztüm és ingkabát könnyű műszálas anyagból, sportos-katonás fazonban készült. A téli egyenruházatban a köpeny helyett bevarrott vagy begombolható szivacsbéléses kabátot, s a posztó helyett műszálas szövetöltönyt, kosztümöt javasolnak. A táviratkézbesítők részére műszálas lemberdzseket, télire pedig háromnegyedes műbőrkabátot javasolnak.

Mai kommentár: Ne feledjük, hogy 1968-ban sem sms, sem e-mail, sem messenger üzenetek nem léteztek, az egymástól távol élő emberek kizárólag a postán keresztül tudták tartani a kapcsolatot. A stratégiailag fontos feladatot ellátó postások ruházata ezért fontos társadalmi kérdés volt. Hiszen, ha a postásnak kényelmes a ruhája, akkor jókedvűen dolgozik. Ennek tudatában igazán nagyvonalú gesztus volt a Postavezérigazgatóságtól, hogy a megfelelő munkaruha kiválasztásában kikérte és figyelembe vette a dolgozók véleményét. Az más kérdés, hogy 45 év után biztosan műszálas anyagból készült ruhadarabokra vágytak-e a postások.

 

Egy fotó

Mai fotónk az 1968. november 12-ei Békés Megyei Népújság hátoldalán jelent meg a Piacon címmel. A képaláírás jelen esetben viccelődés: Sok lesz az annyiért…

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

(A fényképek illusztrációk, nem biztos, hogy 1968-ban készültek, nem biztos, hogy Békés megyében, de jellemzőek a korra.)

Megosztás:

Címke: ,