A nap sztorija – Ez történt 1968. július 4-én, Békés megyében

2018. július 4. 14:22 | Diós Zsolt

A behir.hu időutazó rovatában ma újra visszarepülünk ötven évet és megnézzük, hogy miről írt az 1968. július 4-én megjelenő Békés Megyei Népújság. A lap címoldalán üvöltő betűk: A kommunistáknak nincs szükségük háborúra, hogy eszméiket terjesszék - Szovjet-magyar barátsági nagygyűlés Moszkvában. A nagygyűlésről részletes beszámoló és a szokásosokhoz híven megosztották – az ilyesmire szomjazó – újságolvasókkal Kádár és Brezsnyev elvtárs beszédét is. Mi ezek idézésétől most is megkíméljük Önöket. Inkább mutatunk néhány érdekes pillanatot az elvtársak és az elvtársnők izgalmas világából. Ma a lap hasábjain tovább aggódnak a szabadidő eltöltése felett, ezen felül egy kétegyházi vasutas versenyre, egy népnevelő történetre és néhány rövidhírre esett a választásunk, persze kommentárral. Jó szórakozást kívánunk!

 

Csökkenő munkaidő — örömökkel és gondokkal

„Július elsejével ismét több mint százezer embernek lesz rövidebb a munkaideje: hetente 4 órával, havonta két teljes műszakkal. 1970-ig pedig általánossá válik majd Magyarországon is a rövidített munkahét, a 44, a 42, a 40 órás munkaidő. Ennek örülhetünk persze, és örülünk is. Kivált a több gyermekes családanyáik: így több idejük jut a családra. A fiatalok is: több időt tölthetnek sporttal, szórakozással. Az elégedettség jó érzés, nem illik megkeseríteni, ám a hosszú hétvégék sorozata előtt, talán mégis érdemes lenne tisztázni néhány dolgot.”

Szabadidőt töltő fiatalok (forrás: FORTEPAN)

„A munkaidő csökkentésének vannak azonban más, nemcsak a gyárakon múló feltételei is. Ilyen például a több szabad idő helyes felhasználásának gondja. Azt írtam az előbb: örülnek a több gyermekes háziasszonyok az otthoni több időnek, mert többet törődhetnek a családdal. Törődjenek is, de hogyan? Úgyhogy most többet mosnak, többet főznek, többet takarítanak? Ez nem lehet cél. Legyenek többet a családjukkal, de ne dolgozzanak többet a családra. Többnyire - vagy előbb-utóbb - több lesz a szabad ideje a férjeknek is: tehát segítsenek többet az asszonyoknak. S ez vonatkozik a serdültebb ifjúságra is. Persze, intézményes kötelezettségeink is vannak. Javítani kell még jobban az ellátást, hogy a szabad időből kevesebb menjen keresgélésre, esetleg sorbaállásra. Javítani kell a szolgáltatásokon: mennyiségben, minőségben helyenként árakban is. A patyolattól, a takarító vállalatokon keresztül a vendéglőkig. Az első félévi tapasztalatok közé tartozik pl., hogy a nagyobb élelmiszervásárlások áttevődtek péntek estére. Erre a kereskedelemnek számítani kell, egyre jobban. Van más jellegű tapasztalat is: közismert, hogy nálunk az ünnepi hangulat - két szabadnap együtt - szinte azonos egy nagy étkezési sorozattal. A számok bizonyítják: a húsfogyasztás 10-15 százalékkal nőtt a szabad szombatok megszaporodása óta. Vagy mondjuk: most több idő jut a fiatalabb korosztálynak sportolásra, szórakozásra. De vajon van már elég sportpálya, uszoda, tánchely, turistaszálló (olcsó)... és így tovább. A több szabad időt művelődésre is fel lehet használni - kézenfekvő: gyorsítani kell ennek szervezését, a jó alkalmak megteremtését.”

Mai kommentár: Folytatódik az elvtársi aggodalom, hogy a megnövekedett szabadidőt a Békés megyei emberek hogyan fogják kihasználni. A szorongás okai közé ezen a napon felkerült a húsfogyasztás is, ami szabad szombatokon növekedett. Az aggályok ellenére a kisemberek egészen hamar hozzászoktak a tényhez, mely szerint két munkaszüneti nap zárja a hetet. A drága vezetőknek eszébe sem jutott, hogy a népgazdaságra pozitív hatással van a belső kereslet növekedése.

 

Olvasónk írja:

Egyhetes műszakkal készülnek a XVIII. vasutasnapra Kétegyházán

A kétegyházi vasútállomás egy korábbi képen (forrás: vasutallomasok.hu)

A kétegyházi vasútállomáson öt brigád versenyez a szocialista címért. A 65 dolgozó szorgalmas munkával teljesítette félévi tervét.

A Kommunisták Magyarországi Pártja megalakulása 50. évfordulójának tiszteletére az éves terv egyszázalékos túlteljesítését vállalták. Az elhatározásnak az első hat hónapban időarányosan eleget tettek. Figyelemre méltó, hogy a kocsitartózkodást a vállalat 94 százalékkal szemben 98, a kocsikihasználási tervet pedig 98 százalék helyett 101 százalékra teljesítették. A munkában különösen kitűnt a Béke és a Kossuth brigád.

Itt is szorgalmasan készülnek a XVIII. vasutasnap méltó megünneplésére. Elhatározták, hogy ebből az alkalomból egyhetes műszakot tartanak.

Boldizsár Gyula

Mai kommentár: Nagyon szép dolog, hogy a kétegyházi vasutasok ennyire fontosnak ítélték a Kommunisták Magyarországi Pártja megalakulásának 50. évfordulóját. Azt viszont nehezen tudja elképzelni az ember, hogy a kocsikihasználási tervet miként lehet 101 százalékosan teljesíteni. Ha valaki tudja a választ, kérjük, hogy írja meg!

 

KUKUCS...

Nevezzük diszkréten G. B. Sándornak. Legyen irodalmi előadó. Lakjék a fővárosban. Egyébként régi ismerősöm, akit egyik művészeti klub hívott városunkba, előadást tartani. A hírre siettem a klubba, hogy viszontláthassam. Még csak a takarítónőt találtam.

- Nem járt itt az az úr, aki este az előadást tartja?

- Hogy’ néz ki?

- Hát... Olyan gyér hajú férfiú.

- Gyér?

- Mondhatnám kopasznak is.

- Egészen?

- Igen.

-  Biztosan?

A találósdi miatt türelmemet vesztve, emeltebb hangon folytattam:

- Látott már lakkozott kuglifejet? Nos, olyan gömbölyű és fényes.

- Kukucs... Itt a lakkozott kuglifejű Sanyika - dugta be kobakját váratlanul az ajtón a végszóra érkezett barátom.
A takarítás derék képviselőjéből kitört a kacagás, hogy még a könnye is előszökkent. Én pedig vörösödtem, akár a lebukó nap. Az irodalom tarfejű előadója bölcs szavakkal, de fanyar ábrázattal vigasztalt, tekintetéből enyhe megvetés vibrált. Mélyen megértettem szegényt. Nőm sem örvendezik, amikor teltkarcsúsága miatt daginak titulálják, de én sem, ha „nyiszlett krapekként” könyvelnek el a hátam mögött (holott igazuk van).

Jótanács embertársaimnak és magamnak: - Fogalmazzunk figyelmesebben!

Mai kommentár: Az újság olvasói természetesen ezen a napon is kaptak egy bájos kis népnevelő történetecskét. Ha valaki tudja, hogy ki lehetett a vendég, akkor kérjük írja meg nekünk!

 

Rövid hírek

- Üdülés a Duna partján. Július 7-től egy héten át 25 lökösházi úttörő jutalomüdülésen vesz részt Horányban. A pajtások, érthetően izgalommal készülnek a számukra nagy élményt jelentő táborozásra.

Családi ünnep (forrás: newbranch.com)

- Húsbolt Okányban. A községi tanács ülésén elhatározták egy új hatósági húsbolt létesítését. Az építés költségvetését elkészítették és már kijelölték az újonnan építendő húsbolt helyét is.

- A családi ünnepségek és a társadalmi rendezvények kérdéseiről, problémáiról tartanak megbeszélést a megyei tanács igazgatási állandó bizottságának ülésén július hónapban.

- Telitalálat címmel a budapesti Vidám Színpad művészei adnak vidám, zenés műsort Szeghalmon július 5-én este a járási művelődési otthonban.

- Nem fontos, de érdekes. Roger Moore, az Angyal-sorozat népszerű főszereplője a legjobban öltözött férfiak közé tartozik. Saját becslése szerint körülbelül hatvan öltönye van. Életrajzához tartozik, hogy apja rendőr volt, s ő maga már gyermekkora óta festeget. Egyébként a népszerű Angyal, a hírek szerint 39 éves.

- Táncest a Körös-parti nyaralóban. Már hetek óta minden szombaton este a szarvasi fiataloknak kellemes szórakozást nyújt a Körös-parti KISZ-nyaralóban rendezett táncest. Július 6-án ismét találkoznak és éjfélig szórakoznak együtt a szarvasi lányok és fiúk.

- Ipari út. Az elkövetkezendő években települő békéscsabai északi iparterület legfontosabb útja a Berényi és Békési út között épül majd meg. A tervek az északi ipartelep fejlesztési tervével együtt készültek el, s ezek szerint az új ipari út kilenc méter széles lesz. Az út közös vállalkozásban épül majd, az odatelepült üzemek anyagi hozzájárulásával.

- Házasulandók klubja. A TIT pedagógiai és pszichológiai szakosztálya a jövő ismeretterjesztő évadtól nősülés, illetve férjhez menés előtt álló fiúk és lányok bevonásával megalakítják a házasulandók klubját. A hat előadásból álló program nemcsak hasznos ismereteket ad majd, hanem segít előkészíteni a fiatalokat a házasságra.

Jogosítvány nélkül motorozott - megsérült
Halasi Gábor húszéves, békéscsabai lakos motorkerékpárjával vezetői igazolvány nélkül közlekedett a Békéscsaba-Doboz közötti útvonalon, július 3-án. Ezt a szabálytalanságot még azzal is tetőzte a felelőtlen fiatalember, hogy gyorsan hajtott, és nekiütközött a menetirány szerint jobb oldali útkorlátnak. Halasi Gábor nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.

Mai kommentár: A rövid hírek ezen a napon is sokat elárulnak a korról, a korszellemről, az 50 évvel ezelőtti emberekről. Megdöbbentő, hogy a nép bölcs vezetői családi ünnepségek kérdéseiről tartanak megbeszélést. A Házasulandók klubjának megalakításával szintén a kisemberek életének irányítása volt a cél. Reméljük, hogy a szarvasi KISZ-es lányok és fiúk jól szórakoztak, illetve, hogy a békéscsabai Halasi Gábor, aki mostanság 70 esztendős felépült sérüléseiből.

(A fényképek illusztrációk, nem biztos, hogy 1968-ban készültek, viszont jellemzőek a korra.)

További programok »

FEL