A behir.hu időutazó rovatában ma újra visszarepülünk ötven évet és megnézzük, hogy miről írt az 1968. július 31-én megjelenő Békés Megyei Népújság. Kukkantsunk bele ma is az elvtársak és az elvtársnők és a kor örömét, bánatát megélő kisemberek izgalmas világába. Ma egy vállalat prémiumosztásról szóló beszámolójára, egy bírósági esetre, melynek főszereplője a csalafinta fuvaros és vajszívű főnöke és a priuszos katonák átnevelését boncolgató hírre esett a választásunk. Természetesen a 2018-as kommentár most sem maradhat el. Jó szórakozást kívánunk!
Új szokás - jó szokás
Kellemes meglepetéssel fejeződött be a Békés megyei Tanács Építőipari és Tatarozó Vállalat első félévi műszaki konferenciája. S ezt az okozta, hogy a vállalat vezetőségének és szakszervezeti bizottságának kezdeményezésére - kinek-kinek a munkája alapján - ekkor adták át a megérdemelt prémiumot.
Új szokás kezdődött meg ezzel a vállalatnál. Ez nemcsak azért jó, mert a premizáltaknak nem kell hetekig találgatni azt, hogy ki-ki mennyi prémiumban részesül, hanem ami a legfontosabb: a pénzre sem kell sokáig várakozni, mivel a tanácskozás után mindenki átvehette az őt megillető összeget.
Összesen harmincöten kaptak prémiumot. Ahogy a listából kiderült, nyoma sem volt egyenlősdinek, mert az összegek igen-igen eltértek egymástól. Olyannyira, hogy 237 forinttól a majd 3000 forintig szélesedett a skála. A különböző beosztású gazdasági, műszaki és munkahelyi vezetők között az első fél év eredményei alapján csaknem 46 ezer forintot osztottak szét.
Néhányukat azonban mégis meglepetés érte. Csak éppen nem kellemes, hanem kellemetlen. Az egyik építésvezető és művezető prémiumából ugyanis 25-25 százalékot vontak le a munkaterületén történt balesetek miatt. Átlagbértúllépés miatt viszont egy művezető és négy központi dolgozó prémiumának huszonöt-ötven százaléka „ugrott”. Jó tanulság ez a jövőre. Nevezetesen arra, hogy sokkal többet szükséges törődni a munkásvédelemmel és az átlagbérek ellenőrzésével, mert különben az illető vezető prémiuma bánja.
A kezdeményezés, mármint az, hogy az érdekeltek közvetlenül a műszaki konferenciát követően kapták kézhez a pénzt, általános tetszést aratott. Az új szokás, s tegyük mindjárt hozzá azt, hogy jó szokás, ugyanakkor hasznosan és frissen szolgálta az ösztönzést is, ahol pedig kellett, a figyelmeztetést is.
S ez csak növeli az értékét.
Mai kommentár: A munkára való ösztönzés új formáját látjuk megjelenni a hírben. 1968-ban a vállalatok személyzetisei - akik még iskolai keretek között nem tanulták a szakmát – mint végrehajtók jelentek meg a folyamatban. A vállalatvezetéssel megbízott elvtárs és a politikai bizottság utasításait hajtották végre. Egyébként a premizálás, mint közgazdasági kérdés megosztotta a szocialista blokk társadalmait, így a magyart is. A gazdasági téren meglehetősen műbőrkalapos Kádárék úgy tartották, hogy ha az egyént anyagilag is ösztönözni kell a jó munkára, akkor az egyéni és a társadalmi érdek nem esik közvetlenül egybe, és ez nem jó.
A tárgyalóteremből:
A csalafinta fuvaros és a vajszívű főnöke
Sz. Ádám békéscsabai fuvarosnak szívesen gratulálnánk abból az alkalomból, hogy sikerült egy családi házat építenie magának, ha nem tudnánk, hogy a költségek jelentős részét gyanútlan ügyfelein vasalta be. De ne vágjunk a dolgok elé, idézzük sorjában a történteket, úgy, ahogy azok a Békéscsabai Városi Bíróság tárgyalásán jegyzőkönyvbe foglaltattak.
Korábban két cég épített cserépkályhát a megyeszékhelyen magánosok részére: a Zalaegerszegi Cserépkályhagyártó Vállalat kirendeltsége, illetve a Szarvasi Vas- és Fémipari Ktsz részlege. 1966 januárjában egyesült a két kisüzem a ktsz égisze alatt. Az átszervezés számunkra azért fontos most, mert az egyesülés előtt eltérő módon számolták el a megrendelő lakására kiszállított cserépkályhaanyagok fuvardíját. A cserépkályhagyártó vállalatnál - így természetesen a békéscsabai kirendeltségnél is - a vállalkozói díjban benne foglaltatott a fuvarköltség is. Ezen a címen tehát semmit sem kellett fizetnie a megrendelőnek, amikor megjelent házánál a fuvaros. A ktsz-nél viszont más volt a kalkuláció; a részleg megrendelői külön honorálták a fuvart, mivel ez a költség nem szerepelt a vállalkozói díjban. Az egyesülés után a vállalati elszámolási mód alkalmazására utasította a ktsz vezetősége L. Mihály részlegvezetőt. Ö azonban inkább Sz. Adámra hallgatott, aki - elégedetlen lévén a keresetével - megpendítette: nem lehetne-e továbbra is külön díjat felszámolni a megrendelőknek az anyagszállításért. A részlegvezető nemcsak beleegyezett a nyilvánvaló szabálytalanságba, hanem még utasította a központban dolgozó adminisztrátorokat is, hogy ilyen értelemben tájékoztassák a megrendelőket.
Sz. Ádám élt a lehetőséggel. 1966 januárjától 1967 végéig, leleplezéséig, 321 ügyféltől vasalta be a külön fuvardíjat, s ily módon körülbelül 28 ezer forint jogtalan haszonra tett szert. E pénz - mint mondtuk - „jól jött” a lakásépíttetés idején. De nemcsak az ügyfeleket fizettette meg kétszeresen, hanem sokszor kenyéradóját, a kályhaépítő részleget is. Körmönfont módon úgy állította ki a fuvarlevelek egy részét, hogy ne derüljön ki belőlük pontosan, mit és hova szállított. Így munkabért kapott arra az időre is, amit a magánházakhoz való anyagszállítással töltött.
Fuvarleveleit L. Mihály részlegvezető ellenőrizte, s az ellenőrzések során nem kevesebb „szívjóságot” tanúsított, mint akkor, mikor hozzájárult Sz. Ádám külön jövedelméhez.
Kérdés: vajon miért? A vállalat dolgozói, akik felhívták a népi ellenőrzés, illetve a rendőrség figyelmét a fuvaros üzelmeire, úgy vélték, hogy a részlegvezető és kedvenc fuvarosa osztoznak a görbe úton szerzett hasznon. A bírósági eljárás során ezt nem támasztották alá minden kétséget kizáró adatok, így mi is megtartjuk magunknak a feltételezésünket. Bebizonyosodott azonban, hogy L. Mihály elnézte Sz. Ádámnak a csalást, és ezért mindkettőjüket 10-10 hónapi szabadságvesztésre ítélte a Békéscsabai Városi Bíróság.
Az ítélet nem jogerős.
Mai kommentár: A cím egy modern felnőtteknek szóló mesét sugall. Természetesen az is. Mese a gonosz fuvarosról és főnökéről, akik csúnya dolgokat cselekedtek. De az éber kollégák – akik kimaradtak a buliból – szépen, ügyesen feljelentették őket. Így a két gonosz elnyerte méltó büntetését. Szomorú történet ez tele irigységgel és a kor elvárásának megfelelően feljelentősdivel. Gondoljunk bele, hogy 2018-ban van, hogy milliárdos csalások esetén sem kapnak ilyen mérvű büntetést az elkövetők. Ja, hogy azóta kineveltünk egy Dunányi ügyvédet? Ez igaz.
Priuszos sorkatonák
A honvédelmi kötelezettség azokra a fiatalokra is kiterjed, akiket a bíróság sorkatonai szolgálatuk előtt valamilyen bűncselekményért elítélt. Ezeknek az ifjaknak a munkáját, fejlődését különös figyelemmel kísérik a parancsnokok, valamint a párt- és a KISZ-szervezetek. Rossz útra tévedésüknek igen gyakran a hányatott magánélet, a rossz társaság, a bizonytalan környezet volt az oka. A hadseregben, az egészséges katonaközösség többnyire igen kedvezően hat a priuszos fiatalok fejlődésére. A hadsereg egyik fontos fegyvernemének főnöksége megállapította, hogy csapataiknál a büntetett előéletű fiatalok fegyelmi helyzete, magatartása nem rosszabb az átlagosnál. Sokan közülük kiemelkedő eredményeket érnek el a kiképzésben, részt vesznek a szocialista versenymozgalomban, sőt, rajparancsnoki teendők ellátására is alkalmassá válnak. Mindez a hadseregben folyó sikeres nevelő munkát dicséri. Ráadásul a „priuszos” sorkatonák leszerelése után többnyire teljesen megváltozott erkölcsi felfogással, fegyelmezett, kötelességtudó állampolgárként térnek vissza a polgári életbe.
Mai kommentár: A pártélet nagyobb hatást gyakorolt a bűnözőkre, mint a büntetés-végrehajtás. Ennél szebb hírt sem Lenin, sem Sztálin, sem Rákosi, sem Kádár elvtárs nem tudott volna elképzelni. Kész csoda, hogy nem készült belőle színpadi vagy filmes adaptáció, de legalább egy nyavalyás mondatot megérdemelt volna az ország akkori kedvenc rádióműsorában a Szabó családban.
(A fényképek illusztrációk, nem biztos, hogy 1968-ban készültek, nem biztos, hogy Békés megyében, de jellemzőek a korra.)
