A behir.hu időutazó rovatában ma újra visszarepülünk ötven évet és megnézzük, hogy miről írt az 1968. július 14-én megjelenő Békés Megyei Népújság. Kukkantsunk bele ma is az elvtársak és az elvtársnők és a kor örömét, bánatát megélő kisemberek izgalmas világába. Ma a szennyvízkezelés egy sajátos esetét bemutató tudósítás, egy misszek, madmazellek és IBUSZ-betyárt is bevető kiváló jegyzet, az italozó szeghalmi pékek miatti intézkedéseket bemutató levél, a Füzesgyarmatra fogorvosokat csábítás technikáját bemutató hír, illetve néhány szórakoztató szerkesztői üzenet kerül reflektorfénybe. A mai kommentár most sem maradhat el. Jó szórakozást kívánunk!
Eredményes volt az egyeztető tárgyalás
Néhány hete visszatérő problémaként foglalkoztunk lapunkban a békéscsabai szennyvíz felhasználásával öntözés útján. A téma szorgalmazása eredménnyel járt, mert pénteken, július 12-én egyeztető tárgyalásra került sor az érdekelt intézmények és a Lenin Termelőszövetkezet között.
Megállapodás is született, mely szerint a Lenin Tsz egyik 300 holdas határrészében két öntözőberendezés segítségével cukorrépára, silókukoricára és takarmány-kukoricára öntözik a szennyvizet. A termelőszövetkezet a tiszta öntözővízért járó díjat fizeti, vagyis a szennyvíz öntözéssel járó többletköltséget a szennyvíztermelő üzemek magukra vállalták.
Mai kommentár: 50 év távlatából megdöbbentő a hír, mely szerint szennyvízzel locsolják a kultúrnövényeket. Azonban tudnunk kell, hogy ebben az időben – nem csak Békés megyében, hanem az egész országban – még kezdetleges volt a szennyvízelvezetés és tisztítás. A közműolló, vagyis a közműves vízellátásba bekötött és a csatornahálózatra kötött lakosság arányának különbsége fokozatosan csökkent, de a záródása igazából az ezredforduló után vált gyors üteművé. Továbbá a hírhez tartozó megállapítás, hogy akkoriban a háztartások többségében a tisztítószerek kimerültek a citromlé és a szódabikarbóna kombóban. Mégis ragyogott minden. Még nem volt szükség külön szekrényt vásárolni a vegyszerek tárolásához, ezt a csodát a fogyasztói társadalom kiteljesedése hozta el.
Útitárs, bő gatyában
Kondoroson száll fel a buszra az idős házaspár és megjelenésük olyanféle hatást gyakorol a melegtől bágyadt utasokra, mint egy kisebb méretű plasztikbomba robbanása. Ki tátott szájjal, ki pedig fejcsóválva, mosolyogva csodálja a bácsi öltözékét: a lobogó szárú fehér gatyát, ezüst pitykés, tulipános mellényt, feltűrt szélű tollas kalapot, no és a fokost. Egy ötéves forma lurkó közelebb húzódik és meg is tapogatja titkon a lajbit, hogy igazi-e. Talán még a hegyesre pödrött bajuszt is meghúzogatná, ha az öreg nem viselkedne olyan szigorú méltósággal, ami a vattaszakállú Mikulás bácsiknak nem sajátja.
Az első pillanatban én is azt gyanítom, hogy jelmez ez az öltözék, valami ravasz IBUSZ-fogás. Talán a híres-nevezetes Kondorosi Csárda idegenforgalmát hivatott fellendíteni a Rózsa Sándornak maszkírozott férfiú. Olvashat az ember mostanában éppen eleget a Hortobágyon angol misszeket és francia madmazeleket nyeregbe kapó IBUSZ-betyárokról. Szerencsére nem ezen a vonalon kezdem a puhatolódzást - mert rövidesen nagy beszélgetésbe kezdünk, szenzációt keltő útitársammal - és így elejét veszem a jogos sértődésnek. Juhász András bácsinak, az örménykúti Béke Tsz juhászának ugyanis ez a rendes, ünneplő öltözéke. Néhány éve még télen-nyáron gatyában járt, s csak azért vásárolt kissé melegebb öltözéket is, mert „érzékenyek már a fagyra az öreg csontok”. Most azonban hivatalos ügyben utazik Békéscsabára, nyugdíját intézi az SZTK-ban és - mint mondja -, ilyenkor illik tisztességesen felöltözni.
Autóbuszon rövid az út Kondorostól Csabáig és Juhász András, mint a pusztai emberek általában, nem kapkodja el a beszélgetést sem. Még ücsörögnünk kell az autóbusz-pályaudvaron is egy órát, hogy kikerekedjen élete története.
- Juhász volt már a dédnagyapám is. Apám azonban „elfajzott” egy kicsit, gulyásnak állt. Én állítottam helyre a család becsületét vagy hatvan évvel ezelőtt, a Csongrád megyei Árpádhalmán. Ott bojtárkodtam és ott tettem vizsgát Kisbögre András számadónál.
- Vizsgát? Hát miből kell vizsgázni a juhásznak? - kérdem nagy naivan és ezzel ugyancsak jó kedvre hangolom Juhász bácsit.
- Hát a vizsga az olyan volt, fiam - meséli somolyogva -, hogy összegyűlt a csárdában a puszta minden embere és a vizsgázó fizette a bort, amíg csak inni tudtak. Egy évig vertem a fogamhoz a garast, hogy győzzem tölteni a poharakat, mert tudták ám inni a régiek. De még a csobolyókat is tele kellett buggyantani végül, hogy teljesen megfeleljek.
Hatvan éve legeltet Juhász András és azóta bejárta a Tisza mentét és Békés megyét. Végtelen dús legelőkre emlékszik, sok jó kenyeres pajtásra és - csaknem könnyes áhítattal - hűséges szamarakra, kutyákra. - Volt nekem egy szamaram, a Zsuzsi. Akár hiszi, akár nem, az lefeküdt és úgy vett a hátára, ha többet ittam, mint kellett volna. Hát még a Szikra kutya. Annak több esze volt a birkákhoz, mint akárhány juhásznak. Reggeltől estig rá sem kellett néznem a nyájra, amíg együtt legeltettünk.
- Fogynak a tágas legelők, de még inkább az élet - panaszolja Juhász András. A faragott nyelű gamók, szűrök javát eladta a múzeumnak és ezt az utolsó varrott mellényt is kikezdte már a moly. Jó sora van a tsz-ben, de szerinte az sem az igazi már, hogy állatorvos gyógyítja a birkát és nem a juhász. Nyugdíjba vágyik, rövidesen végleg a sarokba állítja a rézvégű botot. Maradnak az emlékek, a régi nóták: „Túl a Tiszáin, a szendrei határon ...” És marad természetesen a család. A gyerekek, akik már csak az ő szava után ismerik a Szent György napi kihajtást, a juhsajtkészítés és a fafaragás tudományát.
Mai kommentár: Ismét egy kisebb szociográfia a párt lapjában. Annak ellenére remek írás, hogy természetesen jó dolognak állítja be a téeszesítést. A szerző csak nagyon enyhén ironizál Juhász András öltözékén, busszal való közlekedésén. Az „Olvashat az ember mostanában éppen eleget a Hortobágyon angol misszeket és francia madmazeleket nyeregbe kapó IBUSZ-betyárokról.” mondat pedig 50 év távlatából is zseniális.
Cikkünk nyomán :
Intézkedtünk a szeghalmi kenyér minőségének javítására
A Békés megyei Népújságban június 30-án megjelent ,,Miért sületlen a kenyér Szeghalmon?” című közlemény félreérthetetlen módon felhívta a vállalat figyelmét arra, hogy Szeghalmon esetenként rossz minőségű, sületlen kenyér kerül forgalomba. A kenyér sületlenségéért egyértelműen, csak az ipar, illetve az üzem szakmunkásai, árukiadója, vezetője a felelős.
A vállalat vezetősége a minőség javítására a közelmúltban új technológiai eljárást vezetett be Szeghalmon is. Az üzem termékeit a vállalat műszaki dolgozói gyakran ellenőrzik. A munkájukat felületesen ellátó dolgozókkal szemben anyagi felelősségre vonást alkalmazunk. Kiadott intézkedéseink minden bizonnyal csökkentik annak a lehetőségét, hogy rossz minőségű kenyér kerüljön forgalomba Szeghalmon.
Demcsák Mihály igazgató
Mai kommentár: Bizonyára emlékeznek a június 30-ai lapszemlénkben kiemelt hírre, az italozó szeghalmi pékek esetére. A Sárrét fővárosában vélhetően kisebb botrányt kavart az ügy. A vezető tisztséget betöltő elvtársak összeültek, levették műbőrkalapjukat és összedugták a fejüket. A megoldás: intézkedés, sűrű ellenőrzés és felelősségre vonás. Ettől a pékek biztosan nagyon megijedtek és onnantól kizárólag tejet ittak munkaidőben
„Kifogott szerencse”
Hosszabb idő óta tesz rendszeres erőfeszítést a Füzesgyarmati Községi Tanács Végrehajtó Bizottsága, hogy a községbe letelepedésre bírjon egy fogorvos házaspárt. Eddigi próbálkozásuk meddőnek bizonyult, mert a Budapesten és Szegeden végzett orvosok jobban ragaszkodtak a flaszterhez, minthogy Füzesgyarmatra költözzenek. A község vezetői ennek ellenére nem mondtak le elképzeléseikről. Ezért újra és újra felkeresték a Szegedi Orvostudományi Egyetemet, ahol több ízben találkoztak fiatal orvostanhallgatókkal. Szó szerint megagitálták őket, hogy látogassanak Füzesgyarmatra, tegyenek háztűznézőt, s ha kedvükre való a község, akkor maradjanak ott.
Szabó Mihály és felesége - mindketten szeptemberben diplomáznak - ilyen előzmények után látogattak Füzesgyarmatra, ahol a község vezetői megmutatták a részükre kiszemelt lakást - négy szoba, összkomfort - a fogorvosi rendelőt, mire a két fiatal úgy határozott, hogy októberben Füzesgyarmaton munkába áll.
Mai kommentár: Az írás jól tükrözi azt, hogy abban az időben is igazán nehéz volt szakembereket, jó szakembereket vidékre, egy kisebb településre csábítani. Azt viszont csak én gondolom hozzá, hogy azért az bájos lehetett, amikor a füzesgyarmati tanács tagjai bepréselik magukat a szolgálati autóba és elkocsikáznak Szegedre, ahol megagitálják a végzős hallgatókat.
Szerkesztői üzenetek
Régi hagyományokkal rendelkezik napi- és hetilapokban a szerkesztői üzenetek rovata, amelyben szigorú vagy lágyszívű írástudók, c rovatvezetők írják meg az olvasóknak jó tanácsaikat, véleményeiket, javaslataikat. Krónikánkban egykori furcsaságokat és mai, friss üzeneteket idézünk.
Napjainkból
Végezetül hadd idézzünk néhányat a lapoknál napjainkban jelentkezők leveleiből, és az azokra adott szerkesztői üzenetekből. Kellő tapintattal nem írtuk ki a levélírók eredeti kezdő betűit sem. Nehogy véletlenül magukra ismerjenek.
K. E. írja: „Nem jött el a találkára. Biztos, hogy nem jött el, mert ő ott volt a villanyóránál kilenc előtt húsz perccel és várt tízig...” ‘
Üzenet: Igen, hát ez nagyon fájdalmas, de majd csak kiheveri. Ha mindenki novellát írna, akivel ez már megesett.-,.
Z. B. írja: „Múlt évben próbálkoztam önnél „Egy történet a sok közül” című írásommal. Most azonban egy másikkal próbálkozom”.
Üzenet: Emlékszem. És tudja, fejlődött. Most már nem írja két ellel a ló-t...
T. R. írja: „Nagyon szeretem a túrósgombócot, de fiatal feleségem nem tudja elkészíteni. Ezért örömömre szolgált, amikor lapjukban megláttam a túrósgombóc receptjét. Oda is adtam a menyecskének, mondva: Itt a recept, készíts túrósgombócot! Előírás szerint csinálta: az elkészített masszát 34 óráig pihentette a receptben feltüntetettek szerint, és amikor a gombóc formálásához kezdett, akkor láttuk, hogy a massza megzöldült, csupa penész volt. Talán valami hiba van a receptben!”
Üzenet: „Bizony, sajtóhiba áldozata lett. A 3-as és a 4-es között hiányzik a törtvonal, vagyis a masszát mindössze háromnegyed órán át kell pihentetni. Elnézést kérünk, de egy megjegyzést mégsem mulaszthatunk el: akármilyen fiatal is a kedves felesége, és akármennyire nem tud főzni, annyit talán mégis illett volna tudnia, hogy a túró 34 órát mégsem állhat szabad levegőn.”
Mai kommentár: Már 50 éve is szokás volt szerkesztői üzeneteket közölni, ebből az anyagból csak az 1968-as üzeneteket lapszemlézzük. Igazán kiváló, akár cinikusnak is nevezhető üzenetekkel válaszoltak a kor szerkesztői a kisemberek számára bizonyára nagyon fontos kérdésekre. Valljuk be, hogy a 34 órát álló túrógombóc esetére jobb választ ma sem tudnánk adni. Jó lenne tudni, hogy a kapcsolat kibírta-e ezt a nyilvános magyarázatot. Attól tartok, hogy nem.
(A fényképek illusztrációk, nem biztos, hogy 1968-ban készültek, nem biztos, hogy Békés megyében, de jellemzőek a korra.)
