A nap sztorija – Ez történt 1968. december 31-én, Békés megyében

2018. december 31. 14:28 | Diós Zsolt

A behir.hu időutazó rovatában ma újra visszarepülünk ötven évet és megnézzük, hogy miről írt a Karácsony szentségét el nem ismerő Békés Megyei Népújság 1968. december 31-én. Kukkantsunk bele az újesztendőre készülő elvtársak és elvtársnők, illetve a kor örömét, bánatát megélő kisemberek izgalmas világába. Ma a jövőbe mutató vezércikk, egy, az 1968-as év történéseit összefoglaló jegyzet és egy, a szex és a szocialista világrend összefüggéseit értelmező írás kerül reflektorfénybe. Mai lapszemlénket is kiegészítjük egy aznapi fotóval és természetesen a 2018-as kommentárok sem maradhatnak el. Hasznos időtöltést kívánunk!

 

Rajtunk múlik

Az új esztendőt köszöntve, az ember a réginél szebbet, jobbat vár. Ezért kíván boldog új évet. Ezért kíván a magyar ember bort, búzát, békességet, azaz vidámságot, bőséget, nyugodt életet.

Ejnye-bejnye! (forrás: FORTEPAN/Magyar Rendőr)

Az újévi jókívánság ma is úgy hangzik, mint hosszú-hosszú évtizedekkel ezelőtt. Szavakban marad, ami volt, de tartalma megváltozott, mert ma a kívánságok s azok megvalósulása reális alapokon nyugszanak. Teljesülésük nem földöntúli hatalmaktól függ, hanem az emberek munkája tevékenysége váltja őket valóra.

Kitől vagy kiktől függ ma, hogy vidám, gazdag, békességes legyen hazánkban az élet? Magunktól! Tőlünk, emberektől! Mindenkitől, aki képes és akar dolgozni azért, hogy gazdagodjék országunk, az az ország amelyben a munka gyümölcsét a dolgozó ember élvezi. Régente hittünk - ha hittünk - abban, hogy a kívánságok megvalósulnak. Ma akarjuk. Ma tudjuk, meggyőződtünk róla, hogy a boldog, vidám élet megteremtésének az emberek munkája az aranyfedezete.

Nem nehéz felismerni, meglátni és meggyőződni róla, hogy újévi jókívánságaink a realitáson nyugszanak. Csak körül kell nézni az országban, a megyében, csak él kell sétálni a városainkba, falvainkba, csak be kell nézni gyárainkba, ahol sok-sok új géppel, nagy-nagy igyekezettel termeli a munkás az egyre szebb, egyre jobb, korszerűbb termékeket. Csak körül kell nézni falun és felismerni, hogy például a megye szövetkezeti parasztságának élete, munkakörülményei, kultúrája mennyit és hogyan változott meg, nem a harminc-negyven évihez, hanem akárcsak a tíz évivel ezelőttihez képest is. Ma a falun életszükséglet a könyv, a film, a rádió, a televízió, a villanyvilágítás.
Sikeres esztendőt hagyunk magunk mögött. S az új várása közben felmerül a kérdés, hogy van-e iránymutatás, van-e útmutató ahhoz, hogy sikereinkre újabb sikereket építhessünk, hogy tovább gazdagodhassunk, gyarapodhassunk. Igen, van. Az MSZMP Központi Bizottsága nemrég tette közzé az új esztendő népgazdasági tervének főbb elképzeléseit. Parlamentünk a közelmúltban szavazta meg az 1969. évi költségvetést A számok, az előirányzatok nem látványosak, hanem szerények, optimizmust keltőén reálisak, s megvalósításuk bizton közelebb visz az új évben is a kívánság teljesüléséhez: a boldog, szocialista haza felépítéséhez. Hogy a terv, elképzelés megvalósuljon, annak letéteményese a munkás, a paraszt, az értelmiségi. A dolgozó, az embertársait s hazáját szerető ember.
Bort, búzát, békességet! - hangzik a köszöntő és ismételten mondjuk: békességet!- Igen, mert akarjuk a békét! De a világ sok-sok részén fegyvereket csörtetnek, háborús pánikot keltenek, pusztítanak s vérrel, vassal támadnak a szabadságukért harcoló népekre. Nagyok ezek az erők. Nagy a hatalmuk s ezek kapcsán felvetődik a kérdés: rajtunk múlik-e vajon, hogy békében épüljön hazánk, 6 békében éljen az emberiség? Igen! Rajtunk is múlik. Napjaink világeseményei világos választ adnak erre. A tárgyalóasztalhoz kényszerült imperialista politikusok s a népek napról napra erősödő békeakarata erre a felelet. Mert napról napra erősödik az a tábor, amelynek a béke nem jámbor óhaj csupán, hanem elszánt akarat és harc.

Bizakodással, örömmel, várakozással köszöntjük az új esztendőt. De tudjuk, utunk az új esztendőben sem lesz mindig sima, nem lesz mentes a buktatóktól. Tudjuk, hogy néha nehezen visz majd felfelé az út. Számítunk rá, hogy a történelem újszülötte, az 1969- es esztendő „nyűgös” lesz néha, gondot is okoz tán. Tudjuk, hogy maradnak hibák a múlt évről s lesznek újak is az új évben. Tudjuk, hogy az új esztendőben is meg kell vívnunk harcunkat hogy jól, egyre jobban menjen a munka. Meg kell vívnunk harcunkat önmagunkkal is, hogy ne lankadjunk, hogy ne töltsön el önelégültség, hogy a sikertelenségek ne kedvet vesztő, hanem sikerekre ösztönző állomások legyenek.

De ha nem lesz is mindig sima az út, végigjárjuk becsülettel, mint eddig tettük, s ha nem állunk meg félúton, hanem tekintetet előreszegezve, előre lépünk, egyre jobban kitárul előttünk szocialista társadalmunk minden szépsége, gazdagsága. Hogy így legyen, rajtunk múlik, s ezért is reális ma a régi szép újévi köszöntő: bort, búzát, békességet.

Deák Gyula

Mai kommentár: Az MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács lapjának utolsó 1968-as vezércikke megnyugtat bennünket, hogy a következő esztendőben sem fogunk unatkozni. Sőt! Deák Gyula természetesen a kisemberek vállára nyomja le a felelősséget, hiszen nekik kell tenniük azért, hogy szebb és jobb legyen a jövő. Az utolsó bekezdés utolsó előtti mondata akár az 1969-es év jelszava is lehetne: „De ha nem lesz is mindig sima az út, végigjárjuk becsülettel, mint eddig tettük, s ha nem állunk meg félúton, hanem tekintetet előreszegezve, előre lépünk, egyre jobban kitárul előttünk szocialista társadalmunk minden szépsége, gazdagsága.” Na, majd meglátjuk!

 

Így éltünk ’68-ban

Tavaly, amikor szilveszter éjjelén koccintottunk - emlékezzenek csak! -, mit is mondtunk egymásnak?
Azt mondtuk, hogy BUM!, vagyis Boldog Új Mechanizmust...

Eltelt egy esztendő, ismét pohár a kezünkben, de mielőtt bármit bárhová kívánnánk, valljuk meg igaz lelkünkre: a BUM bevált, az új mechanizmus első esztendeje nem okozott csalódást.

Ejnye-bejnye! (forrás: FORTEPAN/Magyar Rendőr)

Legfeljebb azok csalódtak, akik azt hitték: munkanélküliség lesz. Hát nem lett munkanélküliség! Azt mondták ezek (az aggodalmaskodók), hogy a mechanizmus óhatatlanul munkaerő-fölösleget hoz létre, ahol tényleg fölösleg van, s ez nem is baj. És mi történt? Olyanformán jártak, mint j a bűvész, alá bekonferálja, hogy eltünteti a nyuszit a cilinder mélyén, hókusz-pókusz, s mikor felemeli c cilindert nem is egy nyuszi van ott, hanem tizenkettő... Azonban, ha jobban megnézzük ezeket a tapsifüleseket, mit látunk? Azt, hogy csaknem mind icike-picike, beéri egy szál j káposztalevéllel. Jól megtermett nagy nyulat alig látni közöttük... Vagyis sok kis nyuszit kell elővarázsolnia ahhoz, hogy néhány nagy nyuszi nagyobb káposztát kaphasson... Sok-sok kis gépírónőt, takarítónőt, segédmunkást kell felvenni ahhoz, hogy - az átlagbér szabályai szerint - a főelőadó meg az osztályvezető nyulak is jóllakhassanak...
Nos, ha a „nyúltenyésztés" divatba jött az iparban, a mezőgazdaságban az ellenkező folyamat játszódott le. Van nekem egy régi festőművész barátom, aki évtizedek óta festeget falusi életképeket, ilyeneket, mint: „A nyáját terelgető pásztor", „Markot szedő menyecske", „Traktorista éjszakai szántáson", „Fejőnő a Riskával".,. A napokban meghívott a műtermébe, nézném meg az idén pingált képeit. Ilyeneket láttam: „A bérmunkában- ablaktisztító pásztor", „Az exportcsomagoló fejőnő", „Tsz-gulyás kefét köt", „Traktorista tyúkszemvágás közben". Félreértés ne essék, nem a saját tyúkszemét vágja, hanem a vendégekét a fürdőben, amit a nagyobb jövedelem kedvéért s tsz üzemeltet.

Hogy ki, mivel és hol kereskedik, miképp akar pénzt szerezni - feltéve, hogy törvényes úton -, nem az én gondom, ezért az vesse az első követ az ügyeskedő tsz-ekre, aki maga nem ügyeskedik. Mert azért így is megtermett minden az idén a földeken, pedig akkora szárazság volt, hogy már azt hittük semmi sem lesz és mindennek felmegy az ára. És mégis szinte minden megvolt: zöldség, gyümölcs, paprika, burgonya. Pedig a növények, a fák ugyancsak sorvadoztak, fel is ment az ára a levélnek, e vele együtt a levelezőlapnak, a táviratnak meg a különleges postai szolgáltatásoknak.
Ez nem sokkal azután volt, hogy véget ért az olimpia, így aztán a kutya se törődött vele, hiszen örömmámorban úsztunk, sportolóink nagyszerűen helytálltuk odakint, egy csomó aranyat szereztek, egyedül valami labdarúgó akadt, aki - nem ismervén a valutakrízist -, az arany helyett inkább a dollárt választotta.
És, míg fiaink 15 ezer kilométerre tőlünk az aranyakért harcoltak, addig mi idehaza ugyanezt tettük az ezüstökért. A különbség csak annyi, hogy mi nem kapni, hanem eladni akartunk. Micsoda nagyszerű sport volt! Bodicsek, kettős járomfogás, balegyenesek, kemény - de férfias küzdelem a nyílt utcán! Hiába nyugtatták az illetékesek a közönséget népünk nem hallgatott a jő szóra, csak törte magát a tőrt ezüsttel, mert hát mit lehessen tudni, hátha leszállítják az árát. Hogy le is szállították? No igen, de csak azért, mert leesett az ezüst világpiaci ára. Aki nem hiszi, menjen ki a világpiacra és járjon utána.

Azután elmúlt a nyár, elmúlt az olimpia, beköszöntött a hűvösebb idő. A nagy divatszalonok bemutatták téli kollekciójukat, ugyanezt tették a labdarúgó-csapatok is: a bundabemutatónak a Népstadionban és a többi pályán nem volt nagy közönségsikere. A közönség ugyanis kezdett eltünedezni és maradtak a bundák. Divatos, alkalmi, kétrészes kis bunda, közben tíz perc szünet, részletre - tavaszi visszafizetésre.

Nagy bunda, két pont díszítéssel, potom néhány ezer forintért. Milyen igaz is a mondás: a győzelmet a sportban sem adják ingyen!

Nézzük, mi is történt még 1968-ban. Sok minden... Végre valahára megindult egy kormánylap, a Magyar Hírlap, legfőbb ideje volt, mert eddig csupa ellenzéki lap működött az országban. Egy csomó iparvállalat megkapta az önálló exportjogot - erre is szükség volt, legalább több 70 dolláros útlevél jut azoknak, akiknek nincs exportjoguk. A televízióból eltűnt az Angyal - helyette megjelent egy detektívpapa a kisfiával, aki állandóan bebizonyítja, hogy az apukája szenilis, nélküle semmit sem tudna kinyomozni.

Felépült a rádió nagy adója, most már kitűnően foghatnánk a Kossuth-ot, ha parányi elemet is lehetne kapni az óriásadó mellé.

De hiánycikk lett a kis példányszámú Kortárs című folyóirat is, egyszerűen nem lehetett hozzájutni, mióta egy nagy, kétszázezer példányos újság megírta, hogy mit nem lett volna szabad közölnie. Amerikában megbukott Johnson, Magyarországon győzött a Coca Cola. Tejes sikert aratott a „Napóleon konyakot a dolgozóknak" akció. (600 forintért). Szerencsésen lezajlott a Budapesti Nemzetközi Vásár, majd a Budapesti őszi Vásár is, az előbbin mindenki tetszés szerint kiválaszthatta azt, amit nem árulnak az utóbbin. Bevezették az ötnapos munkahetet, egyelőre csak az iparban, a hivatalokban nem, mert ott - mint közölték - a helyzet „még nem érett meg" rá.
Túl kevés a hivatalnok.

S hogy szilveszterkor mégse legyünk ünneprontók, ismerjük el: egyre több pezsgőféleséget gyártunk. Nincs messze az idő, amikor elegendő pezsgő is lesz.

Addig azonban a féleséggel koccintva mondjuk, hogy: Boldog új évet!

Novobáczky Sándor

Mai kommentár: A vendégszerző, Novobáczky Sándor igazán kiváló, sok esetben humoros összefoglalója az 1968-as esztendőről. A szerző némi kritikára is lehetőséget kapott, mellyel élt is. A felsoroltak közül rovatunkban több témát is érintettünk, vagyis időutazásunk során megfelelő állomásokat választottunk.

 

Nem azért mondom…
Sex

Mikor gyengéd érzések vertek tanyát szívemben Mancika iránt - aki első igazi szerelmem volt -, eleinte inkább hamiskás szelleméért, elragadó egyéniségéért rajongtam. Egyszóval a lelkét szerettem. Csak később tárultak fel előttem Mancika bájos lényének egyéb, hogyismondjam.. kézzel foghatóbb szeretetreméltóságai. Azóta szilárdabbá váltak dialektikus ismereteim, tudom, hogy tartalom nem választható külön a formától, lélek a testtől. Ezekre a dolgokra persze rá kellett jönni. Az embernek is meg a társadalomnak is.

Aktfotó 1968-ból (forrás: FORTEPAN/Pálinkás Zsolt

Emlékszem azokra az időkre, amikor társadalmi méretekben is csak az emelkedett, szellemi szférákkal foglalkoztunk. Oly erős volt a szocialista erkölcs, hogy filmjeinkben például legfeljebb kergetőztek az erdőben vagy maximum cvikipuszit váltottak a szerelmesek - miközben megbeszélték a munkaverseny legújabb fejleményeit - esetleg egymás kezét fogták. (Mást semmit!) Azt az asszonytársat, aki rúzsozta a száját, merészebb szabású ruhát hordott vagy egyéb efféle csábművelettel kellette magát, ferde szemmel néztük. (Jó ürügy volt, hogy megnézhessük.) Szerencsére a dolgozó nők és férfiak mindennek dacára nem kimondottan csak a lelkiekkel foglalkoztak, amire bizonyság, hogy a népszaporulat soha nem volt olyan emelkedő tendenciájú, mint akkortájt. Bár ennek adminisztratív okai is voltak.
Nos, manapság merőben más a helyzet. A mini és a szupermini népi-nemzeti viseletté vált az ifjabb korosztálynál.

Neves kabarészínházunk egyik műsorának címe: Hungarosex Pesten már megszokott, hellyel-közzel megunt látványosság a sztriptíz, de ha valaki nem akar ezért felutazni a fővárosba, elég, ha megnéz egy Jancsó filmet. Persze nálunk az ilyesmi soha nem öncélú. Legfeljebb a kosztümök hiányozhatnak egy-egy produkcióból - az eszmei mondanivaló soha! Kedvenc politikai hetilapomban olvasom, hogy nyugaton a testiség diadalmasan hódit a színházművészetben is. Shakespeare darabjaiban pucéran sétafikáinak a főszereplők. Olyan darab is van, ahol a férfi szereplők - jaj, nem is tudom, hogyan írjam le - impozáns méretű darabokkal felszerelve jelennek meg a színen - az eszmei mondanivaló pontosabb kifejtése érdekében.

Mindez - mint olvastam - kizárólag haladó eszmei szándékból, az elburjánzott, profán, obszcén, triviális, sexkultusz elleni frappáns tiltakozásból kerül a közönség szeme elé. Mi a nyugatnál is jobban elítéljük az öncélú, művészietlen sex-hajhászást.

Mi várható ezek után a mi színpadjainkon?

Mai kommentár: A jegyzet írója 1968 decemberében a jövőbe látott, ugyanis az 1969-es esztendő – egyebek mellett – a szexuális forradalommal írta be magát a történelemkönyvekbe. Az írás elolvasása után önkéntelenül beugrik Bacsó Péter kitűnő, A tanú című filmjéből Virág elvtárs egyik klasszikus kijelentése: "Hagyjuk a szexualitást a hanyatló nyugat ópiumának!" A szocializmus és a szex témaköre külön történet(eket) érdemel, ezért a jövő évben erre még visszatérünk.

 

Egy fotó

 

Mai fotónk az 1968. december 31-ei Békés Megyei Népújság címoldalán jelent meg újévi üdvözletként.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

(A fényképek illusztrációk, nem biztos, hogy 1968-ban készültek, nem biztos, hogy Békés megyében, de jellemzőek a korra.)

BOLDOG, SIKEREKBEN GAZDAG ÚJ ESZTENDŐT KÍVÁNUNK ROVATUNK MINDEN OLVASÓJÁNAK!

További programok »

FEL