A nap sztorija – Éljenek a nagyszülők!

2018. szeptember 2. 13:22 | Diós Zsolt

Az ember élete – szerencsés esetben - két szakaszra osztható. Az első rész a boldogabb, a második a szomorúbb. Az első szakaszban velünk vannak a nagyszüleink, akik kiteljesítik az életünket, a másodikban sajnos nélkülük kell boldogulnunk. Immár 40 éve, 1978 óta szeptember első vasárnapja a Nagyszülők Napja. Ilyenkor a megszokottnál is több figyelmet fordítunk a nagyikra, a mamikra, a tatikra, a papikra. A behir.hu napi rovatában Őket köszöntjük.

 

 

1978 óta ünnepeljük a nagyszülőket (forrás: euro.com)

A nap története

A történet rögtön egy érdekességgel kezdődik, ugyanis azt kevesen tudják, hogy a világon először 1965-ben, Lengyelországban tartották meg a nagymamák napját.

A nagyszülők világnapját elsőként 40 esztendeje, 1978. szeptember első vasárnapján rendezték meg az Egyesült Államokban. A világnapnak hivatalos virágot is választottak, mely a nefelejcs lett, védőszentjüknek pedig Szent Annát választották.

A későbbiekben számos más országban – Németországban, Kanadában, Ausztráliában, de még Kínában is – hivatalos ünnepnapként tartják nyilván ezt a jeles napot.

Hazánkban egyelőre nem túl elterjedt szokás, hogy szeptember elején felköszönjük nagyszüleink áldozatos munkáját, vagy megemlékezzünk róluk, ha már nem lehetnek velünk.

Vajon miért hozták létre ezt a napot? Azon egyszerű okból, hogy megmutassák a fiatalabb generációknak, milyen fontos szerepet is töltöttek be az idősek a történelem során, illetve a családon belül.

 

Az igazi kincs

A gyakorló szülők tudják, hogy a nagyszülő kincs. Igazi kincs, akinek élete többnyire az unokái körül forog.

A nagymamák feladata elsősorban a nevelés (forrás: nlcafe.hu)

Miután a szülők felnevelték gyermekeiket lezártak egy életszakaszt, mely sok esetben törést is okozhat, hiszen úgy érzik, hogy a legfontosabb feladatot teljesítették. Ebben az időszakban az unoka, az unokák érkezése új értelmet ad a nagyszülők életének, boldogságot és hálát éreznek, és ez fokozza az életörömüket. A nagyszülőséget, mint életszerepet meg kell tanulni. Mert a saját nagymamánkra, nagypapánkra egészen másképpen emlékszünk, mint amikor mi magunk nézünk a tükörbe nagymamaként, nagypapaként.

Az unokák számára pedig nagy nyereség, ha vannak szeretetteljes, gondos és segítőkész nagyszüleik, akik engedékenyebbek, mint a szüleik, és akik nem könyvből mesélnek, hanem sokszor hihetetlen, kalandos és meseszerű emlékeiket mondják el.

 

 

Változás a társadalomban, változás a családban

Mindannyian tapasztaljuk, hogy a 21. században szinte minden átformálódott körülöttünk, ami természetesen kihat a nagyszülői szerepekre is.

Átértékelődik a nagypapák szerepe (forrás: koloknet.hu)

A családi szokások megváltozása, a megnövekedett várható élettartam, a szülők nagyobb munkavállalása és a válások növekvő száma miatt a nagyszülőknek egyre nagyobb szerepe van, illetve lesz az unokáik életében.

A társadalomban bekövetkező változásokról az oxfordi egyetem a közelmúltban készített egy kutatást, melyből kiderült, hogy a nagyszülői részvétel nagymértékben növeli a gyerekek biztonságérzetét és jó közérzetét. A több mint 1500 gyermek bevonásával készült vizsgálat igazolja, hogy a nagyszülőik bevonása a családi életbe pozitív hatással van az unokákra.

Azok a gyerekek, akiket szeretnek, akik a család több tagjának a támogatását élvezik, többek között a nagyszülőkét is, már korán megtanulják, hogyan is működik jól egy emberi kapcsolat. Másképp dolgoznak fel minden élményt, és ha a családban valamilyen negatív hatás éri őket, például elválnak a szülők, azt is sokkal jobban képesek feldolgozni.

Újraértékelték a nagypapák szerepét is. Ezek szerint az ő részvételük is nagyban hozzájárul a gyerekek jólétéhez, ugyanakkor más szerepkörben. Míg a nagymamáknak nagyobb szerepe van a nevelésben, a tapasztalatok, bölcsességek átadásában, addig a papák feladata inkább a mentorálás, ők amolyan atyai jóbarátok, ha kell, akkor cinkosok és persze ők is minden igyekezetükkel segítik az unokák életét.

Isten éltesse a nagyszülőket (forrás: nagyszuloklapja.hu)

Ez a tanulmány is azt igazolja, hogy érdemes újragondolni és kellőképp értékelni a nagyszülők szerepét a társadalom szintjén is. Mert a nagymamák és a nagypapák nagyon fontosak!

 

A Nagyszülők Napján a behir.hu köszönti a nagymamákat és a nagypapákat. Legyenek boldogok gyermekeik, unokáik körében, sokáig meséljenek még egészségben az élet nagy és szép dolgairól. Isten éltesse Önöket!

További programok »

Itthon

Illegális tevékenységek is szerepet játszhattak a madárinfluenza terjedésében

A zártan tartás elmulasztását, illegális tartást és baromfi, illetve baromfitermékek illegális árusítását is tapasztalta az állategészségügyi hatóság az ősz óta tartó madárinfluenza járvány során. A betegség gyors terjedésében ezek az illegális tevékenységek is jelentős szerepet játszhattak. Derül ki a Nébih sajtóközleményéből.
2024. december 21. 18:48
FEL