A nap sztorija – Debreczeni Dezső és a kick-box

2019. június 13. 14:22 | Diós Zsolt

A behir.hu időutazós rovatában ma egy egészen kivételes tehetségű sportembert mutatunk be. A ma 45. születésnapját ünneplő Debreczeni Dezső elképesztő eredményt produkált pályafutása során. Nyolcszoros világ- és nyolcszoros Európa-bajnok kick-boxer, melynek köszönhetően a mai napig a világ legeredményesebb sportolója ebben a sportágban. A sikerek ellenére megmaradt szerény embernek, aki mindenkinek mosolyogva köszön vissza a csabai piacon. Ma már főállásban testnevelő tanár az Erzsébethelyi Általános Iskolában, szabadidejében pedig az utánpótlással foglalkozik és ér el velük hazai és nemzetközi sikereket. Ismerjük meg pályafutását és a kick-box történetét! Tartsanak velünk!

 

 

A kick box története

Két teória létezik a kick-box kialakulásáról. Az egyik szerint a sportág egy japán ökölvívótól, Osamu Noguchitól eredeztethető, akinek kezdeményezésére 1950-ben az általa Thaiföldön tanulmányozott Muay Thai technikákat ismertette meg Japánban. Noguchi később megalapította a Japán Kick-box Szövetséget és thai boxolók segítségével kezdte oktatni az új harcművészeti stílusát.

 

Bemutató az Ifjúsági Házban, 1982-ben- Gregor László és Novák Attila (forrás: lakotelepise.com)

 

Többek szerint azonban a kick-box kialakulásában sokkal nagyobb szerepet játszott az Amerikában – leginkább a Bruce Lee filmjei által - az 1970-es években kiteljesedő harcművészeti láz. Az akkori harcművészeti versenyeken alkalmazott szigorú szabályok következtében egyre erősödött az igény egy full contact technikákat alkalmazó sportág kialakítására, melynek eredményeként jött létre a kezdetben full contakt karate néven, majd kick-boxnak nevezett sportág.

A kick-box sportolók küzdelmi versenyszámokban versenyeznek, nők és férfiak külön. A küzdelmi versenyszámokat hat szabályrendszerben rendezik. Ezek alapvetően abban különböznek egymástól, hogy az akciók, vagyis az ütések és a rúgások végrehajtásánál a kontrollált félerő (semi-contact, light-contact, kick-light), vagy a teljes erő (full-contact, low-kick és K1-style) engedélyezett.

A kick-box világszervezete az 1974-ben alapított WAKO (World Association of Kickboxing Organizations), mely 2006 óta az egyetlen AGFIS (a nem olimpia sportágak szövetsége) által is elismert világszervezet.

 

 

A kick-box Magyarországon

Debreczeni Dezső a profi övvel (forrás: nemzetisport.hu)

Vasfüggöny ide, vasfüggöny oda, a harcművészetek viharos gyorsasággal terjedtek el a világban és jutottak el hazánkba is.

1976-ban az ország legnagyobb egyesülete, a Közgáz karate klub különvált a shotokan tábortól és a kick-box szellemében nyitott klubot. Koncz János vezetésével. 1978-ban a hazai szervezet a WAKO tagja lett.
1979-81 között sorra alakultak vidéki kick-box klubok, így többek között Békéscsabán is.

Az első nemzetközi sikerre 1984-ig kellett várni, amikor magyar versenyzők Európa-bajnokságon a dobogóra állhattak.

Az igazi áttörést az 1985-ben, Budapesten megrendezett világbajnokság hozta, melyet tömött lelátók előtt tartottak.

Az elkövetkező évtizedek számos magyar világtehetséget termeltek ki a sportágnak, azonban a világszervezet nem tudta elérni, hogy a kick-box olimpiai sportág legyen, miközben lassan a szempilla-remegtetés is az ötkarikás játékok versenyszámává vált.

 

 

A kick-box Békéscsabán

Békéscsabán az All-Style Karate 1980-ban alakult meg Molnár Viktor irányításával, az országban második helyen. A Mezőgép SE-t később Bereczki Béla irányította, ennek a csapatnak a munkájába kapcsolódott be 1981-ben a Szegedről, a főiskola elvégzése után hazatérő Gregor László, aki 1979-től előbb Judo, majd Kung-fu edzéseket látogatott.

 

Lányaival (forrás: Facebook/Debreczeni Dezső)

 

A Békéscsabai József Attila Lakótelepi SE All-Style Karate Szakosztálya 1982-ben kezdte meg tevékenységét. Gregor László alapította. A szakosztály tagjai az alakulásnál: Gregor László, Otlecz Zoltán, Gedó Attila és Kővágó Zsolt voltak. Az egyesület akkori elnöke idősebb Kováts Tibor, helyettese Lovas István volt.

A szakosztály heti 1 óra edzéslehetőséget kapott a KISZ-táborban, - a mai Arany János Kollégiumban - az akkor még parkettás tornateremben. A másik, hetenkénti két edzés a szabadban volt. A létszám folyamatosan növekedett, így sikerült nagyobb teremlátogatást kivívni. 1983 nyarán a klub bekerült az országos címlistába és elfogadott klub lett.

 

 

A sportág legjobbja - Debreczeni Dezső

Debreczeni Dezső napra pontosan 45 esztendeje, 1974. június 13-án látta meg a napvilágot Békéscsabán. Általános iskolai tanulmányit a megyeszékhelyen, a Szabó Pál Téri Általános Iskolában végezte el.

Már többszörös kontinens és világbajnok volt, amikor 1999-ben visszaült az iskolapadba. A békéscsabai Tessedik Sámuel Főiskola Pedagógiai Főiskolai Karán elsőként általános iskolai tanító, testnevelés, informatika szakon, majd ugyanitt gyógytestnevelő szakon szerzett diplomát. Illetve 2002-től a fővárosi Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karon Sportedző kick-box sportágban tett sikeres vizsgát.
2011-2013 között pedig a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Karán testnevelő tanár szakon vett részt mesterképzésen.

Az egyik tanítvánnyal az idei országos bajnokságon (forrás: Facebook/Békéscsabai Lakótelepi SE)

Debreczeni Dezső gyermekkorában igen gyenge fizikummal rendelkezett, ezért választott magának küzdősportot. 1984-ben kezdte sportolói pályafutását Békéscsabán, a József Attila Lakótelepi Tömegsport Egyesületnél, ahol edzői Gregor László, majd Zrínyi Miklós voltak.

Első Európa-bajnoki aranyát 1994-ben Helsinkiben, első világbajnoki aranyát, pedig 1997-ben Dubrovnikban szerezte. Aktív pályafutása 2008-ig tartott. A megszerzett 8 világ és 8 Európa-bajnok, továbbá a profi világbajnoki címmel a kick-box sportágban a mai napig a világ egyik legeredményesebb sportolója.

Utolsó világbajnoki címét veteránként gyűjtötte be 2017-ben, Budapesten.

Az aktív évek után, 2008-tól az utánpótlás felé fordult és nevelőegyesülete, a Békéscsabai József Attila Lakótelepi Tömegsport Egyesület berkein belül létrehozta a Debreczeni Team-et. A csapat nevét, csapatzászlaját és piros versenyruháját Magyarországon és egész Európán kívül immár a világ több országában ismerik és tisztelik, hiszen számos hazai és nemzetközi versenyen lépnek tatamira és értek el kiváló eredményeket.

Ugyanettől az évtől a megyeszékhelyen, az Erzsébethelyi Általános Iskola testnevelő tanára, a gyerekek legnagyobb örömére.

Kiváló eredményeit számos helyi, megyei és országos díjjal ismerték el.

Isten éltessen Dezső!

További programok »

Sport

Az utolsó másodpercekben csúszott ki a továbbjutás a Békéscsaba kezéből

A TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE 24–24-es döntetlent játszott hazai pályán az Alba Fehérvár KC ellen a női kézilabda Magyar Kupa 4. fordulójában, ez pedig a versenykiírás szerint a vendégeknek kedvezett. A Fejér vármegyeiek pár másodperccel a vége előtt, Szabó Kitti sikeres büntetőjével harcolták ki a továbbjutást.
2024. december 21. 21:00
FEL