A nap sztorija – A kőfalak leomlottak, 40 éves a Korál

2018. december 20. 13:27 | Diós Zsolt

Az 1978-as esztendő rendkívül fontos évként vonult be a magyar rock történelmébe. Három korszakalkotó zenekar kezdte el ekkor a pályafutását. A behir.hu napi rovatában már megemlékeztünk az első vidékről indult, de az egész országot meghódító csapatról, az Edda Művekről és a blues-zenét magyarra fordító és végig magas színvonalon űző Hobo Blues Band-ról. Mai sztorink a harmadik és egyben legrövidebb életű bandáról, a Korálról szól. Az együttes úgy igazodott a fősodorhoz, hogy a karcosabb, rockos megszólalás vegyült a billentyűs Balázs Fecó melankolikus, érzelmes, gyakorta szentimentális dalaival. A különös recept bevált és a Korál remekül eltalálta a korszak tizenéves közönségének romantikus énjét. Ismerjük meg a zenekar történetét! Tartsanak velünk!

 

 

Kölykök a hátsó udvarból

Az első koncert (forrás: FORTEPAN/Urbán Tamás)

A zenekar alapításának ötlete akkor merült fel, amikor Koncz Zsuzsa a KITT-egylet felbomlása után új állandó kísérőzenekart keresett magának, erre jött létre 1974-ben a Korál.

Járták az országot, sőt külföldre is eljutottak, s szépen lassan a kísérőzenekar szerepén túllépve saját dalokat is írni kezdtek. Ezek közül kiemelkedik, a Ha kedvem tartja, vagy a Hobo által Rusz László álnéven írt Hazafelé.

Az együttes azonban rövid karrierje után 1976-ban feloszlott.

Az 1977. augusztus 20-án rendezett Piramis - Taurus - Tűzkerék (utóbbi kettő Radics Béla bandája – a szerk.) koncert sikere adta az újabb ötletet, hogy a Taurus örökségét felvállaló Balázs Ferenc önállóan alapítson zenekart és a kemény rockzene iránt feltámadó igényt, a Taurus-nosztalgiát, valamint saját, közel évtizedes zenészmúltjának hírnevét kihasználva próbáljon meg betörni az élvonalba.

 

 

Homok a szélben

Az új Korál 1978. május 1-én mutatkozott be a Budai Ifjúsági Park hétezer nézője előtt, melynek vezetője, billentyűse, szerzője, énekese, vagyis egyértelműen frontembere Balázs Fecó lett.

Társai tanult zenészek, a gitáros Fischer László a Beatrice-ből érkezett, de a basszusgitár Scholler Zsolt és a dobos Pados István is komoly múltat tudott maga mögött.

Az első lemezborító (forrás: youtube.com)

Kezdetben főleg hard rockot játszottak, részben Taurus-feldolgozásokra alapozva. Az egyéni Korál hangzás 1979 elejére alakult ki, amikor Balázs Fecó zeneszerzői képessége, egyénisége új, a magyar rockban egyedi fazont adott az együttesnek. Fecó lírai alkatából adódóan, a keményebb hangzást jól ellensúlyozzák a romantikus hangulatok.

A romantikával egyidejűleg jelen lévő kemény rock jegyében készült 1980-ban első nagylemezük. A dalszövegeket a Taurushoz hasonlóan Horváth Attila írta, akit a Korál láthatatlan tagjának tartanak. Felléptek Bulgáriában, az egykori Szovjetunióban, Jugoszláviában, Svájcban, Kubában.

1979-ben a doboknál helycsere történt, Papp Tamás került a csapatba, majd 1980-ban Dorozsmai Péter ült a dobok mögé.

1981-ben a Tánc- és Popdalfesztiválon a Homok a szélben című dallal nagy sikert arattak: harmadik helyezést értek el és közönségdíjat kaptak. Ez a sláger már előfutára volt a stílusbeli változásnak, egyre inkább az érzelmesebb lassú dalok kerültek előtérbe a következő két stúdióalbumon, melyek A túlsó part és Az óceán címet kapták.

1983-ban Scholler Zsoltot, Fekete Tibor, vagyis Samu váltja a basszusgitárnál.

A Korál egyre igényesebb zenét játszott, de a zenekar fokozatosan veszíteni kezdett népszerűségéből. Végül 1986-ban egy NDK-turné után maga Fecó is belátta, hogy önámítás lenne nem szembenézni a tényekkel, és kitette a pontot a Korál pályájának végére és nyolc rendkívül sikeres év után feloszlottak.

 

Ne állj meg soha!

A Korál utáni időkben Balázs Fecó filmzenéket kezdett komponálni. Eredményét hallhattuk a Gondviselés, a Laura, a Vakvilágban, A pókok, vagy a Nyolc évszak című filmekben. Az eltelt 30 esztendőben több szólólemeze is megjelent.

 

A zenekar borítóképe a facebookon

 

A Korál csendjét aztán az 1993-ban kiadott új stúdióalbum, a Balázs Ferenc és a Korál című törte meg. A zenekar ettől fogva takarékos üzemmódba kapcsolt. Időről-időre koncerteket szerveztek, hallattak magukról, de ténykedésük már nem volt olyan sűrű, mint korai éveikben.

2006-ban azonban új stúdióalbumot is megjelentettek Ne állj meg soha címmel, mely az új dalok mellett régi klasszikusaik újragondolt változatait is tartalmazta.

 

 

Maradj velem!

A magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét Balázs Fecó 2001-ben, a zenekar másik három tagja 2017-ben kapta meg.

 

Balázs Fecó 2018-ban (forrás: blikk.hu)

 

Balázs Fecó munkásságáért 2016-ban Kossuth-díjat kapott.

Idén májusban az együttes a fővárosi Arénában ünnepelte 40 éves. A koncert egy részében szimfonikus zenekar is közreműködött, két dal erejéig pedig újra összeállt az 1978-as felállás Scholler Zsolttal és Pados Istvánnal.

Isten éltesse a Korált!

 

(A fejezetcímeket Korál dalok címeiből kölcsönöztük.)

További programok »

FEL