A nap sztorija – 50 éves az Omnia

2018. május 3. 15:15 | Diós Zsolt

A behir.hu sztorizó rovatából megismerhettük már az adott naphoz kapcsolódó ismert emberek pályáját, fontos és érdekes eseményeket. Most azonban egy olyan terméket mutatunk be, melyet minden magyar felnőtt ismer és rengeteg hívője is van. A termék nem más, mint az Omnia kávé, amit éppen 50 éve, 1968 májusában dobtak piacra. A hír hallatán Drága Kádár elvtárs biztosan feltolta a svájcisapkát a homlokáról, hiszen az új kávéval versenyhelyzet bontakozott ki, amit ő nem nagyon szeretett. Vagy inkább nem értett.

 

 

1968

Kishazánkban izgalmas évnek számított 1968.

Rögtön január elsején elkezdődnek az Új gazdasági mechanizmus összefoglaló nevű gazdaságpolitikai reformok. Az év közepén áttérünk a 44 órás munkahétre. Megrendezik a második Táncdalfesztivált. Először vehetnek a magyarok Coca-Colát a KÖZÉRT-ben (erre terveink szerint egy másik alkalommal visszatérünk és sztorizunk). A mozik nagy sikerrel játsszák a Volt egyszer egy vadnyugat című filmet. Megjelenik Örkény István Egyperces novellái. A televízió bemutatja az első színes magyar tévéfilmet, A koppányi aga testamentumát. Ja és a szovjet hadsereg kis magyar segédlettel bevonul Csehszlovákiába rendet tenni.

 

 

A bevezetés

Ízléses grafika

1968 májusában a frizsiderszocializmus hajnalán Magyarország egyik fő eseménye volt, hogy megjelent a pultokon egy új kávémárka. Omnia néven saját pörkölésű kávét hoz forgalomba az Élelmiszer- és Vegyicikkeket Csomagoló Vállalat, az ÉVCSV. Ugye micsoda fantáziadús elnevezés?

„Az Omnia a fővárosban egyelőre 220 kávészaküzletben és csemegeboltban kapható, tíz deka 16 forintért" – írta mínuszos hírben a Népszabadság. „Az ideális kávékeverék kialakításához a Műegyetem élelmiszerkémiai tanszékét hívták segítségül, ahol 50-féle keverési arányt próbáltak ki”, mire megtalálták az ideális egyensúlyt.

A pártállami sajtó szerint a gyártáshoz Európa legkorszerűbb berendezését állították munkába, az Omnia kávéhoz pedig „ízléses grafikájú, alumínium fólia tasakot is készítettek”.

 

 

Az első nyilvános tesztelés

 „Az újdonságot 100 és 250 grammos csomagolásban, kilónként 160, illetve 155 forintos áron árusítják a kávé-tea szaküzletekben, és a csemegejellegű élelmiszerboltokban. ” A magyar újságok külön kiemelték, hogy ezzel a kávépörkölésben végre megszűnt a monopolhelyzet és a kedves vásárló ezentúl maga választhat: „A vásárlók döntik majd el, hogy abban a versenyben, amelyet az ÉVCSV támasztott az eddig monopolhelyzetet élvező Édesipari Gyárnak - melyik vállalat lesz a győztes”.

Az Amigo hirdetése

Feketéje nem lesz gyönge: OMNIA a kávék gyöngye! – hirdette magát az új márka.

A szokatlan helyzeten, főleg az Omnia és az Amigo kávé reklámhadjáratán sokat ironizált a korabeli sajtó. A Ludas Matyi, mely a kor szatirikus hetilapja volt, kóstolót rendezett, mert nem hitte el, hogy a kávéfajtákat tényleg meg lehet különböztetni egymástól. Tudtukon kívül véghezvitték az első nyilvános tesztet.

„A fogyasztó csak kapkodja a fejét: a rádióban egymást érték a kávéreklámok, a televízióban két kávéreklám között sugároztak valami műsort, a falragaszokról csinos lányok emelték ránk kávéscsészéjüket, és bájaikkal próbáltak meggyőzni minket arról, hogy az ő kávéjuk olyan kávé, amilyen kávé nincs az egész világon” – amihez az első tesztelők szkeptikusan hozzátették: „kell-e ennyi fajta kávé, nem kaptunk választ. Szerintem nem kell, de hát én nem gyártom, hanem iszom a kávét. Hogy melyiket? Mit tudom én!”

 

A karrier

A ’60-as évek végén egyre szélesebb körben elterjedő kávé nemcsak az otthonok és családi összejövetelek alapvető kelléke lett: sorra nyitottak OMNIA kávészalonok.

A csomagolás többször változott, külalakja az aktuális trendekhez igazodott.

Az 1991-es privatizáció után a kávébab figurát lecserélték a holland Douwe Egberts emblémájára, a fríz hölgyre; a kommunikációs üzenet pedig a 2000-es évek elejétől az együtt töltött pillanatokra, az otthonra és a családra koncentrálódott. Az OMNIA a reklámiparban is otthagyta védjegyét: miatta készült el az első fényreklám Magyarországon.

Hazai kávéfogyasztási szokásainkkal kapcsolatban megannyi kutatás készült az évek során. Meglepő eredmény született egy 2017 decemberében készült háztartás panel vizsgálat során, melyből kiderült, hogy a háztartások 91 százaléka rendszeresen vásárol és fogyaszt kávét.

Egy 2014-es használati és attitűdkutatás pedig megállapította, hogy a vásárlók 41 százaléka rögvest ébredés után, a reggeli órákban szokta meginni az első erős feketéjét, s a megkérdezettek 46 százaléka még mindig a kotyogós kávéfőzőre esküszik.

Talán nem véletlen.

 

91 százalékunk rendszeresen iszik kávét

További programok »

FEL