A Mérnök Napján bemutatták az M44 új Tisza-hídját is

2019. november 6. 15:08 | Hidvégi Dávid

A Békés Megyei Mérnöki Kamara a Tudományok napja alkalmával Mérnök Napot tartott a CsabaParkban. A rendezvényen ismertették az M44-es autóút építésének következő ütemeit és szóba került a Debrecent és Szegedet Békéscsabán keresztül összekötő M47-es autóút is.

A Magyar Mérnöki Kamara elnöke az előttük álló feladatokról tájékoztatta a jelenlévőket. Nagy Gyula kiemelte, hogy hamarosan elindul a Mérnök újság online változata: a honlapon a nyomtatott lappal ellentétben rövidebb cikket olvashatunk majd.

– Sok feladatunk lesz, ilyenek például a napi gazdasági kérdések vagy a kormányzati, jogalkotási kérdések, amelyekre a kamarának azonnak kell reagálnia, de ide tartoznak a szakmai gyakorlóinkat érintő témák is. A mérnöki irodának 21 szakmai tagozata van, szerteágazó területekkel kell foglalkoznunk – fogalmazott az elnök.

A Békés Megyei Mérnöki Kamara elnöke elmondta: a Mérnök Napon nem csak értékelik a mögöttük álló esztendőt, hanem díjakat is kiosztanak. Buzás Zoltán hozzátette, hogy a Dr. Cserei Pál-díjat ebben az évben Sztankó Ilona kapta.

A szakemberek emellett bemutatták az új Tisza-hidat, amely az M44 egyik leglátványosabb építménye lesz. Povázsai Pál az előadásában kifejtette, hogy már zajlik a Tiszakürt-Szentkirály és a Kondoros-Békéscsaba szakasz kivitelezése. A NIF Zrt. projektiroda vezetője hangsúlyozta: megkezdték az M47-es autóút előkészületi munkálatait is.

–  A nyomvonalváltozatokat a tervezők két szakaszban készítik. Van egy Debrecen-Békéscsaba és egy Békéscsaba-Szeged szakaszt tervező csoport – velük egyelőre a nyomvonal kijelölésén dolgozunk – tájékoztatott az irodavezető. 

 

(Fotó: Uvaterv Zrt.)

További programok »

FEL