Nem volt lepasszolt kérdés – Lázárinfó Sarkadon

2025. április 16. 11:10 | Bere Mátyás

Lázár János építési és közlekedési miniszter kedden Sarkadon tartott beszédet, egy kérdezz, felelek fórumot, majd sajtótájékoztatót is. Az eseményen a környéket is érintő fejlesztésekről és problémákról értekezett, a résztvevők kérdései pedig gyakran a turbulens politikai vitákat érintették.

A sarkadi művelődési központ előtti területen a miniszter az M44-esről, illetve a további autópályákról, például az M47-esről is beszélt. Emellett Magyar Péter és pártja, a bolti árak, a nyugdíjak, valamint Ukrajna uniós tagsága is szóba került.

 

 

Lázár János az eseményre dr. Kovács József országgyűlési képviselő és Kónya István, a Fidesz választókerületi elnöke meghívására érkezett.

– Kónya István arra próbál vállalkozni, hogy Kovács József képviselőtársamtól a stafétát átvegye, ehhez nagyon sok sikert kívánok. De mielőtt ezt megteszem és mielőtt ebbe belevág, mindenekelőtt szeretném megköszönni mindannyiunk nevében Kovács Józsefnek a több évtizedes orvosi, kórházvezetői és parlamenti képviselői, közéleti szolgálatát is, ami lassan a végéhez közeledik. Hálásak vagyunk a szolgálatért – fejtette ki Lázár János.

 

A fórumon a miniszter elmondta, hogy az M44-est az országhatárig meghosszabbítják, ezzel összekötve azt, ami összetartozik. Kiemelte továbbá, hogy az M47-est is megépítik, mely először Békéscsaba és Mezőberény között húzódik majd. A politikus Ukrajna uniós csatlakozásáról kiemelte, hogy minél jobb Ukrajnának, annál rosszabb a magyaroknak, szerinte Brüsszel azt akarja, hogy mindenhol Ukrajna-párti kormány legyen.

Ezt követően áttért a belügyekre.

– A gyermekeket minden áron meg kell védeni. Én személyesen azt gondolom, hogy a pedofilokat ki kellene végezni. Nem kellene ezzel annyit vacakolni. Aki pedofil, lebukik és ráadásul bebizonyosodik róla, azzal le kell számolni, nincs miről beszélni – fogalmazott Lázár János. Kijelentését nagy taps követte, majd a Békés megyét érintő drogproblémákról értekezett, kiemelve, hogy tűzzel-vassal írtani kell a drogterjeszést. – Meg kell akadályozni azt, hogy bármilyen tudatmódosító szer eljusson a fiatalokhoz – szögezte le.

 

 

A minisztert a helyiek is kérdezték, a körbe-körbe járó mikrofon mindenkihez eljutott. Lázár János később sajtótájékoztatót is tartott, ahol szintén mindenkinek esélyt adva válaszolt a kérdésekre.

– Azért jöttem Sarkadra, hogy fölhívjam a választópolgárok figyelmét arra, hogy a Voks2025-ön vegyenek részt, mondják el a véleményüket Ukrajna EU-s tagságával kapcsolatban. Itt nem olyan régen a Tisza Párt akciójában a magyar választópolgárok egy része elmondta a véleményét. A Tisza Párt és a mögötte álló választók az Európai Unió tekintetében amellett tette le a voksát, hogy Ukrajna legyen az unió tagja. Mi ezzel ellentétben úgy gondoljuk, hogy meg kell hallgatnunk a választópolgárok csöndes többségét is, hogy ők is elmondhassák, mi a véleményük és álláspontjuk – mondta kérdésünkre Lázár János, majd kiemelte, úgy véli, hogy a Tisza Párt szavazóinak többsége Ukrajna-párti, a magyar érdekkel ellentétben.

– Ennek a megyének lehetőségekre van szüksége, iparra, gazdaságra, új munkahelyekre, infrastruktúrára, és arra, hogy az itt élő emberek jobban keressenek. Ennek jegyében adtuk át az M44-es autópályát, amelyet szeretnénk kivinni az országhatárig, majd összekötni Kecskemétet Debrecennel, tehát Békéscsaba és Békés vármegye lehetőségekre számíthat – fejtette ki a politikus.

 

Galéria

További programok »

Friss hírek

Győzött utolsó hazai mérkőzésén a Békés

A PV-CENTRAL Békési FKC 29–28-ra nyert a Ceglédi KK ellen a férfi kézilabda NB I/B utolsó előtti, 29. fordulójában, szombaton. Cifra Tibor csapata ezzel már biztos, hogy az 5. helynél már nem végez rosszabb pozícióban a szezon végén.
11:16
FEL