Amikor a boltokban már októberben kezdetét veszi az év végi árudömping, könnyen érezhetjük úgy, hogy decemberre elegünk van az ünnepből. A karácsony ezzel szemben egy olyan Alkotót mutat be, akinek a szíve közepe a teremtett ember.
Nagy Zoltán evangélikus esperes szerint az ünnep két legfontosabb üzenete, hogy Isten mindig megtartja ígéreteit, valamint, hogy Krisztusban megajándékozta az emberiséget.

Nagy Zoltán evangélikus esperes
– Akár benne, akár rajta kívül keressük először a válaszainkat, karácsony üzenete nem lehet más, mint az, hogy Isten válasza nyomorúságainkra, nehézségeinkre és örömeinkre, sikereinkre egyaránt Jézus Krisztus – emelte ki az esperes.
Karácsony érvényes, mert Istenben nincs változás és változásnak árnyéka sem – erről már Marti Miklós református lelkész beszélt.

Marti Miklós Nándor református lelkész
– Krisztus nélkül nincs ünnep. Tehát ha ünneplésünk lényegét, az Isten testet öltését kivesszük a karácsonyból, az onnantól csupán egy tartalom nélküli keretrendszer lesz, megfosztva igazi értékétől – fogalmazott a lelkész, kiemelve: Isten ma is arra hívja az embert, hogy fogadja el szeretetét, amely Krisztusban testben is megjelent.
„Senki nem mehet az Atyához, csak énáltalam” – Jézus Krisztus szavait Szigeti Antal plébános idézte, kiemelve: Isten az Ő fián keresztül készített utat az ember és önmaga között.
– Fel kell fedezzük, hogy valaki teremtette ezt a világot. És ennek a teremtőnek kapcsolata van a világgaé, főképpen az emberrel, akit saját képére alkotott. Fontos, hogy még jobban megértsük, mi Isten akarata velünk, aki az Ószövetségben a próféták által, az Újszövetségben viszont már az ő egyszülőtt fia által szól hozzánk – fogalmazott a plébános.

Szigeti Antal plébános
Szigeti Antal hozzátette: karácsony ünnepe arra emlékeztet bennünket, hogy nekünk is Isten gyermekeivé kell válnunk, mert csak ebben találhatjuk meg igazi hivatásunkat és méltóságunkat.