A Megfeszített főpróbája Szarvason: újabb siker várományosa a Jókai színház

2020. augusztus 30. 10:49 | behir.hu

A vastapsos Tizenhárom almafa-bemutató után - ahol Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár megígérte: mindent meg fog tenni, hogy az előadás a Nemzeti Színház színpadára is eljusson - újabb nagy siker várományosa a Jókai színház társulata és közönsége. Nyilvános főpróbát tartottak ugyanis Szarvason A Megfeszített című rockoperából a szeptemberi békéscsabai bemutató előtt.

A rockopera a bibliai történetet meséli el,  mai áthallásokkal. A Vezér (Katkó Ferenc) bódítóporral tartja hatalma alatt a népet, ezért imádják. A Mester (Bedőcs Imre) és tanítványai a szeretet tanait hirdetik. A Vezér nem válogat az eszközökben, a Mester sorsának be kell teljesednie, kell ehhez az Áruló (Csomós Lajos), akit megzsarolnak, mert a Lány (Csonka Dóra) bódult állapotban elmondta korábbi bűneit a Vezérnek. A história nagyon régi, mégis ugyanaz a mai korban is: a pénz hatalom, mindent, mindenkit meg lehet venni. Mammon uralmának csak  a megbocsájtás képessége  és a szeretet hatalma vethet véget.

 

Fotó: Békéscsabai Jókai Színház

 

Fontos volt, hogy közönség előtt próbálják ki az előadást Szarvason, hiszen a nyári intenzív próbaidőszak után szükséges volt egy főpróba, hogy annak tapasztalatait összegezve szeptemberben a bérletpótlások idején már érett darabot tudjanak bemutatni a békéscsabai közönségnek.

A főpóbán megjelent Koltay Gergely Kossuth-díjas művész, aki a darab zeneszerző-szövegírója is. Nagyon tetszett neki az előadás, néhány ígéretes fiatalt külön kiemelve elismeréssel beszélt  színészeink kitűnő énekesi teljesítményéről.  Mlinár Pál koreográfus és az általa vezetett Viharsarok Táncegyüttes fergeteges koreográfiát varázsolt a színpadra. A lenyűgöző látvány  - amely Igaz Juhász Katalin díszlettervező és Vesztergombi Anikó jelmeztervező munkája - hozzájárult a fantasztikus sikerhez, az előadás végén  a közönség hosszú percekig  állva tapsolta a társulatot.

 

Fotó: Békéscsabai Jókai Színház

 

A Koltay Gábor érdemes művész által rendezett előadás elsősorban a békéscsabai nézőknek készült, így szeptember 25-től a Jókai Színház kultúrát  kedvelő közönsége részese lehet ennek a fantasztikus színházi élménynek. Katarzis, látvány, felemelő hangulat, különlegesen szép dallamokkal, dalszövegekkel. Seregi Zoltán igazgató úr és a társulat szeretettel várja bérlettel és jeggyel érkező nézőit!

Forrás: Békéscsabai Jókai Színház

További programok »

Itthon

Ittasan bántalmazta és rabolta ki kerekesszékes ismerősét az endrődi férfi

A bűncselekmény elhárítására fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntette és kifosztás bűntette miatt emelt vádat a Szarvasi Járási Ügyészség egy 51 éves büntetett előéletű gyomaendrődi férfival szemben, aki egy mozgáskorlátozott kerekesszékes férfit rabolt ki.
09:20
FEL