A málenkij robotra elhurcolt németekre emlékeztek Gyulán

2018. július 22. 15:31 | behir.hu

Hetven éve térhettek vissza szülőföldjükre azok a németek, akiket málenkij robotra - "kis munkára" hurcoltak el.

A Gyulai Hírlap tudósítása szerint a túlélőket és családtagjaikat Mittag Mónika köszöntötte. Gyula Város Német Nemzetiségi Önkormányzatának elnöke megemlítette: a visszatértek közül ma már csak tizenegyen élnek, ám előrehaladott koruk és megromlott egészségi állapotuk miatt a rendezvényen csak néhányan tudnak jelen lenni.

Alt Norbert, Gyula város alpolgármestere arról beszélt, hogy a szülőföldjére hetven éve visszatért több száz polgár egy olyan társadalomba érkezett, amelyben már javában zajlott a kommunista államberendezkedés, amelyet a terror és a megfélemlítés uralt. Szólt arról is, hogy a mai ember számára elképzelhetetlen, min mentek keresztül azok az emberek, akiket háborús jóvátételnek nevezett, kezdetben csak néhány napos vagy hetes munkának hazudott rabszolgamunkára kényszerítettek.

Az alpolgármester megjegyezte: 1945 januárja után hatvannégy gyulai élet örökre a fagyos, hideg és kietlen föld fokságába került. Emlékük igazságért kiállt. Ezért felhívta a figyelmet arra, hogy a közösség tragédián túl az egyéni tragédiákra is rá kell mutatni, meg kell nevezni mindazokat, akik ezt elszenvedték. Kiemelte: az áldozatok zöme fiatal nő és férfi volt, hozzátéve, hogy bár a hatósági intézkedések visszafordíthatatlan károkat okoztak az ország minden szegletében, a legnagyobb kár a lelkekben keletkezett.

 

Forrás: Gyulai Hírlap

További programok »

Gyula

Megemlékeztek a málenkij robot áldozatairól Gyulán

1945. január 10-én több mint 550 gyulai, Békés vármegyéből pedig összesen több mint 3400 embert hurcoltak el a Szovjetunióba málenkij robotra. Az áldozatok tiszteletére Gyulán tartottak megemlékezést, vasárnap reggel.
2026. január 11. 11:41
FEL