A levegő urai – Békéscsaba ad otthont a 23. Vitorlázórepülő Európa-bajnokságnak

2025. július 14. 15:27 | Gulyás Gergő

21 országból 91 versenyző méretteti meg magát a július 26-án kezdődő 23. Vitorlázórepülő Európa-bajnokságon, a békéscsabai repülőtéren. A pilóták összesen 74 repülőgéppel érkeznek a vármegyeszékhelyre, hogy három kategóriában összemérjék a tudásukat és megküzdjenek az Európa-bajnoki címért.

A bajnokság célja, hogy a vitorlázórepülést az ország minél több pontján megismertessék. A Magyar Vitorlázórepülő Szövetség a Magyar Repülő és Légisport Szövetséggel, a helyi repülőklubbal, valamint az önkormányzattal közösen szervezi a versenyt. A közel száz európai pilóta mellett itt lesz a sokak által ismert és kedvelt japán versenyző, Takeshi Maruyama is, aki ugyan hivatalos pontversenyen kívül indul, de évek óta szívügyének tekinti a magyar versenyeket, és töretlen lelkesedéssel viszi a magyar pilóták és hazai vendégszeretet jóhírét a világban.

Varga Tamás alpolgármester azt a széleskörű együttműködést emelte ki, amelynek köszönhetően létrejöhetett ez a rangos esemény a városban. Mint mondta, ez a bajnokság sportszakmai sikerként könyvelhető el Békéscsaba történetében.

 

Fotó: Matuz Melani/behir.hu

 

– Sok szempontból kiemelkedő az, hogy egy újabb világversenynek adhat otthont Békéscsaba, hiszen egyrészt a sporkoncepció is rögzíti, hogy ezeknek a kiemelt sportrendezvényeknek a támogatása prioritást élvez. Történt ez 2023-ban az U17-es női röplabda Európa-bajnokság csoportmérkőzésein, és két év elteltével most a Vitorlázórepülő Európa-bajnokság zajlik majd Békéscsabán, ez mindenképpen hatalmas eredmény – mondta az alpolgármester.

Gyöngyösi András Zénó versenyigazgató kiemelte, hogy egy kötelező pihenőnap kivételével minden nap versenynap lesz, ha az időjárás engedi. Hozzátette, hogy minden nap lesz egy futamgyőztes, aki ezer ponttal gazdagodik, és ezekből a napi pontokból alakul ki a végeredmény a kontinensviadal végére.

 

Fotó: Matuz Melani/behir.hu

 

– Vitorláznak Magyarország egén, átmennek akár a Balatonig is, naponta 500-800 kilométeres távokat repülnek, fordulópontok körül, és aki a legrövidebb idő alatt teljesíti a feladatát, az lesz a napi győztes. Ezekből a napi eredményekből összeáll majd az összesített végeredmény és kiderül, hogy ki lesz az Európa-bajnok – fogalmazott a versenyigazgató.

A verseny szervezése még 2022 tavaszán kezdődött, a Magyar Vitorlázórepülő Szövetség akkor adta be a szükséges dokumentumokat az önkormányzattal közösen. Szabó Péter, a szövetség elnöke elmondta, minden adott a csabai repülőtéren ahhoz, hogy egy színvonalas versenyt bonyolítsanak le.

 

Fotó: Matuz Melani/behir.hu

 

– Minden verseny, ami Magyarországon zajlik, legyen az Európa- vagy világbajnokság, öröm, de ezzel párhuzamosan egy óriási feladat is, hiszen nagy infrastruktúra és nagy logisztikai szükséglete van egy ekkora volumenű megmérettetésnek – tette hozzá az elnök.

A 23. Vitorlázórepülő Európa-bajnokság megnyitóját július 26-án este hat órakor tartják a Szent István téren, majd a verseny egészen augusztus 9-ig tart.

 

Galéria

További programok »

FEL