A Körös Kvintett melegítette be a közönséget a Csabagyöngye előtt

2021. december 3. 11:25 | Such Tamás

A nagy sikerrel futó Térzene program Körös Kvintett koncertetapját ezúttal adventi csomagolásban hallhatta a Rákász Gergely hangversenyre érkező közönség csütörtök este, a Csabagyöngye főbejáratánál.

Amikor a kvintett belekezdett a műsorába, kvázi elfújták a szemerkélő esőt – a fúvósoknak nagy erejük van. Nem mellesleg a világszínvonalú ötösfogat, némileg hazaérkezett, ugyanis nagyrészük valamikor a Csabagyöngye elődjében, az ifiházban lett rezes mester.

A két anyától származó ikrek, Döge Csaba (harsona) és Bíró Tamás (trombita) a grosszó után elmondták, a barokktól kezdve a romantikán keresztül, az operáig érintettek meg egy-egy zeneművet.

A műsor második részében már karácsonyi klasszikusok csendültek fel – többek között a Csendes éj, a Jingle Bells, a We Wish You a Marry Christmas, a Theme from New York, New York, valamint a Pennsylvania Polka stb.

 

Galéria

 

(Egy fúvós koncertben az a jó, hogy nem lehet érteni a szöveget.)

 ***

... és a többiek: Puskás Sándor, alias Sanyi bácsi (vadászkürt) és Resetár Attila (trombita) és Debreceni Örs – Orosházáról (tuba), aki az egyesület jámborszarvasa.

(Rákász Gergely koncertjéről a későbbiekben számolunk be.)

A Körös Kvintett – Fotó: behir.hu/Such Tamás

A Körös Kvintett: Debreceni Örs, Puskás Sándor, Resetár Attila, Döge Csaba és Bíró Tamás – Fotó: behir.hu/Such Tamás

További programok »

Kultúra

Gyűjtést szerveznek az „ötödik” Magnának, Magda Lajosnak

Három hete mélyaltatásban fekszik egy budapesti kórházban a mezőtúri születésű, de jó másfél évtizede, ezer szállal Békés megyéhez kötődő Magda Lajos. A kiváló zongorista korábban jó néhányszor volt az ötödik Magna tag.
2022. január 17. 15:24
FEL