Hudák Mariann több mint kétszáz alkotása zsűrizett, népi iparművészeti termék. A világ divatfővárosai közül, szinte mindenhol, Milánóban, Párizsban és Londonban is láthatóak voltak már ruháik. Neves néprajzkutatók, valamint népi iparművész édesanyja segítségével tervez mind a mai napig Kárpát-medencei mintákkal, motívumokkal díszített ruhakölteményeket, természetes alapanyagú szőtteseket és vásznakat. A repertoárban szép számban vannak zsinóros magyar díszruhák, Bocskai öltönyök, csikós ruhák és huszár egyenruhák.
A családi vállalkozás egyik eleme a magyar nemesi és polgári ruhákat készítő varróműhely, ami Hudák Mariann, „a varrónőnek született lány” felségterülete. A Magyar Divat Intézetben női ruhatervező és -modellező szakon végzett, tudását a Müller Szabászakadémián fejlesztette tovább Düsseldorfban, immáron a férfiruhák készítése terén is.
– Valószínű, hogy én ennek születtem, ami most vagyok. Még meg sem születtem már varrógép zörgését hallottam az édesanyám hasában. Nincs bennem kérdés afelől, hogy a helyemen vagyok. Ez az én utam – fogalmazott Hudák Mariann.
Az alkotó elmondta, hogy mint legkisebb gyermek, férfi ruhákat kapott, amit a fiú testvérei kinőttek.
– Két okos bátyám van, így azt viselhettem, amit a bátyáim kinőttek. De én nem akartam azokat a ruhadarabokat hordani, késztetést éreztem arra, hogy szép, lányos ruháim legyenek. Jött a kérdés a fejemben, hogy ezt hogyan lehet elérni. Fogtam az adott anyagot, szétvágtam, átalakítottam itt-ott, ugyan nem mindig úgy sikerült, ahogyan azt egy kislány elképzelte. De egyszer megláttam kiterítve egy gyönyörű piros és egy másik, rózsás anyagot a szárító kötélen, amit édesanyám vásárolt függönynek. Volt otthon egy varrásújságunk is, amit eleinte nem nagyon tudtam megérteni. Addig, addig lapozgattam, amíg meg nem értettem a különböző szakkifejezéseket. Majd nagy elhatározásra jutottam. Kimásoltam egy szabásmintát, és elkészítettem magamnak az eldugott függönyanyagból egy gyönyörű dzsekit, illetve a használt ingek, nadrágok, dekoratív lányos viseletté váltak rajtam – tette hozzá Hudák Mariann, aki megerősítette, hogy nagyon sokat köszönhet az édesanyjának.
– Ha anyukám akkor megbüntet ezért, biztos hogy nem tartanék ott ahol most vagyok. Nagyon élveztem ezt az időszakot, ugyanis mindent szétvágtam, átalakítottam. Úgy tanultam, hogy egyik oldalon volt a matematika könyv, középen a varrógép, és emellett a varrás leírás. Még nem mertem bedugni az áramba a varrógépet, így kézzel hajtottam azt. Ebből óriási erőt merítettem – egészítette ki.
Hozzátette, hogy bár informatika és számítástechnika szakon végzett, mégis úgy döntött, hogy a Magyar Divat Intézetbe és Müller Akadémiára adja be a jelentkezését.
– Senkinek sem szóltam erről. Majd amikor felvettek, közöltem a hírt a szüleimmel, hogy hova is megyek tovább tanulni. Én, a tanyasi lány, aki addig soha nem aludt máshol, bekerültem Budepest nyüzsgő életébe. Ez egy fantasztikus érzés volt. Aztán sikeres gyártók között ültem, a csapatban mindig én voltam az a bizonyos „vidéki lány”, akinek mindössze két vonalzója és egy grafitceruzája volt. Ekkor egy sikeres márkatulajdonos ült mellettem, aki megkérdezte tőlem, hogy a nadrágrajzomat melyik vonalzómmal szerkesztettem, mert nagyon tetszett neki az íve. Én megmutattam neki, hogy melyik vonalzóval, de nem akarta elhinni, és egész nap sem szólt hozzám. Odamentem hozzá és közöltem vele, hogy nekem nincsenek olyan nagy felszereléseim, de nagyon szívesen megmutatom neki, hogyan rajzoltam annak a nadrágnak az ívét, ami felkeltette az érdeklődését. Ennek nagyon megörült, és elmondta nekem, hogy először azt hitte lenézem őt, majd hozzátette, hogy bár neki minden eszköze megvolt, mégsem tudott olyan szép ívet alkotni, mint én azzal az egyszerű vonalzóval. Ez a helyzet tisztázódott, és ő is megtanulta, hogy a tanyasi lányt nem muszáj lenézni, mert van benne kraft. Nagy előrelépés volt ez, hogy a helyemen voltam szakmailag, az akaratom mellett az alázat is erősödött bennem – mesélte.
– Egyre jobban szeretem a szakmámat, és egy-egy munka megalkotásakor még mindig van egy egészséges vizsgadrukk bennem, de ott tartok, hogy tudom mire vagyok képes, és mit bírok megcsinálni, ami óriási nyugalmat ad nekem. Nem félek egy nagy projekttől, de érzem a súlyát. És azt is érzem, ha valaki megbíz engem egy nagy projekttel, azért annak a bizalomnak meg is kell felelni – tette hozzá.
A Hudák Család Kéziszövő és Varró Műhelyében azonban nemcsak női ruhákat, de férfi mellényeket, felöltőket is történelmi ihletésű ruhadarabokat is lehet szép számban látni. Munkái a Népi Iparművészeti Tanács és Lektorátus által zsűrizett darabok, amelyeket egyedi zsűriszámmal láttak el.
– Minden egyes ilyen ruhadarabunk, elmélyült kutatómunka és sok át nem aludt éjszaka eredménye. A munkánkat zsűri elé kell tárni, hogy kiderüljön, valóban megfelel-e a szakmai kritériumoknak az adott ruha. Volt olyan elbírálás, amelyben nyolc ruhánkból lett öt A kategóriás, és három B kategóriás. Ám ehhez az eredményekhez szót is kell fogadni a mentoroknak. El kell fogadni a véleményüket, még hogyha néha nehéz is, de muszáj. Pont azért, hogy mi, akik újra alkotjuk majd a ruhákat képesek legyünk a megújulásra és a kiteljesedésre – fogalmazott Hudák Mariann.
Erős identitástudatuk minden ruhakölteményükben fellelhető. Amellett, hogy számos ország fővárosában képviselték Magyarországot, és folyamatosan alkotják ruhadarabjaikat, a Szőtteskúriában rendszeresen fogadnak és mutatnak be a közönségnek alkotóművészeket. Hudák Mariann hangsúlyozta, hogy a kúria nyitva áll minden alkotó előtt.
– Fontos, hogy lehetőséget kapjanak a fiatal, kezdő alkotók is, sőt azok is, akik nem a népi kultúra kategóriába sorolhatók. A Szőtteskúria, mint közösségi színtér remek bemutatkozási lehetőség, és mindenkit arra bíztatunk, hogy ne titkolja el a tudását, mert ez nagyon fontos dolog a mai világban is – nyomatékosította.
Következő összeállításunkban Hudák Józsefnét kérdezzük egyik legnagyobb munkájukról, mégpedig a készülő ország ruhájáról.
