A keresztúton Békéscsaba minden lakójáért imádkoztak

2017. április 8. 09:15 | Mikóczy Erika

Pénteken este volt a városi keresztút Békéscsabán.   Egy nagy kereszttel, énekkel

Egy nagy kereszttel, énekkel és sok-sok imádsággal járta végig a Zenebarát Felebarátok közössége és a hozzájuk csatlakozó számos hívő ember Békéscsabán a városi keresztutat. A jaminai Jézus Szíve templomtól, 14 állomáson, stáción át, egészen a belvárosi  Páduai Szent Antal Társszékesegyházig tartott a menet.

 

A keresztút egyfajta tanúságtétel

 

Földi László szervező elmondta, hogy Krisztus szenvedéstörténetét járják végig a városi keresztút keretében. Ezt rendszerint nagypénteken teszik meg, most azonban egy héttel előrébb hozták. Az országos hagyományhoz hatodik éve csatlakoznak ők is.

– A keresztút végigjárása több mint 10 éve zajlik az ország szinte minden megyeszékhelyén. Mi itt, Békéscsabán szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy a húsvét nem a locsolkodásról és a tojásfestésről szól, hanem Jézus szenvedéséről. A keresztút egyfajta tanúságtétel is mindannyiunk számára. A cél évek óta ugyanaz: a keresztutat felajánljuk a város teljes lakosságának, ilyenkor mindenkiért imádkozunk, aki itt él – tette hozzá Földi László.

A keresztutat végigjárók magját a Zenabarát Felebarátok és a zenebarát közösség adta, de útközben bárki csatlakozhatott hozzájuk. A keresztutat Békéscsaba minden lakójáért tették meg, és saját családjukon belül azokért az emberekért, akik legnehezebben hordozzák keresztjüket.

 

A húsvét üzenete megerősíthet bennünket

 

 Bauer Csaba Márk, a Jézus Szíve templom plébánosa a húsvéti ünnepkörről beszélt.

– Jézus szenvedésének, halálának, feltámadásának ünnepe húsvét. A megváltás misztériumának az ünnepe nálunk, katolikusoknál már nagycsütörtökön este kezdődik az utolsó vacsora emlékmiséjével. Nagypénteken az Úr Jézus szenvedésére, halálára emlékezünk, nagyszombaton este, illetve éjszaka elkezdjük a feltámadási szertartást. Ez már lényegében húsvét vasárnapjának hajnala, a Biblia szerinti üres sír megtapasztalásának az ünneplése. Ezután a húsvét vasárnapja már hálaadás Isten nagy kegyelmeiért, ajándékaiért, hogy Jézus Krisztus által megváltotta a világot – emelte ki Bauer Csaba Márk.

A plébános hozzátette a következőket is: a húsvét üzenete abban erősíthet bennünket, hogy igen: van túloldal, van feltámadás, van örökélet. Ez a mindennapok során is erővel, reménnyel tölthet el bennünket, hisz az életünknek van értelme, értéke, és ha Jézus Krisztus tanításai szerint igyekszünk élni, akkor már most megtapasztalhatjuk ezt a megdicsőült állapotot.

További programok »

Itthon

Együk színesre az agyunkat, testünket és a lelkünket – színek a tányéron

A mentális és fizikai egészségre mindig vigyázni kell. Nem is gondolnánk, mennyi mindenre van hatással az, amit elfogyasztunk. Kicsi gyerekként, amikor az emberről a szülei féltőn gondoskodnak és ráripakodnak egy kevésbé kedvelt étel elfogyasztásánál azzal, hogy "nem azért esszük, mert finom, hanem azért, mert jó!", szenvedésnek élhetjük meg a színes étrendet. Fiatal felnőttként az ember rájön, nagy érték volt ez a gondoskodás.
2024. május 20. 15:11
FEL