A kereszténydemokrácia jelenéről és jövőjéről tartottak fórumot Békésen

2023. június 8. 12:47 | Vincze Attila

Közéleti kérdések, keresztény szemmel néven rendezett fórumot a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége szerdán Békésen. Az esemény vendége volt többek között Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője is.

A békési Római Katolikus Plébánián tartott rendezvényen a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének társelnöke köszöntötte az érdeklődőket. Zachar Péter Krisztián elmondta, hogy a szervezet tavaly indított egy országjáró fórumsorozatot, amelynek az a célja, hogy felhívja a figyelmet azokra az aktuális társadalompolitikai, a bennünket körülvevő világ fontos kérdéseire, amelyek mindannyiunkat foglalkoztatnak. A cél, hogy megpróbáljanak ezekre a kihívásokra, problémákra keresztény válaszokat adni. 

 

 

– Ezalkalommal a kereszténydemokrácia kérdését jártuk körbe, mit is jelent a 21. században a kereszténydemokrácia, hogyan tudunk olyan társadalompolitikai kérdésekhez, mint mondjuk az internet világa, a gender kérdés, a háború keresztény szemszögből viszonyulni, illetve ezekre milyen válaszokat vagyunk képesek megfogalmazni, hogyha kérdeznek bennünket az utcán vagy éppen a gyülekezetben, a közösségben – fogalmazott. 

A szerdai beszélgetés egyik legfontosabb kérdése az volt, hogy a keresztények hogyan tudják eljuttatni az üzeneteiket azokhoz, akik keresik a helyüket a társadalmi vagy akár a politikai közegben. Kondor Katalin újságíró, a Magyar Rádió egykori elnöke a fórumon a média szerepéről értekezett. 

 

 

– A kereszténység, mint olyan elsősorban nem a sajtón múlik, hanem azon, hogy az ember belenőtt egy kultúrába, amit talán észre se vett, amely sok száz évvel ezelőtt jött létre és annak a lenyomata a kereszténységet felvevő országokban megvan és nekünk erre kellett és kell építkeznünk – részletezte.

A KÉSZ a kezdetek óta a KDNP-vel közösen szervezi meg a rendezvénysorozatot. A békési fórum vendége ezúttal a párt frakcióvezetője volt. Simicskó István többek között a kereszténydemokrácia jövőjével kapcsolatban is megosztotta gondolatait.

 

 

– Az európai keresztény civilizáció szerintem most a hanyatlás útját járja, ezért minden olyan bástyát és végvárat meg kell erősíteni, amely a kereszténydemokrata eszmeiséget hirdeti és cselekedeteiben is ezt követi, valamint példát mutat környezetében és másoknak. Ez a missziónk, ez a küldetésünk, amelyet át kell éreznünk – hangsúlyozta.

A politikus kiemelte, hogy a kereszténydemokrata megközelítés korunk bonyolult és zavaros világában fontos igazodási pontot jelent, a hit pedig óriási erőt ad, hogy a nehézségeken úrrá legyünk. 

További programok »

FEL