A kadet és junior Európa-bajnokságon párbajtőrben ezüstérmes lett Dékány Kinga

2018. március 3. 13:32 | behir.hu

A kadet és junior Európa-bajnokság nyitónapján, női párbajtőrben Muhari Eszter arany-,  a békéscsabai Dékány Kinga ezüstérmet szerzett, férfi kardban pedig Kaiser Balázs bronzérmet nyert.

A Magyar Vívó Szövetség honlapján számol be arról, hogy a szocsi kadet és junior Európa-bajnokság nyitónapján valamennyi éremből jutott a magyaroknak. A hölgyek egészen kimagasló teljesítményt nyújtottak. Az Eb előtt sérüléssel bajlódó Kolczonay Borbála ugyan a 32 között búcsúzott, a többiek megállíthatatlanok voltak. Büki Lili például 16 esztendős újoncként lett táblaegyes, majd fordította meg a nyolcaddöntőt 12:14-ről az izraeli Feygin ellen (15:14). A folytatásban az olasz Kowalczyk állította meg (8:15), de a tatai hölgynek igazán nem kellett szomorkodnia a nagyszerű ötödik helye okán, és nem is tette azt.

Az igazán “nagy durranás”  Muhari Eszter és Dékány Kinga nevéhez fűződött. A két tehetség már többször bizonyított, a még mindig csak 16 éves Eszti tavaly Plovdivban kadet Eb-ezüstöt nyert, Kinga pedig kadetként nyerte meg novemberben a felnőtt (!) magyar bajnokságot… Most pedig ketten tarolták le korosztályukban Európát - méghozzá ellenmondást nem tűrően. Mindkettejüknek egyetlen 15:13-as meccse volt a direkt kieséses szakaszban, a többi meccsüket tükörsimán hozták. Kinga és Eszter és a nyolcaddöntőben izzadt meg kicsinykét (15:13 az észt Skoblovval, illetve a cseh Bieleszovával szemben), aztán se előtte, se utána nem volt izgulni való.

A negyeddöntőben az ukránokat oktatták (Eszter 15:7, Kinga 15:10), majd jöhetett az esti elődöntő, melyet megelőzött a megnyitó ünnepség: grandiózus lézershow, orosz néptánc, hosszú beszédsor - semmi sem hiányzott, és a helyszín is valóban rendkívüli volt, az Iceberg jégpalota gyaníthatóan feledhetetlen marad a résztvevők számára.

Eszter, László István tanítványa alig másfél harmad alatt intézte el a Lilit legyőző olasz Kowalczykot egy 15:10-zel, majd a folytatásban Galli Zsolt tanítványa gondoskodott arról, hogy egyáltalán ne kelljen körmöt rágni annak okán, lesz-e magyar finálé a nyitószámban. Kinga 15:7-re verte a lengyel Staszuloneket, és már gratulálhatta is körbe egymást a teljes joggal büszke magyar tábor. Elvégre az azért ritkán adatik meg, hogy egy egyéni Európa-bajnoki döntőt azért nézhetünk végig a büféből, hogy a két magyar magányosan vívhasson egymás ellen. Most így történt, és a Honvéd vívója, Muhari Eszter fényesítette tovább tavalyi ezüstjét aranyra, 15:8-ra győzött békéscsabai “tehetségtársa” ellen, és ezzel Európa-bajnok lett, míg Kinga ezüstöt nyert.

Maradt örülnivaló bőséggel a férfi kardban is. A csoportkör “természetesen” itt sem okozott gondot a magyar kvartettnek, a 32 közé kerülésért nem is kellett pástra lépniük. Ott elsőként Rabb Krisztiántól kellett elköszönni, aki 15:14-es vereséget szenvedett a román Alincától. A többiek közül Kaiser Balázs egy 15:13-mal, Baaken Mátyás 15:7-tel, Urbán Tamás 15:10-zel jutott a legjobb 16 közé. A folytatásban is “lépcsőzetesen búcsúztak” a mieink. A nyolcaddöntőben Tamás maradt alul a román Pastinnal szemben (13:15), Matyi és Balázs viszont nagyon simán győzött 15:9-re (Zmau, román), illetve 15:8-ra (Broniszewski, lengyel). Jöhettek az éremcsaták, és a helyzet nem változott - megint eggyel kevesebben lettünk. De a “maradék”, nevezetesen Kaiser Balázs győzelme már érmet ért, méghozzá egy nagyon szépen csillogó és értékes érmet! Kovács Laura újpesti tanítványa 14:10-ről fordított (!) a román Pastinnal szemben, és ezzel pályafutása eddigi legszebb sikerét érte el. Baaken Matyi sem járt ettől messze, mindössze 15:12-re kapott ki a későbbi győztes orosz Halimbekovtól. Utóbbi győzte le néhány órával később Balázst is, pedig a 17 éves tehetség 11:7-re is vezetett, ám az egy fejjel magasabb orosz végül fordítani tudott. A bronzérem így is nagyon szép eredmény - pláne úgy, hogy ezzel teljessé tette az első napi magyar éremkollekciót.

Forrás: Magyar Vívó Szövetség

 

További programok »

FEL